A főpásztor szentbeszédében rámutatott: az avatás időpontja azért is szimbolikus, mert a sötétség végét hirdető adventi időszak kezdetére esik, megmutatva, hogy
mindig lesznek, akik igyekeznek fényt vinni a nagyvilágba.
A képzés 2023 őszén indult, és rekord rövid idő, alig pár hónap alatt szerveződött meg. Ebben és a lebonyolításban is komoly segítséget nyújtott a Veszprémi Főegyházmegye és Udvardy György veszprémi érsek, illetve nagyon sokat jelentett a Fodor János vezetésével működő Családpasztorációs Iroda támogatása.
Ennek köszönhetően a képzésben részt vevő családok a közös hétvégéket Felsőörsön, barátságos és színvonalas környezetben tölthették. A képzés első évében havonta egyszer találkozott az évfolyam, amikor a már korábban Családakadémiát végzett házaspárok tartottak előadásokat elsősorban a házasságot, gyermeknevelést érintő témákról. A hallottakat azután közösen dolgozták fel a résztvevők. A nyári tábor során rázódott igazán össze a csoport, felemelő és megerősítő hetet töltöttek együtt ugyancsak Felsőörsön.
A képzés második évében szintén havonta találkoztak a házaspárok; ez az év vezetőik segítségével már a szárnypróbálgatás időszaka volt számukra. A házaspárok előadásokkal készültek szabadon választott, szívüknek kedves témákból, amelyeket meg is osztottak egymással, egyre inkább figyelve a családakadémiás előadások szerkezeti, tartalmi elemeire.
A végső témák a második nyári családos táborban alakultak ki. Hosszú és tanulságos út volt, mire 2025 őszére olyan vizsgaelőadások születtek, amelyekkel minden házaspár bátran kiléphet mások elé is.
Változatos és elgondolkodtató témákban születtek előadások. A Kropf házaspár az édesapák családban betöltött szerepét vizsgálta, míg a Rippert házaspár az elégedettség fontosságáról beszélt. Leitold Dani és Dóri azt járták körbe, hogy hogyan lehet megőrizni a jó kommunikációt egy házasságban sok év alatt is. Nagy Feri és Zsófi – nevükhöz híven – arról beszéltek, miért érdemes törekedni arra, hogy a házastársunkat „nagynak” lássuk. A Baracskay-Pap házaspár a játékosság mint életszemlélet kérdéskörét vizsgálta Isten-házastárs-gyermek hármas vonatkozásában. Lócziék a kamaszkorban óhatatlanul fellépő kapcsolódási nehézségeket dolgozták fel és adtak nagyszerűen használható tanácsokat a témában. A Szebedy-Pongrácz házaspár hitelesen beszél arról, miért érdemes fiatalon gyermeket vállalni a sok elbizonytalanító tényező ellenére is, végül Jung Dani és Ancsi a nagyszülők erőt és stabilitást adó szerepéről szóltak előadásukban.
A szentmisét követően az okleveleket Udvardy György veszprémi érsek, valamint a Családakadémia elnök házaspárja, Farkas Sándor és Gyöngyvér adta át a képzést befejező családoknak.
A frissen végzett házaspárok hálával és szeretettel gondolnak az őket ezen az úton kísérő segítőikre: Ferenczi Attilára és Tündire, Horváth Péterre és Krisztára, valamint Farkas Sanyira és Gyöngyvérre, és köszönik a képzésben őket segítő atyák (József atya, János atya, István atya, Izsák atya) áldásos munkáját is!
A kétéves képzés nem csak a házastársak egymás iránti figyelmét, elfogadását, újra egymásra csodálkozását segítette, hanem olyan közösség kialakulását is, amelyre minden résztvevő régóta vágyott.
Forrás és fotó: Magyar Schönstatti Családmozgalom
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







