A cél a fiatalok megszólítása – Cserkészvezetőkkel egyeztetett Felföldi László pécsi megyéspüspök

Hazai – 2022. szeptember 5., hétfő | 10:40

A Pécsi Egyházmegye területén működő cserkészkerület és cserkészcsapatok vezetőit fogadta augusztus 30-án Felföldi László pécsi megyéspüspök, aki egykoron maga is cserkészvezető volt. A találkozó célja az volt, hogy egy új kezdeményezésről egyeztessenek, amely megismerteti és közelebb hozza a cserkészetet azokhoz is, akik olyan településeken élnek, ahol még nem működik cserkészcsapat.

A VI. Cserkészkerület vezetőin kívül a pécsi, hosszúhetényi, máriakéméndi, pincehelyi, illetve az alakulóban levő komlói cserkészcsapatból is vettek részt vezetők, csapatparancsnokok a találkozón.

Felföldi László a megbeszélés első felében meghallgatta a cserkészkerület vezetőinek tapasztalatait a cserkészet terjesztésével, új csapatok alapításával és fenntartásával kapcsolatban. A megosztott gondolatok egybecsengtek abban a tekintetben, hogy olyan településeken vetheti meg a lábát a cserkészet, ahol van megfelelő számú gyermek és fiatal, legalább egy helybéli, a cserkészetet elkötelezetten támogató vezető, valamint szükség esetén egy olyan – akár idősebb cserkészekből álló – vezetői kör, akik a helyi programokat alkalomszerűen személyes jelenlétükkel is támogatni tudják.

Az egyházmegye és a cserkészek közös munkájára vonatkozó javaslatát bevezetve a megyéspüspök úgy fogalmazott, hogy jelenleg a gyermekek és az ifjúság nevelésére, helyi közösségek kialakítására nincs a cserkészetnél alkalmasabb forma, különösen is az összetartás, szervezettség, nevelési program szempontjából. Felföldi László elmondta, azt szeretné, hogy a jövőben a cserkészek és az egyházmegye együttműködjön azokkal a plébániákkal, iskolákkal, önkormányzatokkal, művelődési házakkal, melyek olyan településen vannak, ahol legalább nyolcosztályos általános iskola működik, tehát megfelelő létszámban vannak ott élő vagy tanuló gyermekek, illetve ahol van tapasztalt helyi koordinátor, aki lehetőleg rendelkezik cserkészmúlttal, de ez nem kizáró ok.

A program működtetéséhez, annak újszerű volta miatt, a cserkészkerületnek is ki kell dolgoznia új eszközöket, elsősorban a személyi feltételek biztosítására, mind a központi, mind a helyi koordináció terén. A Pécsi Egyházmegye várja azok jelentkezését, akiknek van ifjúsági munka terén tapasztalatuk, és kedvet éreznek a programban való együttműködésre.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria