Búcsút ünnepeltek az ötéves soproni Árpád-házi Szent Margit-templomban

Hazai – 2020. január 22., szerda | 9:58

A soproniak január 18-án ünnepelték az öt éve Pápai Lajos püspök által felszentelt Árpád-házi Szent Margit-templom búcsúját. Az ünnepi szentmisét Marics István plébános meghívására Bognár István, a templom építtetője, az egyházközség egykori plébánosa, a Brenner János Hittudományi Főiskola spirituálisa mutatta be.

A közösség tagjai a jubileum alkalmából hálájuk kifejezéseként idén Bognár Istvánt tüntették ki azzal az elismeréssel, amelyet plébánosként ő alapított. Az Árpád-házi Szent Margit-díj olyan civileknek vagy klerikusoknak adományozható, akik sokat tettek a plébániáért.

A díj átvételekor Bognár István atya kiemelte: Ez a kitüntetés közös érdem, hiszen a plébánia hívei kivétel nélkül rengeteget tettek imával, anyagi támogatással vagy fizikai munkával azért, hogy ez a templom felépülhessen. „Megtisztelő számomra ez a díj, azonban nem nekem szól elsősorban, hanem a közösségnek, amelynek az élén állhattam hét esztendőn keresztül. Egy templom felépítése nem egy ember munkája, hanem egy egész csapaté. Nekem fantasztikus csapatom volt, akik velem együtt imádkoztak, gyűjtöttek és bizony még hétvégén is dolgoztak, ha úgy kívánta a szükség.”

A szentmisét Bognár István a plébánia élő és elhunyt tagjaiért ajánlotta fel. Az ünnepen részt vett Szabó Bertalan domonkos szerzetes, a soproni Szent Júdás Tádé Apostolról Elnevezett Rendház elöljárója, valamint Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

Forrás: Sopronmédia.hu/Győri Egyházmegye

Fotó: Griechisch Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria