Az andocsi Nagyboldogasszony-bazilikába látogatott Novák Katalin köztársasági elnök

Hazai – 2023. március 25., szombat | 12:21

Novák Katalin köztársasági elnök az andocsi Nagyboldogasszony-bazilika meglátogatásával kezdte kétnapos somogyi programját március 23-án.

A köztársasági elnököt Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke és Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, az andocsiak, valamint az andocsi Andocsi Szent Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak csoportja köszöntötte. A bazilikába belépve Varga László megyéspüspök fogadta az államfőt, akinek Nyéky Kálmán plébános mutatta be a templomot, majd a Novák Katalin által ajándékozott Mária-ruhát elhelyezte a Szent Anna-oltáron. A kegyhely azért is volt fontos az elnökasszonynak, mert számosan imádkoznak itt gyermekáldásért azok közül, akiknek sokat kell várniuk erre.

A köztársasági elnököt a bazilikában Werner Józsefné polgármester és Huszár Hajnalka igazgató is köszöntötte, akik átadták a falu és az iskola ajándékait, majd a plébánián diakónusi szolgálatot ellátó Lehoczki Gábor és felesége, Lehoczki Zsuzsanna az egyházközség ajándékait adta át. Ezt követően együtt nézték meg a híres andocsi Mária-ruhagyűjteményt és a hálatáblafalat, amelyen a gyermekáldásért való köszönetek különösen is felkeltették Novák Katalin figyelmét, valamint az 1956-os emlékek is, melyek talán egyedülálló módon Magyarországon, a forradalom óta folyamatosan ki vannak téve.

Ferenc pápa 2021-ben emelte bazilika rangra az andocsi templomot, s az idei pápalátogatásra készülve a plébános búcsúzóul többek között egy gyűszűt ajándékozott az államfőnek, kifejezve, hogy látogatása az andocsi kegyhelyen remélhetőleg egy gyűszűnyivel hozzájárul a jövendő pápalátogatás sikeréhez is.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: MTI/Bruzák Noémi; Kapos.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria