A gyermekvédelem nemzetközi tapasztalatairól tartott konferenciát a Gyerekasztal Munkacsoport

Egyházmegyék és szerzetesrendek képviselői, egyházi mozgalmak tagjai, valamint laikus szakemberek, akik nem feltétlenül kötődnek szorosan az Egyházhoz, vettek részt a Gyerekasztal Munkacsoport által szervezett konferencián. A szervezők szándéka az volt, hogy megszólítsák a társadalom szélesebb köreit, megnyitva a párbeszédet a civil, tudományos és szakmai közeg felé, és közös gondolkodást indítsanak el a gyermekvédelem, a transzparencia és az egyházi felelősségvállalás kérdéseiről.

A délelőtt plenáris előadásain francia, lengyel és német szakértők mutatták be az országaikban zajló gyermekvédelmi munkát, délután pedig műhelyekben folytatódott a tanácskozás.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi bencés főapát köszöntötte a résztvevőket. Bemutatta a Gyerekasztal Munkacsoportot, amely a gyerekek, a legsebezhetőbbek védelmének „szent ügyéért” dolgozik. Hangsúlyozta, a rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson a tudományos és gyakorlati eredmények bemutatására, a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésére, ezzel lehetővé téve magyarországi adaptálásukat. „Szeretnénk szemléletformáló módon hozzájárulni a hazai gyermekvédelem kultúrájához” – hangsúlyozta.

A bencés főapát a csend kettősségére hívta fel a figyelmet: létezik a jó csend, amely az elmélyülést, az önreflexiót és az Istennel való találkozást segíti, valamint a rossz csend, amely az elhallgatásnak, a bűnök, hibák és gonoszságok eltussolásának csendje. Ez

a rossz csend nem mélyíti, hanem elsüllyeszti az embert, és cinkossá, felelőtlenné teszi. Ezt a csendet meg kell törni, de olyan módon, hogy az emberi méltóság ne sérüljön, hanem épp ellenkezőleg: megőrződjön és gyógyulhasson

– emelte ki.

Az előadó megemlítette, hogy nemrég találkoztak az azóta elhunyt Ferenc pápával, aki világossá tette, hogy az Egyházon belüli bántalmazási ügyek esetében átláthatóságra és együttműködésre van szükség a médiával is. Ezért Hortobágyi Cirill örömmel üdvözölte a sajtó jelenlétét. Hangsúlyozta, hogy

a gondolkodásnak túl kell mutatnia az egyedi eseteken, a pletykaszinten, és az intézményi, strukturális tényezők vizsgálatára kell kiterjednie, miközben az áldozatok iránti figyelem és az ő méltóságuk mindig elsőbbséget kell hogy élvezzen. 

Görföl Tibor teológus, a Gyerekasztal Munkacsoport tagja azt hangsúlyozta, hogy

Kelet- és Közép-Európában különösen összetett és nehéz folyamat a gyermekbántalmazás ügyével való szembenézés, mert maga a társadalmi és történelmi kontextus is bonyolult.

Két fő tényezőt emelt ki: az egyik az irracionális védekezési reflex, amely szerint ha valaki az Egyházon belüli problémákról beszél, azt sokan az Egyház elleni támadásnak tekintik. Ez a hozzáállás irracionális érzelmekből fakad, holott a valóságban ma már alig van, aki szervezetten támadná az Egyházat, inkább közöny tapasztalható – vélte az előadó.

A másik nehézség a történelmi múlttal való szembenézés hiánya: az egyházak a második világháború utáni időszakban gyakran együttműködtek az elnyomó rendszerekkel, mégis hajlamosak magukat kizárólag áldozatként feltüntetni. Görföl Tibor Harald Welzer német szociálpszichológust idézte, aki szerint a kollektív emlékezet hajlamos a bűnösöket áldozatként feltüntetni, és az üldözőkből üldözöttek, az elnyomókból elnyomottak, a gyilkosokból áldozatok lettek két generáció leforgása alatt. Ez a jelenség az egyházaknál is megfigyelhető. Egyszerre vagyunk elkövetők és egyszerre vagyunk áldozatok, ami egyfajta „skizofrén” helyzetet teremt, és tovább növeli az irracionalitást.

A teológus áttekintést adott, milyen típusú írásos jelentések és beszámolók születtek más országokban az Egyházban elkövetett bántalmazások feltárására. Azt hangsúlyozta, a múlt feltárása elengedhetetlen, csak erre alapozva lehet valóban segíteni a megelőzés kultúráját.

Nyolc fő típust különböztetett meg. Az első csoportba az országos szintű, egyházi fókuszú jelentések tartoznak, mint például Németország, az Egyesült Államok, Spanyolország és Ausztrália átfogó vizsgálatai. A második típusba az egész országra és minden intézménytípusra kiterjedő jelentések sorolhatók, mint Ausztrália 2017-es és Új-Zéland 2024-es vizsgálata, amelyek nemcsak egyházi, hanem világi intézményekben is feltárták a bántalmazásokat. Harmadik kategóriát alkotnak az egyházmegyei jelentések, mint a híres dublini Murphy-jelentés, a negyedik csoportba pedig azok a felmérések tartoznak, amelyek egy-egy konkrét intézményre – például egy monostorra vagy bentlakásos iskolára – fókuszálnak. Emellett léteznek olyan beszámolók is, amelyeket maguk az áldozatok készítenek, saját tapasztalataik alapján. Más típusú jelentések telefonos bejelentésekből és statisztikai adatokból születnek, mint például Luxemburgban. Egyes központok az elkövetők kezelésével foglalkoznak, és az ő nézőpontjukból készítenek elemzéseket. Végül külön kategóriát képviselnek a szerzetesrendek saját belső vizsgálatai és beszámolói.

Az előadó célja az volt, hogy bemutassa: az egyházi bántalmazások feldolgozása nemcsak tényfeltárás kérdése, hanem mélyebb önreflexiót és történelmi önismeretet is igényel.

Közép-Európában csak akkor lehet előrelépni, ha az Egyház képes egyszerre vállalni az áldozati és az elkövetői szerepet, és nyíltan, racionálisan, a múlt torzításai nélkül szembenézni saját felelősségével.

Marie-Jo Thiel orvos, erkölcsteológus, aki internetes kapcsolaton keresztül jelentkezett be a konferenciára, The CIASE Report címmel adott képet a francia helyzetről. A francia katolikus egyház az elmúlt években mélyreható, rendszerszintű reformokba kezdett, amelyek célja az igazságtétel, a felelősségvállalás és a jövőbeli visszaélések megelőzése. A folyamat még nem zárult le, de az átláthatóság, a világiak bevonása és az áldozatok elismerése felé tett lépések valódi paradigmaváltást jeleznek az Egyház történetében.

A francia katolikus egyház küzdelme a szexuális erőszak ellen a Preynat–Barbarin-ügy nyilvánosságra kerülésével fordulóponthoz érkezett. A Francia Püspöki Konferencia (CEF) 2016 tavaszától kezdve új eszközöket vezetett be: létrehozta a bejelentések fogadására szolgáló csatornákat, állandó pedofíliaellenes bizottságot alapított, országos szakértői testületet hozott létre, valamint külön honlapot indított a megelőzés és a tájékoztatás érdekében, képzések, szemléletformáló és megelőzést szolgáló tevékenységek kezdődtek.

2018 novemberében került sor arra, hogy a CEF közvetlenül fogadja az áldozatokat. E találkozás után született meg az egyházi visszaélések kivizsgálására létrehozandó független bizottság, a Commission indépendante sur les abus sexuels dans l’Église (CIASE) terve.

A CIASE feladata az volt, hogy feltárja a katolikus egyházban 1950 óta történt pedofil bűncselekményeket, megvizsgálja az egyházi reakciókat és mulasztásokat, értékelje az intézmény válaszait, valamint ajánlásokat tegyen a jövőre nézve.

A 21 tagú, nemek szerint kiegyensúlyozott bizottság több tudományterület szakértőiből állt, nem volt benne sem pap, sem áldozat. Munkájának középpontjába az „áldozat az első” megközelítést állította.

Tanúságtételek százai gyűltek össze, amelyekből a bizottság három fő részből álló jelentést készített, ezek: a tények feltárása, a rendszerszintű problémák elemzése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A jelentés megrázó számokat tárt fel. A franciaországi nemzeti egészségügyi és orvostudományi kutatóintézet (Institut national de la santé et de la recherche médicale, INSERM) felmérése szerint több mint 200 ezer gyermek lehetett papok, diakónusok vagy szerzetesek áldozata, és a teljes visszaélésszám – a laikus elkövetőkkel együtt – eléri a 330 ezre. A francia lakosság mintegy 10 százaléka szenvedett el gyermekkorában szexuális visszaélést, és az Egyház a második leggyakoribb helyszín, ahol az ilyen bűncselekményeket követnek el. A bizottság hat visszaélési kontextust azonosított – a plébániai helyzettől a karizmatikus „prófétai” vezetőkig –, és megállapította, hogy a probléma rendszerszintű jelleggel bír, amelynek mély gyökerei vannak, és egyházi reformokat sürget.

A CIASE 24. számú ajánlása kimondta:

az Egyháznak el kell ismernie rendszerszintű felelősségét, és szembe kell néznie a működésében jelen lévő strukturális tényezőkkel. Nem csupán a kártérítéssel kell foglalkoznia, hanem helyreállító igazságszolgáltatást kell nyújtania.

A lengyel katolikus egyház gyermekvédelmi rendszerét, amelynek kiépülése 2013-ban kezdődött, Wojciech Bojanowski SJ mutatta be. 2014-ben jött létre a Gyermekvédelmi Központ a krakkói Ignatianum Egyetemen, és a püspöki konferencia ekkor fogadta el az első átfogó dokumentumokat a kiskorúak védelméről és az egyházi személyek elleni vádak előzetes vizsgálatáról. Ettől az évtől kezdve fokozatosan alakultak ki az alapvető gyermekvédelmi struktúrák mind az egyházmegyékben, mind a szerzetesrendekben. 2016-ban képzés indult, 2018-ban a püspökök kötelezővé tették minden egyházmegyében a saját megelőzési program kidolgozását, valamint egységes gyermekvédelmi standardok bevezetését.

2019-ben indult el a laikusok által működtetett „Seb az Egyházban” segélyvonal, létrehozták a terület megbízottjának hivatalát, valamint a Szent József Alapítványt az áldozatok támogatására, 2014 óta évente folyamatos az adatközlés.

A rendelkezésre álló adatok alapján Lengyelországban nőtt a tudatosság a klerikusok által elkövetett szexuális visszaélések súlyosságát illetően, és az éves elektronikus adatgyűjtési rendszer jól működik. Ugyanakkor hiányzik a bejelentések hosszú távú nyomon követése és az eljárások eredményeinek integrálása. Továbbra is

jelentős kihívás, hogy a szexuális visszaélés manapság is aktuális probléma, és szükség van a megelőző struktúrák fejlesztésére, valamint kvalitatív kutatásokra, amelyek feltárják az erőszak okait, az egyházi körülményeket és a kockázati tényezőket.

E felismerések nyomán a Lengyel Püspöki Konferencia 2023-ban elindította egy független szakértői bizottság létrehozásának folyamatát. Ezt egyrészt az áldozatok elvárása indokolja, másrészt a médiában megjelent vizsgálatok a kommunista korszakban történt visszaéléseiről, melyek során új dokumentumok kerültek elő az állami levéltárakból. A bizottság működési koncepciója még kialakítás alatt áll; létrejötte előtt két munkacsoport dolgozta ki az alapelveket. Ezek közé tartozik az intézményi függetlenség, a szakmai sokszínűség, a munkamódszer szabad meghatározása, az egykori áldozatok és a tanúk meghallgatásának lehetősége, valamint a káros mechanizmusok feltárásának hangsúlya. A bizottság célja, hogy mélyreható vizsgálatot végezzen, segítse az igazság feltárását a visszaélések áldozatai számára, és hozzájáruljon az egyházi közösség újjáépítéséhez.

Melyek a folyamat eddigi eredményei? A lengyeleknél jól kiépült a gyermekvédelmi rendszer, amely országos és helyi szinten egyaránt működik; javul a panaszokra adott reakció; folyamatos a megelőző képzés és rendszeres az adatgyűjtés. Ugyanakkor továbbra is komoly kihívást jelentenek az olyan kérdések, mint az önálló szakértői bizottság létrehozásának lezárása, az áldozatok számára nyújtandó pénzügyi kártérítés, a felnőttek ellen elkövetett visszaélések kezelése, valamint más, például spirituális bántalmazási formák felismerése és kezelése.

 

A németországi helyzetet ismertette az online előadásában Hans-Joachim Salize, a Heidelbergi Egyetem kutatócsoport-vezetője. Az Egyházon belüli szexuális visszaélések voltak a legnagyobb kihatással a német társadalomra – vélekedett az előadó. A figyelem 2010-ben erősödött fel, amikor Berlinben több visszaélési eset vált ismertté, majd 2012-ben a Német Püspöki Konferencia felmérést kezdeményezett a probléma feltárására. Ez a tanulmány módszertani viták miatt meghiúsult, ezért 2014-ben új vizsgálat indult, az úgynevezett MHG-tanulmány, amelynek eredményeit 2018-ban publikálták. (A püspöki konferencia által megrendelt tanulmány a kutatásban részt vevő három egyetem székvárosának nevéből származik: Mannheim, Heidelberg, Gießen – a szerk.)

A kutatás során több mint 38 ezer plébániai iratot vizsgáltak át, és 1670 klerikust azonosítottak gyanúsítottként. A visszaélésekkel gyanúsított papok aránya összességében 4,4 százalék volt. A vizsgálat hangsúlyozza, hogy

sem a homoszexualitás, sem a cölibátus nem tekinthető önmagában a visszaélések okának, ugyanakkor a szexuális éretlenség, az elfojtott irányultság hozzájárulhat ahhoz, hogy miért volt a fiúgyermekek aránya kiemelkedően magas az áldozatok között.

3677 kiskorú volt érintett, velük az egyházi szolgálat és nevelés különböző színterein találkoztak az elkövetők: a ministránsszolgálat, a hitoktatás, a pasztorális tevékenység során vagy ifjúsági táborokban.

A gyanúsított papok között három típust különítettek el: a „fixált” típust, akinél többszörös, tartós visszaélés és pedofil preferenciára utaló jegyek láthatók; a nárcisztikus-szociopata típust, ahol a hatalommal való visszaélés a meghatározó; és a regresszív-éretlen típust, akinél a cölibátus a saját szexuális fejlődés elkerülésének eszközeként jelenik meg.

A kutatás egyik fő következtetése, hogy a visszaélések nem magyarázhatók néhány „rossz pap” cselekedeteivel:

az Egyház strukturális sajátosságai – a klerikalizmus, a szexuális erkölcsi tanítás merevsége, a hiányos szexuális nevelés, a cölibátus és a gyónás tisztázatlan szerepe, valamint a nők háttérbe szorítása – rendszerszintűen hozzájárultak a probléma fennmaradásához.

Bár a tanulmány nyomán széles körű vita indult el, számos helyi vizsgálat is megkezdődött, a valós előrelépés a múlt feldolgozásában és a megbékélésben továbbra is elégtelen, az áldozatok pedig sok esetben marginalizálódnak.

Az előadó szerint a válságnak hosszú távú társadalmi következményei vannak, ezek megmutatkoznak a németországi egyházelhagyások kiugróan magas számában is. Míg a ’90-es évektől a 2010-es évek elejéig hullámzó, de összességében mérsékeltebb volt a kilépések aránya, 2018-tól drámai emelkedés kezdődött, amely 2022-ben tetőzött több mint félmillió kilépővel mindkét történelmi egyház (a katolikus és evangélikus)  esetében, a számok ma is rekordmagasak, ami az intézmények mély és tartós presztízsvesztését jelzi.

A konferencia Pető Attila, a Gyerekasztal Munkacsoport tagja, gyermekvédelmi aktivista, korábbi áldozat zárszavával ért véget.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír