Az onitshai Borromeo Szent Károly Kórház igazgatója, Izunna atya kéthetes magyarországi körútja kínálta az alkalmat arra, hogy ebben a templomban – ahol sok évvel ezelőtt, esküvőjükre készülve Fodor Réka és Greguss Sándor felfedezte az evangélium és az Eucharisztia erejét; ahol az azóta Afréka néven ismert doktornő Csókay András tanúságtétele nyomán először hallott az onitshai szolgálatról – meséljenek a 21. nigériai misszióról, amelyen részt vett Regele Krisztina is, aki 2023-ban mintegy háromezer kilométert biciklizett egy nigériai iskola felépüléséért, egy részét az El Caminón.
Az örömteli tanúságtétel mellett ott volt a közelmúlt két váratlanul jött betegsége miatti aggodalom, de sokkal inkább a gyógyulásba vetett hit. Regele Krisztiért mutatták be a szentmisét, akit egy hete műtöttek, és aki ilyen kevés idővel a műtét után már készen állt arra, hogy mosolyogva, derűsen mesélje el azt a csodát, amit Nigériában megélt. Tanítónőként dolgozik, kis tanítványai közül többen eljöttek meghallgatni, körülvették csupa mosoly, csupa ölelés társaságukkal. Eljött Csókay András is, aki egy kisebb műtéten esett át a napokban, márciusra halasztva emiatt a következő onitshai idegsebészeti misszióját.
A rendezvény szervezője Szepesiné Józsa Judit volt, aki maga is zenélt a plébánia korábbi, az alkalomra újonnan összeállt zenekarával, amelynek billentyűseként Fodor Réka is részt vett a zenés dicsőítésben. Kónya Attila plébános örömmel és szeretettel látta vendégül a rendezvényt és mutatta be a szentmisét. Homíliájában Izunna Okonkwo az ünnephez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy keresztségünk által a misszióra kaptunk meghívást: arra, hogy életünkkel és szavainkkal Isten jóságát hirdessük mindenütt, és szüntelenül imádkozzunk. A Kivonulás könyvének olvasmányából kiemelte, hogy az izraelitákat az Istenbe vetett hitük mentette meg. Akkor álltak győzelemre a harcban, amikor Mózes kitárta a kezét – ám nem volt egyedül, Áron és Hur támogatta, ami arra utal, hogy az imádság közösségi cselekvés, együtt kell dicsőítenünk az Urat.
Naponta többször étkezünk, de milyen gyakran imádkozunk? – tette fel a kérdést a nigériai pap. – A mi istenünk irgalmas Isten, meghallgatja a könyörgéseinket.”
A szentmise áldása előtt Rózsa László állandó diakónus, az Afréka Alapítvány kiemelt támogatója különleges ajándékkal lepte meg az onitshai Borromeo-kórházat: II. János Pál pápa hajereklyéjét hozta el számukra Mieczysław Mokrzycki lembergi érsektől, aki a szent pápa második titkára volt.
A szentmisét követően először Regele Krisztina mesélt az Afréka Alapítvány 21. missziós útjáról, amelyhez társul szegődött. A Boldog Özséb-plébániához kötődik a családja, a gyerekkora és Fodor Rékáékkal való barátsága, ami végül a missziós úthoz vezetett. 2023-ban úgy döntött, elindul a kerékpárjával csodálni Isten teremtett világát, és a Szentlélek sugallatára előtte megkereste Rékát, hogyan tudna segíteni ezzel a missziónak. Két hónapon át biciklizett, és közben sokak támogatását szerezte meg egy Ogidiben épülő iskola számára. Amikor meghívást kapott, hogy megnézheti az épülő iskolát Nigériában, kicsit félve indult útnak, és az első tapasztalatai – megoldhatatlannak tűnő problémák a repülőtéren, fegyveres ellenőrzőpontok útközben – nem erősítették biztonságérzetét. Megosztotta a hallgatókkal, hogyan alakult át benne ez a félelem, látva, hogy a nigériai papok és hívek milyen bátran és büszkén vallják meg hitüket ebben az országban, ahol – amint Fodor Réka a bevezetésben elmondta – minden második órában vértanúhalált hal egy keresztény. Az iskolában tanulni vágyó, csillogó szemű gyerekek fogadták, akik közül többen a magyarok adományainak köszönhetően tanulhatnak. A tanárok sokszor semmi pénzt nem kapnak a munkájukért, mégis örömmel mennek be tanítani. Buzdított mindenkit: mindössze havi ötezer forintért új jövőt, új reményt adhatunk egy tanulni vágyó nigériai gyereknek.
Azzal zárta tanúságtételét, amit Nigériában értett meg:
Nincs szükségünk biztonságra, hogy boldogok legyünk. Az embereknek ott nincs sok mindenük, mégis gazdagabbak, mert van hitük és reményük.
Azok lesznek boldog emberek, azok kapják vissza a legtöbbet, akik egymásért tesznek.
Fodor Réka ezúttal Izunna atyára bízta, hogy meséljen az országáról, a misszióról, ő maga pedig néhány mondatban azt osztotta meg, hogyan jutott hitre a rendezvénynek otthont adó plébánián. Fehér ruhás esküvőt szeretett volna, és az erre kinézett templomból, a Sziklakápolnából a lakóhelye szerinti templomba irányították, amit bizony a térképen kellett megkeresnie. Aztán az egyéves jegyesoktatás felénél ő, aki a misztikát kereste mindenben, hirtelen megértette, hogy az Eucharisztia a legnagyobb misztérium. Ettől kezdve „berobbant” a plébániai életbe, Greguss Sándorral együtt itt bérmálkoztak, ő lett a zenekar billentyűse. Minden itt kezdődött – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szintén a plébániához tartozó Csókay András tanúságtételét is itt hallotta meg.
Izunna Okonkwo személyes hangon szólt a hallgatósághoz, akik közül sokakat mint a nigériai misszió tagjait üdvözölte. Megosztotta, hogy 14 éven át tartó tanulás előzte meg 1994-es pappá szentelését. Leuvenben hat évet töltött, ott doktorált, az Egyesült Királyságban három évig volt, majd New Yorkban egészségügyi menedzsmentet tanult. 2017-ben találkozott Csókay Andrással, aki azóta 180 agyműtétet végzett el az onitshai Borromeo Szent Károly Kórházban, amelynek ő az igazgatója. Miután Fodor Réka is csatlakozott – aki egy-egy út alkalmával 200 beteget lát el –, az orvosi misszió oktatási és humanitárius misszióvá is bővült ebben az országban, ahol nagyon drága az oktatás és nincs egészségbiztosítás. „Ma már több mint 400 diák a magyarok segítségével tanul, és nagyon sokan nem halnak éhen a segítségetekkel” – mondta.
Különösen nagy örömnek nevezte, hogy ezen a missziós vasárnapon köszönetet mondhat a magyarok rengeteg segítségéért. Szeretettel ajánlotta az Afréka-könyveket, amelyekben le van írva az életük, a szenvedéseik. Megköszönte a misszionáriusoknak, hogy együtt szenvedtek velük, és soha nem adták fel. Kérte mindenkitől, hogy soha ne szűnjenek meg imádkozni, ahogyan az ő népe is imádkozik.
Sok szenvedésben van részük, de van hitük, bíznak Istenben. A vallás számukra életstílus, a templomaik tele vannak,
minden egyes plébánián 15-20 vasárnapi misét mutatnak be (különböző helyszíneken, templomban, mezőn, iskolában…). Nigéria hatalmas ország, 300 millió lakosának több mint fele keresztény, többségében katolikus. Csak az egyházmegyéjében több mint 500 pap, 150 plébánia és 150 katolikus iskola működik. „Az imádság az erőnk forrása. A miséken mindig imádkozunk értetek is” – zárta tanúságtételét.
Izunna atya szavait Csókay András erősítette meg azzal, hogy elmesélte: legalább hét reménytelennek tűnő agyműtétnél történt meg, hogy Izunna Okonkwo megjelent a műtőben, és imádsága, gyógyító segítsége által orvosként ő maga is óriási erőt kapott Jézustól.
A nigériai vendég végül egy afrikai dobbal kísért igbó nyelvű dicsőítő énekkel is megajándékozta a közönséget, ami után a templom zenekara folytatta a dicsőítést, miközben az érdeklődők megvásárolták és dedikáltatták az Afréka-köteteket.
Az Afréka Alapítvány továbbra is várja olvasóink és minden jóakaratú ember adományait, hogy minél több gyermek és fiatal járhasson iskolába, minél több ember kaphasson orvosi ellátást, gyógyszert, élelmet. Afréka Alapítvány 10101346-27099400-01004002 (IBAN: HU66 SWIFT-kód: BUDAHUHB)
*
Németh Lilla – Dr. Fodor Réka Afréka 3. – Adi m mma – Egy afrikai törzs tanítása arról, hogy a boldogság nem a szenvedés hiánya című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria































