A betegség értéke – Laczkó Zsolt kórházlelkész tartott előadást Egyeken

Hazai – 2017. november 23., csütörtök | 16:51

Laczkó Zsolt kórházlelkész volt a Hajdú-Bihar megyei nagyközség Szent József-plébániájának vendége november 15-én. Az előadás annak a sorozatnak a része volt, melyet Szent József litániája ihletett: a kórházlelkész előadása a litánia „Betegek reménye, haldoklók pártfogója” sorához illeszkedett.

Laczkó Zsolt már előadása elején kifejtette, hogy kórházlelkésznek lenni más, mint a megszokott papi munka: nehéz szolgálat, de mégis természetes és szeretettel végzett napi feladat, hiszen ő nem felülről „ereszkedik le” a betegekhez, hanem sorstársként lép melléjük. Lackó Zsolt elmondta, többszörös hangszalagműtétje miatt maga is „gyakorlott kórházlakó”.

A kórházlelkész munkája során gyakran tapasztalta, hogyan lehet méltósággal hordozni az élet keresztjeit. A betegséget, fájdalmat, szenvedést mint próbát lehet tekinteni „rablónak”, mely elvette javainkat, ám vendégként is fogadhatjuk, és asztalunkhoz hívhatjuk. Lehet minden ember a betegségben, szenvedésben Cirenei Simon, aki Jézus keresztjét segít hordozni.

Kutatások bizonyítják, hogy a tények csak 10 százalékban határozzák meg az embert, a többi 90 százaléka viszonya, hozzáállása ehhez a tényhez. Tévhit, hogy az a legfőbb jó, ha valaki mindenféle szempontból jól van.

Az ember számára a legfőbb jó az üdvösség, az öröklét. A betegség és az egészség is állapot, de csak a földi élethez kötődő állapot, ezt a kútban élő béka és a kút kávájára szálló pacsirta történetén át szemléltette Laczkó Zsolt. Nem mindegy, honnan nézzük a világot – hangsúlyozta a kórházlelkész. – Ha önző vagyok, és csak befelé nézek, a betegség lehet tragikus, drámai, bele is pusztulhatok. Ám ha a kút kávájára repülve szemlélem a világot, a betegségen túl meg is látom azt. Nem arról szól az élet, hogy a saját sebeinket daráljuk, mantrázzuk. Ha találkozunk a rosszal, ne azt kérdezzük miért, hanem azt: mi a célja, mit tanulhatok általa? Klaus Brenner szerint az vagy, amire vagy akire nézel. Ha önző módon csak magunkra nézünk, az maga a pokol: a magány pokla. Emberi nagyság, a lélek magasabb szintű ereje kell ahhoz, hogy az önfelülmúlást meg tudjuk tenni. Az ember tiltakozik a betegség, a szenvedés, a halál ellen. Szeretné kitörölni az életéből, de nem lehet: az élet nehéz. Jézus életében is ott voltak ezek a nehézségek, pedig ő bűnt nem követett el. Kínszenvedése és halála volt az ő intenzív időszaka: ezt hívjuk megváltásnak. Emelkedettség, különleges lelkierő kell ahhoz, hogy a betegség, fájdalom órájában azt tudjam mondani: „Legyen meg a te akaratod!”

„A világban a rossz van. Ám ha belső békével elfogadom a rám eső részt, akkor én a rosszat kiiktattam a világból, és át tudom formálni jóvá – hangsúlyozta Lackó Zsolt. – Hősiesen hordozva keresztemet fel tudom azt ajánlani például családtagjaimért. Ha csökken a rossz, növekszik a jó, s így mint Krisztus munkatársa, jobbá tehetem a világot. Ha a keresztet belső békével tudom hordozni, nem elszigetel, hanem kapukat nyit meg előttem: önmagam felé, mások felé és fölfelé. Istent is jobban fogom érteni, ha már átmentem a szenvedésen.”

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Bódi Viktor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria