A budai Várhegyen található Lónyay–Hatvany-villában tartott, „Szabadulj ki az életre!” című konferencia elején Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója megfogalmazta a célt: országos összefogás szükséges a szülők, pedagógusok és diákok bevonásával, amely az online térben töltött idő tudatos visszaszorításával és pozitív alternatívák ösztönzésével védi a gyerekek testi-lelki‑szociális fejlődését.
Az első kerekasztal-beszélgetés során Kepe Nóra óraadó egyetemi tanár (PPKE); Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke és Puskás Balázs gyermekvédelmi szakember, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója beszélgetett a gyermekfejlődés, a család és közösség kapcsolatáról.
„Ahogy nem gondoltam annak idején, hogy a dohányzás egy divatos dologból át tud fordulni egy széles körben károsnak bélyegzett és kevéssé elfogadott tevékenységgé, hiszek abban, hogy ugyanez
a közösségi médiával is megtörténhet, és visszakerülhet arra a polcra, ahová való: egy hasznos, de nem mindenható használati eszköz polcára.
Több európai ország (például Franciaország, Olaszország) iskolai mobilkorlátozást vezetett be, ez a szabályozási trend pedig világszerte erősödik. Ausztrália a közösségimédia‑korhatár 16 éves szigorítását is nagyon komolyan veszi” – mondta el Puskás Balázs a beszélgetés során.
A második pódiumbeszélgetésben, mely a digitális ártalmak csökkentésének gyakorlati lépéseiről és az analóg november kezdeményezésről szólt, Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a „Kapcsolj ki!” Mozgalom alapítója; Pásztor Gergely gimnáziumigazgató, középiskolai tanár és Trauttwein Albert, az Out! applikáció ötletgazdája vett részt.
Trauttwein Albert bemutatta az applikációt is, melynek segítségével a diákok offline időt gyűjtenek (a készülék lezárt állapotában futó időzítővel). Az iskolák külön digitális „perselybe” gyűjtik a diákok, tanárok, szülők által gyűjtött perceket.
A kampány november 3. és november 30. között zajlik (versenyjelleggel, ám ennek a versenynek csak győztese van, hiszen a cél a közösségi tudatosítás és a telefonmentes, értékes idő növelése az életünkben). A kampány szülőket, testvéreket és pedagógusokat is bevon: a felnőttek offline ideje példát ad és összekapcsolja a közösséget.
Trauttwein Albert elmondta, hogy az applikációval nem pusztán tiltani akarnak valamit, hanem a kedvezménykuponok formájában „levásárolható” offline órák olyan jutalmazási rendszert jelent, amely értelmes alternatívát kínál az okoseszközmentes feltöltődésre.
A cél nem a technológia démonizálása, hanem hogy a helyére kerüljön: eszköz legyen, ne úr.”
A pályázat leírása a Szent István Intézet felületein elérhető, valamint az analognovember.hu honlapon.
Az analóg november kezdeményezés szakmai partnere a Szent Mihály Intézményfenntartó mellett többek között a Bethesda Gyermekkórház, valamint a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége.
Forrás és fotó: Szent István Intézet; Szent Mihály Intézményfenntartó; Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









