A mi papunkat nevezte ki a Szentatya – Beer Miklós a váci püspöki székváltásról és új otthonáról

Hazai – 2019. július 16., kedd | 22:20

Beer Miklós nyugdíjba vonuló váci megyéspüspök főpásztori szolgálatának tizenhat évéről és a püspöki székváltás körülményeiről nyilatkozott a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió július 16-án közzétett videójában.

A főpásztor arról beszélt, hogy már jóval több mint egy éve betöltötte a 75. életévét, amikor – a szokásoknak megfelelően – életkorára hivatkozva benyújtotta lemondását a pápának. Már attól tartott, hogy elfeledkeztek róla, nem tudta, hogyan tervezze a következő heteit, hónapjait. Ekkor jött a hír Rómából, hogy döntöttek, és a Szentatya – július 12-én – kinevezte az utódját Marton Zsolt személyében.

„A mi papunkat nevezte ki a Szentatya, az egyházmegyénk papját. Azt hiszem, nagyon jó döntést hoztak, amikor nem idegenből hoznak ide valakit az egyházmegye élére, hanem olyan papot, aki itt nőtt föl, ide köti őt az elmúlt évek szolgálata, akit ismerünk és szeretünk.”

Beer Miklós szerint a váciak már hozzá lehetnek szokva a püspökszentelésekhez, hiszen Varga Lajos segédpüspököt is a városban szentelték fel, akárcsak Pintér Gábor belaruszi nunciust, így nem lesz szokatlan dolog számukra az augusztus 24-i esemény. A nagy ünnepre sok szeretettel hívja a püspök az egyházmegye papjait és a híveket. Mindenekelőtt ezt kéri mindenkitől: „Imádkozzatok az új püspökért és imádkozzatok értem is, (…) hogy jó püspökök, jó papok legyünk”.

Váci püspöki szolgálatának több mint másfél évtizedére visszatekintve Beer Miklós megköszönte egyházmegyéje papjainak a bizalmat és készségességet, az együttmunkálkodást, mindennapos munkájukat és egyre nehezedő szolgálatukat, hiszen egyre kevesebben vannak. Majd azt kérte tőlük, akárcsak a hívektől, fogadják bizalommal új püspöküket, s az együttmunkálkodás, együtt gondolkodás, egymásért való imádság jellemezze az elkövetkezendő éveket, évtizedeket, a szám szerint várhatóan huszonkét évig tartó szolgálati időt.

Sokan kérdezik Beer Miklóstól: „Mit csinál egy nyugdíjas püspök?” Elmondása szerint ő is tanulni fogja ezt. Sok helyről hívták plébánosnak, hogy lakjon náluk. Valóban nem tudja még, mi az, amit idős emberként, nyugdíjas püspökként tenni tud majd, de az az álma, hogy több időt szánjon a személyes találkozásokra, a beszélgetésekre. Talán kicsit több ideje lesz nemcsak a papokra és barátaira, de az idős, magányos emberekre, a betegekre vagy a cigány testvérekre is.

A nyugdíjba vonuló főpásztor rövidesen költözködik, méghozzá Nagymarosra, ahol támogató szolgálata központja, a magányos, idős emberek házi gondozását végző csapat tevékenykedik. A plébániatemplomtól nem messze levő ház egyik lakásában fog élni valószínűleg, de hogy ez mennyire lesz tartós állomáshely, az attól is függ, hogy milyen feladatot fog ellátni a továbbiakban.

Marton Zsolttal mint az utódjával kinevezése napján, július 12-én, pénteken találkozott először. A zsolozsmáskönyvben aznap éppen Dávid király utolsó rendelkezéséről olvastak, aki fiára, Salamonra hagyta a székét. „Mondtam is Zsolt atyának, milyen érdekes, hogy ezen a napon adom át jelképesen a püspöki székemet.”

Beer Miklós utódjának sok, papjaival, híveivel közös örömet kíván, sok egymásra találást, azt, hogy élje meg az egyházközségek között bontakozó kapcsolatokat. Ugyanakkor aggódva imádkozik érte is, akárcsak a többi papért, mert tudja, hogy a világ gyors változása miatt nem lehet elővenni a régi recepteket, meg kell küzdeni az új megoldásokért.

Biztos benne, hogy nem lesz könnyű Marton Zsolt szolgálata, hiszen a papok száma csökken, igaz, hogy sok jó diakónusra, akolitusra, katekétára és más munkatársra lehet számítani, de mégiscsak nagyon gyorsan átrendeződik az élet. Nógrádban elöregszenek a falvak, a cigányok helyzete továbbra is megoldatlan, és új problémákkal kell küzdeni: a családok helyzetével, a gyermekek új függőségi problémáival. Zsolt atya pedagógus, különösen is érzékenyen érintheti az a nehézség, hogy miként lehet visszacsábítani a fiatalokat az elektronikus eszközöktől a személyesség irányába.

Az egyházmegyének a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétele már Marton Zsolt feladata lesz, ugyanakkor egy nagyszerű lehetőség is ez, a szolgálata kezdetén, hogy újra rácsodálkozhassunk Jézus szeretetére, aki a szentmisén ott van velünk – hangsúlyozta Beer Miklós. „Kívánom neki, hogy a feltámadott Jézussal való találkozás lendületével és örömével vezesse tovább az egyházközségeinket, az egyházmegyénket.”

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Váci Egyházmegye; Merényi Zita

Videó: Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria