A Magyar Tudomány Napját ünnepelték az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán

Hazai – 2016. november 15., kedd | 13:40

A tavalyi évhez hasonlóan, kisiskolásokat és felnőtteket is megszólított az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) tudománynapi rendezvénye november 8-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A programban délelőtt közel ötszáz kisiskolás vett részt. A számtalan érdeklődőt két turnusra osztották: az első turnusban a 3–4. osztályosok kapcsolódhattak be aktívan a tudományos kísérletekbe, ismerkedhettek a „csodákkal”, melyek a fizika, kémia, biológia, földrajz és matematika világát hozták közel a fiatalokhoz játékos, számukra élvezetes módon. A második turnusban az 5–6. osztályosok mélyülhettek el a tudomány rejtelmeiben a főiskolai oktatók és tehetséges hallgatók segítségével. A gyerekek érdeklődése és az őket kísérő tanítók szavai is azt erősítették, mennyire hiánypótló a rendezvény, milyen nagy szükség és igény van rá.

A rendezvény délutáni szakasza a felnőtteket szólította meg és hívta együttgondolkodásra a különböző tudományterületeket bemutató előadókkal. A hatszáz főt is meghaladta a résztvevők száma.

A konferencia első előadója Fülöpné Erdő Mária, az AVKF rektora volt, aki Eredmények és távlatok a katolikus nevelésben címmel tartott előadást. Bemutatta a katolikus oktatás-nevelés és felsőoktatás hazai helyzetének alakulását az 1989 óta eltelt időben. Összefoglalta a rendszerváltás óta elért eredményeket az intézményhálózat, a könyvkiadás, a tanterv- és tananyagfejlesztés, a szakfolyóiratok és szakmai fórumok, valamint a katolikus felsőoktatás aspektusából is. Felvázolta a hazai és nemzetközi együttműködések főbb irányait, majd kitért a modern technika által kínált oktatási alkalmazások felhasználásának lehetőségeire és korlátaira. Kiemelte az intézményközi együttműködések fontosságát, és beszélt a további fejlődés lehetséges irányairól.

Sapszon Ferenc Morzsák egy szeretetműből című előadásában a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában alkalmazott pedagógiai elvekről, a zene személyiségformáló hatásáról és a nevelő és nevelt személyes, szeretetteljes kapcsolatának fontosságáról beszélt.

Varga Józsefné Horváth Mária főiskolai tanár, a Győri Hittudományi Főiskola szakigazgatója A névtan és nevelés címmel tartott előadásában bibliai alapokból kiindulva élményszerűen világított rá a nevek fontosságára, a nevekben megtalálható információgazdagságra, az általuk közvetített kulturális, történeti és vallási értékekre.

A további előadók a neveléstudomány, a pszichológia, a szociológia, a nyelv és irodalom területén végzett kutatásaikról számoltak be. A konferencia keretében Erdősi-Boda Katinka bemutatta a fakszimile kiadásban most megjelent András, a szolgalegény című regényt és az ehhez kapcsolódó további kötetet, amelyet pedagógusok számára ajánlanak. Ez utóbbi egyfelől a tanulmány, másfelől az esszé műfajában kísérletet tesz annak a kérdésnek megválaszolására, hogy az András, a szolgalegény című mű elolvasása milyen hatással volt az ifjú Klebelsberg Kuno jellemfejlődésére.

Forrás és fotó: AVKF

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria