A rosszon túl – Kiállítás nyílt Edith Bruck életéről, és bemutatták Andrea Riccardival írt könyvét

Az esemény fénypontja volt, hogy Bruck Edith 94 éves magyar származású írónő, a holokauszt túlélője is részt vett a rendezvényen, kivetítőn keresztül szólt a közönséghez, Rómából online kapcsolódva. 

A hat haláltábort megjárt, szegény tiszakarádi családból származó lány hosszas bolyongás után állapodott meg Rómában, itt ment férjhez, és lett elismert, számos irodalmi díjjal kitüntetett olasz író. Különleges barátság fűzte Ferenc pápához, és mély barátság köti Andrea Riccardihoz, a Sant’Egidio közösség alapítójához: a kölcsönös szeretet és tisztelet vezetett a „kétkezes” kötet megírásához.

Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója köszöntésében olyan alkotónak nevezte Bruck Edithet, aki – mint mondta – következetesen és mély emberséggel tudott beszélni a huszadik század legsötétebb tapasztalatáról, s egyben az élet szeretetéről, a szavak és a párbeszéd erejéről.

Írásai arra tanítanak bennünket, hogy a történelem sebei nem csupán fájdalmat, hanem felelősséget is jelentenek a másik emberért, az igazság kimondásáért, és azért, hogy a jövő nemzedékei ne felejtsenek.

Császi Edit, a Dante Alighieri Budapesti Egyesület elnöke, a kiállítás kurátora, A rosszon túl című könyv fordítója köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a rendezvényt.

Megosztotta a hallgatókkal, hogy az olasz nyelv hetét ünnepeljük, ez adta az alkalmat a kiállításnak, amely nemcsak egy életmű bemutatása, hanem tanúságtétel az emberi méltóságról, az emlékezés fontosságáról és a nyelv erejéről. Edith Bruck a nyelvvel gyógyít – hangsúlyozta.

Köszöntőjét követően Elekes Attila André, a Nemzeti Bélyegmúzeum művészeti vezetője bemutatta az általa az alkalomra tervezett bélyeget.

Andrea Riccardi videoüzenetében kifejezte örömét, amiért üdvözölheti a kiállítás látogatóit és a magyar olvasókat a könyv bemutatóján.

Nagy európai személyiségnek nevezte Bruck Edithet, aki megélte a vidéki nyomort, az antiszemita diszkriminációt, a soá drámáját, a hazatérést az üres házba, ahonnan hiányoztak már a tárgyak és a szeretet. Üzenetében tisztelgett története előtt és köszönetet mondott az olvasóknak, akik szeretik értékes tanúságtételét, ösztönző erejű emberségét.

Bruck Edith online üdvözölte a közönséget, kifejezte háláját és meghatottságát, amiért szülőhazájában rendeznek kiállítást és könyvbemutatót.

Elmondta, hogy a magyar nyelv sok rossz, bántó emléket ébreszt fel benne a sok szép emlék mellett, megrendüléssel tölti el, míg az olasz a szabadság nyelve, védőfal a számára.

Császi Edit, a magyar egyesület elnöke kérdéseire válaszolva Bruck Edith megosztotta, mennyire fontosak neki a magyar versek, fordított mások mellett József Attilát, Radnótit, és sok verset tud fejből, szokta mondogatni őket magában, visszatérve kicsit a gyerekkorához.

Andrea Riccardival – aki a Dante Alighieri Társaság elnöke is, az ő javaslatára választották Bruck Edithet alelnökké – jól ismerik egymást, szívesen beszélgetnek, így amikor az olasz történész, a Sant’Egidio alapítója előállt az ötlettel, hogy írjanak közös könyvet, szívesen fogadta. Más földről származnak, más a vallásuk, mégis közel állnak egymáshoz.

Nincs nagy különbség – fogalmazta meg –, hiszen kölcsönösen tisztelik egymást, és közös bennük, hogy tisztelnek minden embert, nem tudnak gyűlölni senkit.

Edith csodálja, hogy Riccardi 18 évesen alapította közösségét, amely ma már 70 országban jelen van, és ő maga személyesen is jó kapcsolatot ápol a zsidó közösséggel. A közös alkotás boldogság volt számára, együtt ettek, beszélgettek, viccelődtek.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse, a kötet lektora a könyv ismertetése előtt elmondta, milyen nagy megtiszteltetés a két szerzővel együtt szerepelni.

Ferenc pápa alakját elevenítette fel, aki különleges barátságot ápolt Bruck Edithtel, és aki a három „p” közösségének nevezte a Sant’Egidiót (preghiera, azaz imádság; pace, azaz béke és poveri, azaz a szegények).

Edith és Ferenc pápa közös fényképe a 20. század egyik ikonja – tette hozzá Szőke Péter.

A kötet címében – A rosszon túl, Oltre il male – a male szó sokféleképpen érthető, és Riccardi az első fejezetben úgy fogalmaz, hogy szerinte a legfőbb rossz az ember, az emberiség életében a háború. És ma a háború mint eszköz rehabilitálásának vagyunk tanúi. Bruck Edith szembesít bennünket egy másik rosszal, amely az ő életét kisgyerek korától végigkísérte, ez pedig az antiszemitizmus. Felidézi a gyerekként falujában elszenvedett megaláztatásokat. A háborúkat meg kell állítani – vallja, és bírálja az október 7-e nyomán kirobbant gázai háborút a palesztinoknak okozott szenvedés miatt, de azért is, mert az izraeli politika az antiszemitizmus erősödéséhez járult hozzá világszerte. A könyv egyik tanulsága:

a beletörődés a gonosz legnagyobb cinkosa, a békére leselkedő egyik legnagyobb veszély.

Az írónő felidézi azt az öt apró fényt, amelyek nélkül nem élte volna túl a borzalmakat: egy-egy gesztust olyan emberek részéről, akiktől ez teljesen váratlan volt. Egyszer a tábori konyhán a német szakács megkérdezte tőle: „Mi a neved? Nekem is van egy ilyen kislányom…” A kérdésre sírva fakadt, hiszen hosszú ideje senki nem kérdezte meg a nevét, a foglyok csak számok voltak.

Bruck Edith életén végighúzódik a teljes szabadság a gyűlölet, a bosszúvágy érzésétől.

Embernek lenni annyi, mint emberi érzéseket táplálni azok iránt, akiket ellenségnek is tekinthetnénk – vallja,

és felidézi, hogy a felszabadulás után hogyan adott enni ő és nővére éhező németeknek, vagy segítettek hazajutni magyar náci kollaboránsoknak. Az apró fények kapcsán Riccardi idézi Aharon Appelfeld izraeli írót: „Elemzést végeztem(…): minden ember, aki megmenekült a háború alatt, egy olyasvalakinek köszönhette az életét, aki valamilyen nagy veszély pillanatában a segítségére sietett.”

Az emberség megnyilvánulásaira még a tehetetlenség legmélyén, a haláltáborokban is nyílt lehetőség.

Szőke Péter felidézte a Bruck Edithtel készült dokumentumfilmet (B. Révész László: A látogatás, 1982), amelyben az írónő évtizedek óta először tér vissza szülőfalujába. Sírva fakad, hosszan zokog. Néhány falubeli idős asszony, egykori szomszédai így vigasztalják: „Ne sírj, Edit. Mi is szenvedtünk.” Pedig a soá méretei, egyedisége – amely ugyanakkor minden népirtás archetípusává teszi – kesztyűt dob minden nemzeti önsajnálatnak. Az írónő bírálja azt a nézetet is, amely Olaszországot vagy más országot a migráció mint invázió áldozatának állítja be, miközben a valódi áldozatok a háborúk és az elnyomás elől menekülő emberek.

Andrea Riccardi – Václav Havel nyomán – a hatalom nélküliek hatalmáról beszél, és egy ponton Pál apostolt idézi, aki ezt írja az első korintusi levélben: „Az erő a gyengeségben mutatkozik meg. Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.” Ezzel összhangban idézi Martin Bubert:

A leggyengébb, leginkább tehetetlen embernek is hatalmában áll egy valamit megtenni: önmagán változtatni. Ez az arkhimédeszi pont, amelyből a világot sarkából lehet kiforgatni. Ez a közöny és a tehetetlenség globalizációjának ellenszere.”

Bruck Edith évtizedeken át járta Róma és Olaszország középiskoláit, hogy a soáról meséljen. Mert ezt a küldetést bízták rá az áldozatok, akik nem élték túl.

A könyv lapjain szóba kerülnek a szegények, a menekültek, akiknek az Andrea Riccardi által alapított Sant’Egidio közösség segít világszerte. A szerzők egyetértenek abban, hogy újra középpontba kell helyezni a legszegényebbeket, és aki másokon segít, magán is segít.

A béke nem más, mint kinyitni az ajtót”

– idézte végül Szőke Péter Bruck Edithet. Egybecseng ez azzal, amit Ferenc pápa mindig hangsúlyozott: nem falakat, hanem hidakat kell építeni.

Ez a könyv híd, párbeszéd, ékesszóló tanúságtétel a béke mellett – lehetséges, hogy ne törődjünk bele a rosszba.

Császi Edit, a tárlat és a rendezvény megálmodója interjúját láthatta a közönség Edith Bruckkal, és részleteket a filmekből (Edith – a 3D Produzioni filmje, 2023; A látogatás), amelyeket a november 11-ig látható kiállításon is megtekinthetnek majd az érdeklődők a könyvtár előterében.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír