Adj egy mesét – Koncerteken gyűjtöttek gyermekkönyveket

Hazai – 2018. december 5., szerda | 13:11

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Pauker Nyomda és a Jófogás.hu weboldal közös akciójában két hónap alatt több mint kétezer mesekönyvet, gyermek- és ifjúsági irodalmi kötetet adományoztak jó szándékú emberek és kiadók zenei rendezvényeken és koncerteken.

A könyveket a karitatív szervezet rászoruló családok gyermekeinek, valamint olyan iskoláknak és gyermekjóléti intézményeknek juttatja el, ahol nincs könyvtár.

Az adományt jelképező ajándékcsomagokat a budapesti Pauker Nyomdában vette át húsz kisgyermek, akik a szeretetszolgálat Szatmár Utcai Családok Átmeneti Otthonából érkeztek. A könyveket jelképesen Varga Szilárd, a Pauker Kft. társtulajdonosa és kereskedelmi igazgatója sajtótájékoztatóval egybekötve adta át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiója regionális ügyvezetőjének, Molnár Tamásnak. A kereskedelmi igazgató elmondta, nemcsak az fontos a nyomda számára, hogy az összegyűjtött könyvek a legjobb helyre kerüljenek, de azt is szeretnék megmutatni a gyerekeknek, mennyi munka van egy-egy kiadvány elkészítése mögött. „Nagy öröm számunkra, hogy a társadalmi felelősségvállalásként megszervezett akciónk során összegyűlt könyvek olyan gyerekekhez kerülhetnek, akiknek a családjában a szűkös anyagi lehetőségek miatt valószínűleg a mesekönyv az elsők között szerepel, amit lehúznak a bevásárlólistákról” – mondta Varga Szilárd.

Molnár Tamás a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a szeretetszolgálat küldetése kétirányú: támogatni a rászorulókat, valamint lehetőséget adni a segíteni vágyó embereknek arra, hogy jól segítsenek: adományaik célba érjenek, vagy önkéntesként részt vállalhassanak a nélkülözőkért végzett szolgálatban. Az ügyvezető azt is elmondta, ezekből a könyvekből nem csupán a rászoruló családoknak juttatnak, de kapnak a családok átmeneti otthonában élő gyerekek és olyan máltai intézmények, amelyekben jelenleg nem működik könyvtár.

A könyvek gyűjtése szeptember 2-án a Budapest Park Pöttömkertjében kezdődött. A Máltai Szeretetszolgálat, a Pauker Nyomda és a Jófogás.hu weboldal „Adj egy mesét” elnevezésű közös akciójában mesekönyveket, mondókás gyűjteményeket, ifjúsági irodalmat és gyermekek számára hasznos és érdekes könyveket lehetett adományozni. Önkéntesek gyűjtötték a könyveket többek között a Stubborn, a KIES és a Blahaluisiana zenekarok koncertjein és az AWS lemezbemutató koncertjén. A magánszemélyek mellett számos kiadó ajánlott fel ifjúsági könyveket.

A sajtótájékoztatót követően a máltai intézményből érkezett gyerekeket körbevezették a nyomdában, megismerkedtek a gépek működésével és a nyomdai folyamatokkal, majd a nyomda kézi kötészeti részlegén szakemberek segítségével elkészítettek egy-egy jövő évi képes naptárat.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria