Kuminetz Géza rektor beszéde a pápa és az egyetemi és kulturális élet képviselőinek találkozóján

Hazai – 2023. április 30., vasárnap | 19:26

Ferenc pápa magyarországi látogatásának harmadik napján, április 30-án délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karán az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. Kuminetz Géza, a PPKE rektora köszöntötte a Szentatyát; beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Szentatya!

Különleges megtiszteltetés egyetemünknek – amely bár közel négyszáz éves múltra tekint vissza, ebben az akadémiai évben ünnepli a kommunizmus bukását követő alapításának harmincadik évfordulóját –, miként a jelen lévő többi egyházi és világi felsőoktatási intézménynek is, hogy Krisztus földi helytartója személyes jelenlétével is figyelemre méltatja a kulturális élet képviselőit, az egyetemi oktató és kutató munkát, jelezve ezzel a tudomány fontos szerepét nemcsak a vallási, de a társadalmi életben is.

Katolikus egyetemeinken próbáljuk a teremtő és megváltó Istennek a teremtésbe és a kinyilatkoztatásba rejtett eszmei magvait megtalálni és rendszerezni ama holisztikus igazságfogalom alapján, ami a katolikus tudományeszményt jellemzi. Ennek kezdeténél a józan ész áll, majd a pozitív tudományok, a filozófia, a teológia és a misztika. Beteljesülése pedig Isten boldogító színelátása.

Minden igazi tudósban van tehát valami az írástudóból, a papból, a prófétából és a misztikusból.

Az igaz hit és a valódi tudás tehát született szövetségesei, támaszai egymásnak.

De nemcsak érteni vágyunk a tudomány segítségével, hanem helyesen cselekedni is, vagyis emberséges, szolidáris civilizációt, fenntartható kultúrát, környezetet építeni.

Csak alázatos szívvel mehetünk fel nemcsak az Úr, de a tudomány hegyére is.

Szentatya! Hogy gyümölcsözően építhessük egyetemünket, művelhessük a tudományt, gazdagíthassuk a kultúrát, kérjük és várjuk az Ön útmutatását, bátorítását!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria