Megtapasztalhatjuk a pápa pásztori közelségét – Veres András beszéde a Szent István-bazilikában

Hazai – 2023. április 28., péntek | 22:15

Ferenc pápa 41. apostoli útján, magyarországi látogatásának első napján, április 28-án 17 órakor a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott. A Szentatyát Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Szentatya!

Örvendező és hálatelt szívvel köszöntjük újra Magyarországon, a budapesti Szent István-bazilikában. Azt, hogy most, másfél év után ismét itt köszönthetjük Önt hazánkban, annak a „pásztori közelségnek”, szeretetnek a megtapasztalásaként éljük meg, amelyre akkor buzdított bennünket, magyar püspököket.

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Szent Péter utódját a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a papok, a szerzetesek, a pap- és szerzetesnövendékek, valamint a katekéták nevében. Egyszerre több generáció gyűlt itt össze az Ön köszöntésére. Ami azonban mindnyájunkat összeköt, az a krisztusi hit és annak vágya, hogy az ő Egyházát szolgáljuk teljes elköteleződéssel.

Országunk rendkívül nagy társadalmi, politikai, szellemi és vallási átalakuláson megy át ezekben az években, és keressük, hogyan tudnánk leginkább megfelelő válaszokat adni az új kihívásokra, különösen, ami a lelkipásztori munkánkat illeti. Ebben bátorító eligazítást adnak az Ön szavai, amelyeket 2022. február 18-án mondott a papság teológiájáról tartott nemzetközi szimpóziumon: „A kor, amelyben élünk, olyan kor, amely arra kér bennünket, hogy ne csak észleljük a változást, hanem annak tudatában fogadjuk azt, hogy korszakváltozás előtt állunk.”

Szentatya! Ennek a változásnak mi nemcsak tétlen szemlélői kívánunk lenni, hanem abban az evangélium tanításával tevékenyen részt is kívánunk venni. Viszont naponta találkozunk újabb és újabb kihívásokkal: a szekularizáció, a hedonizmus, egyfajta közömbösség az evangéliumi értékrend iránt, a hit továbbadásának nehézségei a családokban, a kevés papi és szerzetesi hivatás és még sorolhatnánk tovább a nehézségeket. Ugyanakkor vannak a vallási életnek új, örvendetes megnyilatkozásai is: egyes közösségekben a vallási élet iránti érdeklődés növekedése; új lelkiségi mozgalmak; a katolikus iskolák és egyetemek létrejötte; a világiak nagyobb mértékű jelenléte és elköteleződése az Egyház életében. Az Ön által létrehívott szinódusi folyamat kétség kívül segítségünkre lesz az elkövetkező években. Örömmel vesszük, ha több évtizedes lelkipásztori tapasztalatai alapján is útmutatással segít bennünket ezen az úton. Szeretnénk ebben a változó világban hitelesen tanúságot tenni arról, hogy nekünk Krisztus a jövőnk.

Szentatya! Az Ön mostani látogatásának logóján a híd tartópillére felé ívelő vatikáni és magyar színek a Szent Péter utódához való történelmi hűségünket és ma is élő szeretetünket akarják kifejezni.

Isten hozta Magyarországon! Érezze jól magát közöttünk!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria