A krisztusi úton találjuk meg a boldogságot – A magyar szent család ünnepe Székesfehérváron

Hazai – 2025. november 18., kedd | 11:54

Kisgyermekekkel, fiatalokkal és szülőkkel telt meg a székesfehérvári Szent István király-székesegyház a magyar szent család ünnepnapján, november 15-én, szombaton. Spányi Antal székesfehérvári püspök Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéinek jelenlétében imádkozott a családokért, kérve a szenteket, hogy közbenjárásukkal támogassák a szülőket és gyermekeiket.

Az ünnepre a Székesfehérvári Egyházmegye minden plébániájáról érkeztek családok, akik közösségüket képviselve vehették át a családoknak szánt ajándékot a megyéspüspöktől.

„Mindenki tudja, hogy a magyar történelemben milyen fontos szerepet töltött be Esztergom mint uralkodói székhely, és az is mindenki előtt világos, hogy mennyire kiemelt hely volt Veszprém a magyar királynék életében. De azt is tudjuk mindannyian, hogy az első magyar szent család városa Székesfehérvár volt. Az a biztonságos hely, ahol Szent István, Gizella királyné és fiuk, Imre a többi testvérrel szeretetben, békességben, biztonságban élhettek, és együtt lehettek mint család. Ennek az első magyar szent családnak az ereklyéi itt vannak az oltáron, és jelenlétükben el kell gondolkodnunk, hogy a mi családunkban az életszentség vonásai jelen vannak-e:

az egymás iránti szeretet, türelem, imádság és áldozat”

– kezdte a főpásztor beszédét az ünnepi szentmisén.

Az evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva a püspök felidézte Jézus szavait, és arra biztatott, hogy az ő tanítása nyomán új módon, új értékrend szerint éljük az életünket. A mai felfogás alapvetően arra hív bennünket, hogy felejtsük el a nyolc boldogság igazságát, és éljük meg a lehetőségeket, amelyek elénk tárulnak, és teremtsünk meg önmagunknak mindent, amiről álmodunk. Ez nem kedvez a családban való gondolkodásnak, mert olyan életvitelt kínál, amelyből kiszorul a házasság, a gyermekvállalás.

„Elfelejtjük Jézus tanításának nagyon egyszerű és könnyen megjegyezhető mondatát, amelyet – biztos vagyok benne, hogy – mindannyian nagyon pontosan tudunk és talán sokszor mondjuk is: aki meg akarja tartani életét, az elveszíti azt, aki képes az életét elveszíteni, az megtalálja azt – mondta Spányi Antal. – A házasság, amelyben elvárom, hogy mindent adjanak meg nekem, hogy én boldog legyek, a magam élete garantált legyen, az a házasság garantáltan kudarcra van ítélve. Hiszen a boldog házasság lényege, hogy merjük odaadni az életünket a másiknak. Egy pap akkor lesz boldog, ha odaadja az életét az Egyházban Krisztusnak. Egy férfi akkor lesz boldog, ha odaadja az életét egy asszonynak. És a nő akkor lesz boldog, hogyha odaadja az életét egy férfinak.

S ebben a kölcsönös ajándékozásban és kölcsönös elfogadásban találhatja meg az ember a maga boldogságát.”

A főpásztor Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg érdemeit méltatva elmondta: életpéldájuk azt üzeni számunkra, hogy az odaadottság az élet megtalálásának az útja. „Segítsen bennünket az Árpád-házi szent család, hogy megértsük az Úr tanítását, és szavait akarjuk tettekre váltani az életünkben. Adja az Úr, hogy e magyar szent család mai követőiként legyünk a társadalom kovásza, súlya és világító jele, értéke ennek a világnak. Nem igazán az számít, hogy mennyire értékelnek bennünket.

Az számít, hogy tudjuk a világnak megmutatni, ezen a krisztusi úton találtuk meg a boldogságot.

Legyen rajtunk az első magyar szent család közbenjárására, a Szűzanya oltalmára Isten boldogító és megtartó áldása!” – zárta beszédét a főpásztor.

A szentmise végén Spányi Antal püspök a magyar szent család ereklyéi előtt imádkozott a családokért, oltalmat kért rájuk a mindennapok nehézségei közepette, és kérte a Lélek erejét, hogy boldog, keresztény családok lehessenek Isten ajándékozó szeretetéből.

A záróáldás után a megyéspüspök személyes lelki ajándékot adott át az egyházközségekből delegált családoknak, és arra kérte őket, hogy vigyék el közösségeikbe az áldás kegyelmét, amit a magyar szent család ereklyéi jelenlétében megkaptak.

A teljes képgaléria ITT megtekinthető.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Videó: Körtvélyes Tivadar/Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria