A hit és közösség ünnepe – Küldöttgyűlést tartott a KÉSZ Budapesten

Hazai – 2025. november 12., szerda | 14:57

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) november 8-án tartotta őszi küldöttgyűlését Budapesten, a Párbeszéd Házában. Az ország minden részéből érkeztek KÉSZ-csoportvezetők és a határon túlról a társszervezetek képviselői, hogy értékeljék az elmúlt időszakot, megosszák tapasztalataikat és megerősödjenek a közös küldetésben: a keresztény hit és értékrend szolgálatában.

Az egész napos program a lelki elmélyülés és a közösségépítés jegyében zajlott; kiemelt pillanatát a KÉSZ-díjak ünnepélyes átadása jelentette, amellyel a szövetség hagyományosan azok szolgálatát ismeri el, akik példát adnak hitből fakadó, elkötelezett munkájukkal.

Lelki elmélyülés

A küldöttgyűlés ezúttal is szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Szalai Gábor plébános, a büki csoport elnöke volt.

„A szentév alkalmas arra, hogy elgondolkodjunk a hitünkről; hol tartunk Krisztus-követőként – fogalmazott. – Ez a találkozás nem csupán egy program, hanem megerősítés is számunkra. Jézus tanítása időtálló: be kell építenünk az életünkbe.

Vallásosságunk nem folklór, hanem odaadás és hűség. Akkor is követnünk kell Krisztust, ha ezért nem kapunk vállveregetést.”

A KÉSZ-es angyalok

A szentmise után Makláry Ákos, a KÉSZ országos elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében az angyalok szerepéről szólt, kapcsolódva Mihály és Gábriel főangyalok, valamint az összes égi szentek ünnepéhez, melyet a görögkatolikus egyház november 8-án ünnepel.

„Az angyalok jelen vannak az életünkben, de talán nem gondolunk rájuk eleget. Itt, ebben a teremben is legalább kilencven angyal van, hiszen mindenkinek van őrangyala” – mondta. Hangsúlyozta:

az angyalok két legfontosabb feladata Isten dicsőítése és az emberek szolgálata – ez pedig a KÉSZ hivatásának is lényege.

A KÉSZ elnöke arra biztatta a jelenlévőket, hogy a közösségben való találkozás mindig a megújulás forrása legyen. „Ha olykor hiányzik belőlünk a lelkesedés, gondoljunk a saját KÉSZ-es őrangyalunkra, aki segít túllendülni a zökkenőkön!”

Közösségben, megújulásban

A délelőtti ülésen Makláry Ákos és Zachar Péter Krisztián társelnök ismertették az elmúlt fél év országos történéseit: Erzsébetvárosban újra megalakult a KÉSZ-csoport, fiatalokból álló közösségként. 

Felidézték a KÉSZ legfontosabb országos programjait is: a június 4-én, a nemzeti összetartozás napján hatodszor megrendezett „Szóljanak a harangok!” kezdeményezést; a szeptemberi Mindenki születésnapja életvédő sétába való bekapcsolódást; az október 4-i esztergomi országos engesztelő zarándoklatot, amelyen közel hatszázan imádkoztak együtt – köztük határon túli testvérszervezetek tagjai, s amelyen a szentmisét Martos Levente Balázs püspök celebrálta.

A KÉSZ online jelenléte is bővült: a Jelen Idő podcast rendszeresen jelentkezik, és novemberben várhatók a Hitből pajzsot című videósorozat legújabb részeit.

Zachar Péter Krisztián külön kitért az adománygyűjtő akciókra, amelyekkel a szövetség a kárpátaljai rászorulók, valamint a Regőczi Alapítvány által támogatott Covid-árvák számára gyűjt támogatást.

Határokon átívelő összetartozás

A KÉSZ küldöttgyűlésének állandó és meghatározó része a határon túli társszervezetek felszólalása. Idén is megrendítő és inspiráló tanúságtételeket hallhattak a résztvevők.

A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége képviseletében Bárdos István elmondta: a háborús körülmények között is sikerült kulturális és lelki programokat szervezniük. Külön kiemelte a Magyar Kultúra Napján rendezett (el)Viselni című kiállítást, amely az asszonyok életét mutatja be: „Egy nőnek minden körülmények között nőnek kell maradnia – talán ma ez nehezebb, mint valaha” – idézte a megnyitó szavait.

Borbély Béla, a Délvidékről érkezett Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) elnöke közösségük gyarapodásáról és a KÉSZ-szel közös programok sikeréről számolt be.

A felvidéki Rimaszombatból érkezett Básti Róbert, a Katolikus Kör elnöke a magyarság és hit egységéről beszélt.

A hitvalló püspök példája – premier előtti vetítés

A nap egyik legmegrázóbb mozzanata volt Bokor Attila rendező új filmjének, a Romzsa Tódor című életrajzi drámának premier előtti vetítése. A nézőket mélyen megérintette Romzsa Tódor tanúságtevő kárpátaljai püspök mondata: „Krisztusért meghalni olyan, mint örökké élni.”

Története sokakban a hit hűséges megélésének mai üzenetét idézte fel. Több KÉSZ-csoport is jelezte, hogy közösségi vetítés vagy beszélgetés keretében szeretné bemutatni az alkotást, így a következő időszakban országszerte újabb találkozások születhetnek a film nyomán.

A szerzetesrendek feloszlatásának 75. évfordulójára emlékezve

A filmhez kapcsolódóan Kálmán Peregrin OFM tartott előadást A szerzetesrendek deportálásának eseményei és következményei (1950) címmel. Az előadó megrendítő részletességgel idézte fel, miként oszlatták fel a kommunista hatalom idején a rendeket, és hogyan próbálták ellehetetleníteni a szerzetesi életformát.

KÉSZ-díjak 2025 – a hiteles szolgálat elismerése

A nap ünnepi záróeseményeként átadták a KÉSZ rangos elismeréseit, amelyekkel a szervezet a példamutató keresztény közéleti és közösségi szolgálatot ismeri el.

A Szent Adalbert-díjat idén Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója kapta, aki a keresztény értékek és a magyar kulturális örökség hiteles, bátor képviselőjeként vált példává.

A Csanád Béla-díjat Gangel Margit, a paksi KÉSZ-csoport elnöke vehette át három évtizedes, áldozatos közösségépítő munkája elismeréseként. Jelmondata a 36. zsoltárból való: „Bízd sorsod az Úrra, és Ő gondoskodik rólad.” Máthé Zsuzsa és Gangel Margit teljes laudációja a KÉSZ honlapján olvasható.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: KÉSZ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria