Szent István-emlékérem és -díj átadása Székesfehérváron

Hazai – 2017. augusztus 19., szombat | 12:50

A Szent István-emlékérmet és -díjat idén Benkő Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi elnöke vehette át augusztus 17-én, a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott ünnepségen. A díjazottat Spányi Antal püspök, a díj kuratóriumának elnöke köszöntötte.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Államalapító Szent István-emlékérmet és -díjat magánszemélyek alapították 2004-ben, és minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.

Ebben az évben tizennegyedik alkalommal – a Királyi Napok keretében – rendezték meg Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a díjátadó ünnepséget.

Spányi Antal megyéspüspök, a díj kuratóriumának elnöke a következő szavakkal köszöntötte az ünneplő közösséget: „Csak álmodozhatunk nemzetünk jövőjéről, ha nem sikerül a családoknak olyan biztonságot és olyan jövőt kínálni, amely alkalmas arra, hogy gyermekeket áldásként fogadják. Öröm látni, hogy sok olyan intézkedés történik, amely a családok és a gyermekek jelenét és jövőjét hivatottak elősegíteni. A Szent István-érdemrenddel és -díjjal hangsúlyozottan a család felé szeretnénk irányítani Székesfehérvár és a magyar nemzet polgárainak figyelmét.”

A főpásztor – az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kuratóriumának tagjaival: Radetzky Jenővel, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara elnökével; Karsai Bélával, a Karsai Zrt. elnökével; Csurgai Horváth Józseffel, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatójával – közéleti vezetők, munkatársak, barátok, családtagok körében adta át az elismerést Benkő Ágotának.

A díjazott több cikluson keresztül volt az 1987-ben megalapított Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Munkájával harminc esztendeje támogatja az egyesületet. Márki László matematikus, a MTA tudományos tanácsadója, az Európai Nagycsaládos Szövetség elnöke méltatásában elmondta: „Benkő Ágota mindig elkötelezett híve volt az önkéntes munkának, a civil társadalom összefogásának, a napi politikától független civil együttműködésnek. Vallotta és a gyakorlatban is azt képviselte, hogy különböző politikai, világnézeti hátterű emberek és szervezetek is képesek konkrét célok érdekében együttműködni, és erre nagy szükség is van. Ez abban is megvalósult, hogy a NOE a kilencvenes évek közepére széles körű kapcsolatrendszert és együttműködést épített ki civil szervezetekkel.”

Benkő Ágota a róla készült film bemutatása után meghatottan köszönte meg a díjat a kuratóriumnak és mindazoknak, akik életpályáját a Nagycsaládosok Országos Egyesületében végzett munkáját segítették. KIfejezte: „Mindazt, amit tettem, örömmel tettem, nagyon szerettem ezeket a munkákat, és nagyon sok vezetést kaptam fentről. Köszönetet szeretnék mondani a kuratóriumnak, a családomnak és két szervezetnek: a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Otthon Segítünk Alapítvány munkatársainak, akik velem együtt kapják ezt elismerést.”

A díjátadón részt vettek: Gógl Árpád, az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj alapítója; a korábbi díjazottak; Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere; Mészáros Attila és Róth Péter alpolgármesterek, valamint Deák Lajosné, Földi Zoltán és Szigli István, önkormányzati képviselők.

Az ünnepséget a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Ki Mit Tud vetélkedőjének nyertesei tették szebbé, emlékezetesebbé.



A Benkő Ágotáról készült portréfilm:


Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria