„Nézz Máriára!” – Nunciusi látogatás Andocson

Mint tudjátok, én vagyok az apostoli nuncius, a Szentatya személyes képviselője, nagykövete Magyarországon. XIV. Leó pápa nevében köszöntelek benneteket, biztosítva titeket közelségéről és imájáról – kezdte prédikációját Michael Wallace Banach. – Leó pápa örömmel küldi atyai áldását mindannyiótokra. Köszöntöm az andocsi bazilika plébánosát, Kálmán atyát, megköszönve szíves meghívását, hogy ismerjem meg plébániátokat és részt vegyek Mária mennybevételének gyönyörű ünnepén. Üdvözlöm a polgári hatóságok képviselőit is, különösen polgármester asszonyt!

Amikor az Úr felment a mennybe, a tanítványok felnéztek az égre, miközben Uruk és Mesterük eltűnt szemük elől. Miközben a Szentírás e jelenetéről elmélkedünk, kísértésbe eshetünk, hogy azt gondoljuk, amint földi munkája befejeződött, az Úr hátrahagyott minket, megszabadítva magát a könnyek völgyétől, míg dicsőségben vissza nem tér. Miközben a mai ünnepet, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük, hasonló kísértésben találhatjuk magunkat. Azt gondolhatjuk, hogy a menny magasába emelkedve Mária elhagyta a történelem terét és elmenekült a világból, amely a fájdalom tőrével átszúrta szeplőtelen szívét.

De ne tápláljunk ilyen gondolatokat ezen az örömteli ünnepen. Amikor a felemelkedő Úr a Szentlélek erejének és munkájának köszönhetően eltűnt az emberi szem elől, még erőteljesebben jelen volt a születőben lévő Egyház számára. Bár a tanítványok már nem láthatták, érinthették meg Jézust, nem ettek vele, s nem hallgathatták a hangját, közelebb voltak hozzá, mint valaha. A Szentlélek ajándékának köszönhetően a háztetőkről meggyőződéssel és erővel hirdették evangéliumát akár életük árán is.

Ahogy Mária felemelkedik a mennybe földi létünk sivatagából, ne képzeljük, hogy megfoszt minket az ő jelenlététől, vagy imáitól.

Mivel teljes mértékben osztozik isteni Fiának a bűn és a halál feletti győzelmében, Mária közelebb van hozzánk, mint valaha. Csatlakozik hozzánk a szentmise ünneplésében, szerető anyaként hallgatja meg könyörgéseinket, s közbenjár értünk Isten trónjánál.

Szűzanyánk semmi mást nem kíván, minthogy mi, lelki fiai és lányai teljes mértékben vegyünk részt a feltámadt Úr győzelmében a bűn és halál erői felett, melyek még mindig munkálkodnak a világban.

Bár az Egyház a kezdetektől fogva ünnepli Mária mennybevételét, ennek dogmáját hivatalosan csak 1950-ben hirdették ki. Miért tartott ilyen sokáig, amíg XII. Piusz pápa meghatározta ezt a csodálatos tanítást, s erővel hirdette azt? 

Ha felidézitek az 1950-es évet, emlékezhettek, hogy a II. világháború nem sokkal azelőtt ért véget. Szörnyű háború volt, ez volt az emberiség történetének legrosszabb háborúja. Katonákat állított szembe katonákkal, akik hat éven át ölték egymást, és egész városokat pusztítottak el. A háború két nagy atombombával végződött, melyek az egész világot elpusztíthatták volna. S végül a béke és az öröm helyett új hatalmak megjelenésének veszélye fenyegetett, melyek ezt mondták: most már nem kell bíznunk az emberekben, szedjük össze újra erőinket.

A pápa ezt mondta: elég volt! Ezért ünnepélyesen kijelentette, hogy az emberiség nem szemét. Kimondta, hogy

az emberiség még a legrosszabb pillanataiban is Isten képmására teremtetett, s hogy Jézus nem azért lett emberré, mert az ember szörnyű és rettenetes volt, s el kellett volna pusztítani, hanem azért, hogy az ember megismerhesse igazi méltóságát, valódi értékét, melyet semmi nem rombolhat le,

hiszen ez az érték, méltóság magától Istentől származik, s ezt soha nem lett volna szabad elvenni az emberiségtől.

Ki tudná mindezt jobban szimbolizálni, mint Mária, a názáreti gyermek, aki teljesen ember, akárcsak ti és én. Ő volt az, aki igent mondott Istennek arra, hogy Jézus, a Messiás anyja legyen, s aki testben és lélekben az örökkévalóságba vitte át magával az emberiség nagyságát.

Fontos, sőt, azt mondanám, hogy korunkban nélkülözhetetlen, hogy az emberek felismerjék ezt az igazi nagyságot, s ne úgy bánjanak egymással, mintha minden a konfliktusokról, háborúról és gyűlöletről szólna. Ez nem felel meg az ember valódi méltóságának. Sajnos mégis ezt a szemetet látjuk magunk körül világszerte. Egy dolgot azonban nem lehet elvenni tőlünk: azt, hogy szeretünk, vigyázunk magunkra, feláldozzuk magunkat és hiszünk. Ez soha nem fog elpusztulni, kihalni a Földről, s ez a kis názáreti Szűznek lesz köszönhető, aki igent mondott, amikor az angyal megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e a Messiás anyja lenni.

Tehát a mennybevétel ünnepe nemcsak Mária sírból való feljövetelére emlékeztet, vagy nem csak azt mondja, hogyha Jézus feltámadt a halálból, akkor anyja, Mária is feltámadt a halálból.

A mennybevétel remény, vágy, és Isten megerősítése, hogy ami Jézussal és Máriával, az ő anyjával történt, az mindannyiunkkal meg fog történni.

A sorsunk nem az, hogy szemben álljunk egymással. Ez nem egy féktelen verseny. Sorsunk nem abban rejlik, hogy elpusztítsuk mindazt a jót, amit ez a világ az idők kezdete óta képviselt, amikor Isten megteremtette. Vannak olyan emberek, akik követik Jézust, követik a szívüket, az emberiség jóságát, felismerik azt, abból élnek, általa munkálkodnak, akik gyakran vétkeznek, elesnek és problémáik vannak, de azért visszatérnek, mert Isten megbocsátása ilyen nagy és teljes. Így ma magunkat is ünnepeljük. Nem a verseny nagyságát ünnepeljük, vagy azt, hogy ki nyeri a játékot, hanem az emberiség nagyságát. Az a nagyság, hogy az ember mindennek ellenére visszatérhet a hithez, nemcsak az Istenben való hithez, hanem a másokba vetett hithez is, ahhoz a hithez, hogy bármi is történjen, Isten nagy ajándékának köszönhetően legyőzhetjük azt, s ami azt jelenti, hogy hiszünk egymásban, vigyázunk egymásra és szeretjük egymást.

Nem számít, hányszor látunk mindent tönkremenni és kiüresedni, s minden ostobaságot, mely minden ember életét nap mint nap átszövi, teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy az emberiséget Isten teremtette, s nemcsak most, nemcsak a mai napra, nem azért, hogy olyan dolgokat keressen, amelyek nem érik meg az idejüket és erőfeszítéseinket, hanem, mert itt maga Isten adja nekünk az életet. S ez az élet azt jelenti, hogy

megtanulunk szeretni és törődni egymással, megtanulunk megbocsátani, kedvességgel kezelni a haragot, szembenézni a kétségbeeséssel, azáltal a mély és tartós remény által, hogy Isten akarata végül beteljesedik.

Így minden apró dolog, amit teszünk és minden erőfeszítésünk példa a világnak, hogy Isten köztünk van, itt van, s hogy Jézus nem hiába halt meg.

Mária, aki Jézust követte, most egy új világba, kapcsolatba lép, s ez a kapcsolat a Fiával való kapcsolat, aki mindig velünk van. Velünk van, hogy segítsen nekünk, mellettünk álljon és gondoskodjon rólunk. Persze, ezt mi természetesnek vesszük. Szent Bernát egy egyszerű és csodálatos imát tanít nekünk: „Nézz Máriára!” Ez egy gyermeki ima, mert Jézus soha nem utasítja el azt, amit az anyja kér tőlünk. De ennél sokszor többről van szó.

Meggyőződés, hogy azért vagyunk itt, mert Isten teremtett, s az örökkévalóságra teremtett bennünket.

Szeretnék megosztani veletek két gondolatot két nőtől, akik Máriáról írnak, s arról, hogy mit jelent Máriát magunk között tudni, ahogyan Jézus is velünk van. Az elsőt Caryll Houselander, egy angol laikus nő és misztikus írta, aki ragyogóan beszélt Máriáról. A Szűzanya igent mondott az angyalnak, aki arra kérte, hogy legyen Isten anyja.

S azzal, hogy igent mond, az egész emberiségért mond igent. Mindannyiunkért igent mond és mindannyiunk életének visszhangoznia kell ezt az igent egész életében.

Mindannyiunkat megkérdeznek, hogy átadjuk-e azt, ami vagyunk, emberségünket, testünket, vérünket a Szentléleknek és hagyjuk-e, hogy Krisztus betöltse az életünkbe saját formája által teremtett űrt.

A második Megan McKenna teológus, mariológus. Mária jelenlegi világban betöltött szerepére reflektálva ezt írja: „Mária eljön erre a Földre és élénken emlékeztet minket azokra, akiknek legnagyobb szükségük van figyelemre és gondoskodásra. A gyengékre, betegekre, idősekre, a peremre szorultakra, a gyermekekre és a nőkre, a meggörnyedtekre. Azokra, akiket elnyomnak és elszegényítenek.

Mária mindenki anyja, s különösen törődik azokkal, akik osztoznak a szegénység, nyomorúság, emberi szenvedés és igazságtalanság tapasztalataiban.

Szegénységben, erőszak közepette élt, amikor politikai intrikák egész népeket nyeltek el megbánás nélkül a mészárlás és az elnyomás árnyékában. Mikor Mária megjelenik, emlékeztet bennünket arra, hogy az iránta való odaadás veszélyes minden létező hatalomra, struktúrára és egyénre, amely más emberi lényeket haszontalannak, feláldozhatónak, vagy ellenségnek tekint. Ezért jelenik meg a történelemben, hogy emlékeztesse a keresztényeket arra, hogy azok, akik gyermekeinek nevezik magukat, minden gyermeke számára testvérnek kell lenni.

Mennybe felvett Szűzanya, béke Királynője, könyörögj érettünk! Andocsi Szűzanya, könyörögj érettünk! – zárta szentbeszédét Michael Wallace Banach magyarországi apostoli nuncius.

A szentmise végén Nyéky Kálmán plébános megköszönte az apostoli nunciusnak, hogy ellátogatott Andocsra és bemutatta az ünnepi szentmisét, majd a papság és a hívek a bazilikába vonultak, ahol a kegytárgyak megáldását követően a kegyoltár alatt való átvonulással zárult az ünnepi alkalom.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kovács András Bernát

Magyar Kurír