A kifogyhatatlan energia forrása, az Eucharisztia – Metropóliai nap Hajdúdorogon

A pap- és diakónuscsaládok egyházközségeikből két-két család kíséretében érkeztek Hajdúdorogra, ahol a székesegyházban imaórával kezdődött a nap, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetésével. A főpásztor arra emlékeztetett, hogy a föltámadott Krisztus nemcsak a sírban lévőknek ajándékoz életet, hanem nekünk is, akik itt a földön járunk.

A szervezők változatos programokkal készültek: a gyerekeket játékos foglalkozásokkal, kürtőskalácssütéssel és ugrálóvárral, a felnőtteket gondolatébresztő előadásokkal várták.

Ezek közül az elsőt Kellermayer Miklós, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa tartotta meg, aki a tudományt és az istenhitet kapcsolta össze. Arra kereste a választ, hogy értelemmel kapcsolódunk-e a Szentháromság egy Istenhez; felfogjuk-e, mi történt kétezer évvel ezelőtt, vagy ez két külön világként él bennünk? A sejtkutató orvos-biológus véleménye ugyanis az, hogy 1700 év óta egyfajta skizofrén állapotban, a pénz diktatúrájában él az emberiség, a tudomány világában pedig egy új bálványimádás alakult ki.

Olyan tragédia jellemző a világunkra, aminek megszüntetéséért jött Krisztus a földre – mondta az előadó, és hozzátette: az Egyház Krisztus egyedüli gyógyító intézménye; az örök halál elleni gyógyszer Krisztus teste és vére. 

A sejtkutató olyan összefüggésekre világított rá, amiket elsőre nehezen lehet megérteni; a szálak kibogozásában Kocsis Fülöp metropolita igyekezett segítségül lenni. Az Eucharisztia kapcsán azt mondta: az nem csupán egy kiszakított ostya, kivágott kenyérdarabka, hanem egy olyan csoda, ami átjárja egész életünket, feltéve, ha hagyjuk.

„A keresztény élet az, hogy akarom Krisztuson keresztül, hogy az Isten élete éljen bennem – ez vezet minket az átistenülés felé, amiről bátran beszélni kell. Igazán senki nem tudhatja, mi az az átistenülés, de törekedni kell arra, hogy megértsük. Szavaimat, családomat, tetteimet is ennek mentén kell megvizsgálni. Krisztus mindent megadott ehhez, a kézbe fogható Eucharisztiának köszönhetően ugyanis ott van minden: ott van Krisztus, a megtestesült Isten – mondta az érsek. – Ezért nem mindegy, kinek milyen a viszonya az Eucharisztiához, ami akár mindennapi kenyerünk is lehetne, hiszen a Miatyánk imádság is erre buzdít, nem pedig a pékségben kapható kenyér megvásárlására.”

„Mindennapi energiaforrásunk is lehetne az Eucharisztia. Ábel püspök atya egyszer azt mondta: nem szabad lemerülnünk, kiégnünk, erre az evangéliumban Jézus világosan felhívja a figyelmünket. Aki lemerül, az bűnt követ el. Az Eucharisztia mindennapi kenyér, olyan erőt, kifogyhatatlan energiát ad, ami sokkal többre tesz képessé, mint amit én tenni tudnék. Arany tálcán kínált isteni táplálék, amivel élni kell minél többször, minél mélyebben” – hangsúlyozta a főpásztor, és kifejtette azt is, hogy miért jó, ha mindezt már csecsemőkortól meg lehet tapasztalni. „Ha egy édesanya rendszeresen áldozik várandóssága alatt, akkor magzata már az anyaméhben rendszeresen részesül az Eucharisztiában. Miért kellene ezt a folyamatot megszakítani, mikor a gyermek világra jön? Ha a piciny gyermek is áldozik, az visszahat a családra is, mássá válik, ha a gyermeket keresztelésétől fogva elviszik a templomba és áldozik is – ez a tapasztalat.”

Kocsis Fülöp szerint így jobban elmélyülhet, tudatosulhat a családtagokban az isteni jelenlét. Ezt bizonyítandó egy nagymama, egy édesanya, egy diakónus és egy parókus tett tanúságot arról, hogy családjaik hogyan élik meg a szentáldozást.

Papp Mihályné négyszeres nagymamaként mesélt. Két idősebb unokája tízévesen, hagyományos módon, tudatosan készült a szentáldozásra, míg a kisebbek a keresztség alkalmával, azzal egy időben részesültek az Eucharisztiában.

Látszott, hogy igazi „életösztön” volt, ahogy a kicsik vágytak rá, persze ez az utánzás és gyakorlás lehetősége volt náluk kezdetben, ami egy idő után szokássá alakult át, majd igénnyé – mondta a nagymama, aki szerint a cél az, hogy a vágyakozás érzése alakuljon ki a gyerekekben. Éppen ezért a hat és fél éves lányunokájánál egy időre szüneteltetik a szentáldozást – lelkiatyák tanácsát is meghallgatva –, mert a néha előforduló helytelen viselkedésének már tudatában van, de korából fakadóan még nem érett arra, hogy szentgyónás alkalmával ezt megbánja. Így ki kell várni azt a fejlődési szakaszt, aminek a végén ismét részesülhet az Eucharisztiában.

Négy gyermek édesanyjaként Szegedről érkezett Piros-Vaszil Gabriella, aki elmondta, hogy első gyermeküket még az édesapa után római katolikusnak keresztelték, de a többieket már görögkatolikusnak. Így a legkisebbek is áldoznak. Férje szerint nagyobb korukban sem fognak többet tudni az Eucharisztiáról, mint most, gyermekként, mert Krisztus teste és vére nem tudás, hanem hit kérdése.

Kicsi gyermekekkel talán körülményes dolog a Szent Liturgián részt venni – mondta Gabriella, de parókusuk biztatására nem feszengnek már emiatt, és bátran vannak jelen a szertartásokon, aminek alkalmával nagyon nagy öröm, mikor családként, egyszerre részesülnek az Eucharisztiában. Igaz – tette hozzá – ha valamelyik gyermek nem szeretne áldozni, akkor nem erőltetik.

Nyirán János, a Hajúdorogi Főegyházmegye fődiakónusa családjában egészen különösen alakultak az elsőáldozások. A Görögkatolikus Egyházban körülbelül tíz év óta él az alámerítéssel való keresztelés gyakorlata, a szertartás során a gyermek áldozhat is. Ennek megfelelően János atya öt gyermekét a régebbi és az új gyakorlatnak megfelelő módon is keresztelték. „Mostanra már mindegyikük áldozhat, és a kisebbek szinte „ki is kérik maguknak”, ha valahol a pap nem részesíti őket az Eucharisztiában, gondolván, hogy ők még nem voltak elsőáldozók. Vágynak a szentségre, és ez csodás érzéssel tölt el mindnyájunkat” – mondta diakónus.

Csecsemő áldoztatása

Végezetül Dalanics Zoltán hajdúdorogi parókus beszélt arról, hogy a szülők sok esetben kereszteléskor viszik először gyermeküket a templomba, ahol az élet forrását kapják meg. Amikor elkezdték bevezetni Hajdúdorogon is a kereszteléssel egybekötött szentáldozás gyakorlatát, akkor sokat beszélgettek arról a szülőkkel, hogy ez miért is fontos. Ennek eredményeképpen ma már a keresztelések több mint felénél kérik is a szülők, hogy a megkeresztelt gyermek az Eucharisztiában is részesüljön.

Zoltán atya szerint jó érzés azt látni, hogy szó szerint magához veszi egy csecsemő Krisztus testét és vérét, amikor a kanál a szájához ér. Az pedig igazán leírhatatlan szerinte, amikor a templomból a keresztelés után már úgy távozik a gyermek, hogy Krisztus ott van benne.

A hallottakat ebéd után kiscsoportos foglalkozásokon beszélték át a résztvevők. A beszélgető csoportoknak egy-egy üzenetet is meg kellett fogalmazniuk, amelyet aztán „szóvivőjük” mondott és magyarázott el a nagy plénum előtt.

A napot  vecsernye zárta Szocska Ábel nyíregyházi püspök vezetésével. A főpásztor rövid elmélkedésében egy szerzetes gondolatát idézte fel, akit arról kérdeztek egyszer, hogy mit kell tenni az üdvösségre jutáshoz. A szerzetes válasza ez volt: ne annak higgyünk, aki szépeket mond, hanem annak, aki csendben szép dolgokat visz végbe az életben.

Jézus is csendben tette a dolgát, amivel megerősítette tanítványait. Ebből pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy nem a sok beszéd, hanem a csendben elvégzett szép cselekedetek azok, amik üdvözítik az embert. Erre kell buzdítania minket is a metropóliai napon elhangzott tanításoknak. Ezt pecsételi meg az Úr Jézus Krisztus, aki a Szent Eucharisztiában csendben viszi végbe azt a munkát, amibe mindannyiónkat be akar kapcsolni, hogy ne a szép beszéd, hanem a tetteink által bizonyuljunk az ő gyermekének – zárta gondolatait Ábel atya.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír