A cserkészet múltja és jelene – Folyatódott a Rókahegyi görög esték sorozat

Október első kedd estéjén a megszokottnál kicsit kevesebben gyűltünk össze a Rókahegyi görög esték előadására. Ám ilyen interaktív talán még egy este sem volt az elmúlt hét év során. Mivel idén a közösségekről hallhatunk előadásokat, ezen az estén a cserkészekről szóló rendkívül tartalmas és érdekfeszítő beszámoló következett. Az előadást Ilyés Gábor tanár úr tartotta, aki maga is cserkész. Sok régi fotóval illusztrált, gazdag ismeretanyaggal és képekkel kísért előadásából megismerhettük a cserkészet történetét a kezdetektől napjainkig.

Előadását a házigazdával és a legidősebb, 92 éves állandó résztvevővel való kézfogással kezdte, melynek mély tartalma van: bal kézzel fognak kezet, mert az van a szívhez legközelebb; közben a jobb kezet „eskütartásban” felemelik, és három ujjat nyújtva (Isten, haza, embertárs jelképeként), kettőt lehajtva (az egyik az erős, aki segíti a gyengét) tartanak.

A mozgalom 1907-ben indult Angliában, ahol Robert Baden-Powell katonatiszt összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik „elevenebbek” voltak az átlagnál – ma úgy mondanánk, „nehezen kezelhetők” – és elvitte őket egy szigetre, ahol mindent maguknak kellett elkészíteniük: a szálláshelyet, az ételt. A természetközeliség és a munka öröme jó irányba változtatta meg őket. Később felesége, Olave Baden-Powell lányok számára is szervezett hasonló táborokat, majd mindezt tízpontos cserkésztörvénnyel erősítették meg.

Magyarországon Králik László fordította magyarra Robert Baden-Powell jegyzeteit és törvényeit, majd megszervezte az első cserkészcsapatot Nagybecskereken 1909–10-ben. Ő nevezte el a mozgalom tagjait „cserkészeknek”. Erről 1913-ban a Nyírvidék című folyóirat is beszámolt.

A vármegyében az első cserkészcsapat, a 88. számú Szabolcs Cserkészcsapat az evangélikus gimnáziumban alakult 1913–14-ben Kozák István vezetésével. Ezt 2–3 évente újabb csapatok megalakulása követte: a polgári fiúiskolában, a királyi katolikus gimnáziumban (itt Kralovánszki Ernő volt a szervező), az iparostanoncok körében (köztük sok fúvós hangszeren játszó fiúval, akik városi rendezvényeken gyakran szerepeltek), valamint a többi elemi iskolában és gimnáziumban.

Lánycsapatok 1925-ben alakultak, fő zászlóvivőjük Dienes Margit volt. Az egyik ilyen csapat a leányárvaházban jött létre, ahol például színielőadásokat és „Árvák karácsonya” ünnepségeket rendeztek.

Fontosak voltak a nyári táborok, ahol a természetben önellátást, fegyelmet, társaik segítését és a cserkésztörvények betartását tanulták meg. A cserkészek ma is sokféle tevékenységet végeznek: például hősi sírok gondozását, emellett ünnepségek szervezésében és lebonyolításában vesznek részt. Sok fiú és lány írt naplót; érdekességként az előadó megemlítette, hogy egy 1938-as naplóban feltűnik egy név, „segédőrsvezetőként”: Raveczhofer Ferenc, aki később Zenthe Ferenc néven lett ismert – ő volt „A Tenkes kapitánya”.

Hatalmas esemény volt az 1933-as jamboree, a cserkészek világtalálkozója, amelyet Magyarország rendezhetett. A megnyitón részt vett Horthy Miklós, valamint az ország miniszterelnöke és első számú főcserkésze, gróf Teleki Pál is.

Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy a vármegye első számú főcserkésze báró Buttler Sándor volt, akinek sírjához rendszeresen, nagy tisztelettel látogatnak el az „utódok”.

A szocialista időkben a cserkészetet betiltották; az ideológia kivételével azonban sok mindent átvettek belőle a kisdobos- és úttörőmozgalmak. Ma ismét működnek cserkészcsapatok, bár létszámuk jóval kevesebb, mint a kezdetekben. Megyénkben az újraszervezésben nagy szerepet játszott Kardos István, akinek sírját a fiúcserkészek tették rendbe.

Az előadás a résztvevők őseinek érintettsége miatt különösen személyessé és interaktívvá vált, s a kérdésekből, hozzászólásokból is kiderült: sokunk elődeinek volt köze a vármegyei cserkészcsapatokhoz.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Obbágy Veronika

Magyar Kurír