Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Hazai – 2021. augusztus 19., csütörtök | 22:00

A nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes adta át Budapesten, a felújított kármelita kolostorban augusztus 19-én.

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta mások mellett példamutató lelkipásztori szolgálata, valamint a Nyíregyházi Egyházmegye kialakítása során végzett szervezői tevékenysége elismeréseként Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke; közel négy évtizedes kiemelkedő lelkipásztori szolgálata, a Kaposvári Egyházmegye hátrányos helyzetben élő tagjainak felkarolása, valamint az életükben törést szenvedők lelki támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke; a bánsági magyar közösség megmaradása, a régió nemzetiségei közötti békés együttélés elősegítése, valamint a keresztény felekezetek közötti együttműködés erősítése érdekében végzett egyházi vezetői szolgálata elismeréseként Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke;

a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében végzett lelkipásztori tevékenysége, a rendszerváltoztatás előtt megkezdett kárpátaljai missziója, valamint a munkácsi püspökség szervezeti és spirituális szolgálatának kiépítésében vállalt szerepe elismeréseként Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta mások mellett a magyar és a szlovák kultúra tudományos igényű kutatásában elért eredményei, a két nép közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésében vállalt szerepe, valamint több évtizedes oktatói munkája elismeréseként Käfer István, Fraknói Vilmos-díjas bibliográfus, irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztikai Intézete alapítója, korábbi vezetője, címzetes egyetemi tanár; 

az egyházak társadalmi felelősségvállalásának gazdasági alapját megteremtő, illetve támogató jogi környezet kialakításában vállalt szerepe, valamint a magyar állam és a Katolikus Egyház közötti együttműködés kiépítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként dr. Németh Emma, a Szociális Testvérek Társasága elöljárója, volt miniszteri biztos; 

a magyar kultúra ápolásában és határon túli népszerűsítésében, illetve a vallásközi párbeszéd előmozdításában vállalt szerepe, valamint az üldözött keresztények melletti következetes kiállása elismeréseként Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója; a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumban folyó oktatás, közösségépítés és tehetséggondozás érdekében végzett innovatív intézményvezetői munkája, valamint a győri bencés öregdiákok összefogásában és támogatásában betöltött szerepe elismeréseként Tóth István Konstantin, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója; a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola megalapítása, működtetése és vezetése érdekében végzett tevékenysége, valamint kimagasló színvonalú teológiai oktatómunkája elismeréseként dr. Várnai Sándor Jakab ferences szerzetes, teológus, a jeruzsálemi ferences Studium Theologicum tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tudományos kutatója, egyetemi tanára és korábbi rektora; több évtizedes odaadó lelkipásztori szolgálata, Jakab Antal püspök szellemi örökségének megőrzése érdekében végzett munkája, valamint a keresztény értékek fontosságát hangsúlyozó publikációs tevékenysége elismeréseként dr. Vencser László római katolikus lelkész, morálteológus, az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia Ausztriai Idegen Nyelvű Pasztoráció Országos Igazgatósága emeritus igazgatója, a Linzi Egyházmegye Lelkipásztori Hivatala Idegen Nyelvű Pasztoráció Szakosztálya vezetője.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült mások mellett több mint fél évszázada elkötelezetten, a kommunista elnyomás idején is rendíthetetlen elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata, valamint példaértékű oktató-nevelő és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-Nepomuki Szent János-plébánia plébánosa; fél évszázados lelkipásztori szolgálata, valamint a magyarországi horvát közösség nyelvének, illetve kultúrájának megőrzése és ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Dumovits István, a Győri Egyházmegye horvátzsidányi Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébániája plébániai kormányzója, a Horvát Katolikus Ifjúság Vallási és Kulturális Egyesület elnöke; több évtizedes lelkipásztori szolgálata és teológiai oktatótevékenysége, valamint Szent II. János Pál pápa 1996-os magyarországi látogatásának megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként dr. Egresits Ferenc székesegyházi kanonok, pápai prelátus, teológiatanár, a győri Szent István Király Római Katolikus Plébánia plébánosa; a magyarországi ferences templomok és kolostorok történetének kutatása, dokumentálása, valamint az épületek helyreállítása, felújítása, illetve funkcióbővítése érdekében végzett több évtizedes, értékőrző munkája elismeréseként Harsányi István építészmérnök, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány korábbi főépítésze; a görögkatolikus hívek és zarándokok lelkipásztori ellátását, valamint a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely infrastrukturális megújítását szolgáló tevékenysége elismeréseként Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa; 

a roma fiatalok felzárkóztatását segítő nevelői és pasztorációs tevékenysége, valamint lelkigondozói szolgálata elismeréseként Makkai László görögkatolikus áldozópap, a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon és Roma Szakkollégium igazgatója, egyetemi lelkész, a Miskolci Egyházmegye volt cigánypasztorációs helynöke; a kárpátaljai magyarság megmaradását szolgáló karitatív tevékenysége, valamint a pátyi Szent II. János Pál-templom felépítése érdekében végzett önzetlen szervező- és építőmunkája elismeréseként Schumicky András Jenő gépészmérnök, az SCH-PS Kft. ügyvezető igazgatója, külügyminiszteri diplomáciai megbízott; a halál közelségével és a gyász fájdalmának terhével küzdőknek nyújtott önfeláldozó segítsége, több évtizedes lelkigondozói munkája elismeréseként Tegzes Katalin, a Segítő Nővérek Kongregációja szerzetesnővére, pasztorális asszisztens, a gyászolók lelki segítője.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült mások mellett öt évtizedes kántori szolgálata, valamint a magyar görögkatolikus népénekek megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Orosz Mihály, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség kántora.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült mások mellett a szociálisan rászorulók, főként a hajléktalanok, illetve az őket ellátó intézményekben dolgozók érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának régióvezetője.

Forrás: Miniszterelnökség

Fotó: MTI/Bruzák Noémi; Merényi Zita; Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria