Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Hazai – 2019. március 12., kedd | 16:22

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen állami kitüntetéseket adott át a külhoni, nemzetiségi és egyházi élet kiemelkedő képviselőinek március 12-én Budapesten, a volt karmelita kolostorban kialakított Miniszterelnökségen.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából, Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült mások mellett Nemeshegyi Péter teológus, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tagja a kereszténység értékeinek hiteles képviselőjeként folytatott lelkipásztori szolgálata és missziós tevékenysége, nemzedékek számára meghatározó teológusi és tanári pályája, valamint a magyar–japán kapcsolatok elmélyítésében betöltött szerepe elismeréseként.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült mások mellett Görbe László, a kecskeméti Szentháromság Plébánia plébánosa, a budapesti Szent Margit Gimnázium nyugalmazott igazgatója a rendszerváltás után újrainduló katolikus oktatásban végzett kimagasló színvonalú tanári és iskolavezetői tevékenysége, valamint elhivatott lelkipásztori szolgálata elismeréseként; dr. Lipthay Erzsébet nyugalmazott gyermekorvos, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet, a Pro Arte et Natura Alapítvány és az Iparművészeti Múzeum Baráti Kör társalapítója a betegek szolgálatában végzett gyógyítómunkája, valamint a magyar történelmi hagyományok és Mindszenty József bíboros emlékének ápolása érdekében folytatott szervezőtevékenysége elismeréseként.

Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos,
a Kolozsvár-Kerékdombi Helyi Lelkészség plébánosa

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült mások mellett Bálint Emil, a Csíkszeredai Szent Ágoston Plébánia plébánosa, az erdélyi magyarság hitéletének gazdagítása és nemzeti öntudatának megerősítése érdekében végzett odaadó szolgálata elismeréseként; Csíki Dénes pápai káplán, kanonok, a Nyárádköszvényesi Római Katolikus Plébánia plébánosa Márton Áron püspök mellett végzett titkári munkája, valamint a kommunista elnyomás éveiben Jakab Antal püspök, illetve Bálint Lajos és Jakubinyi György érsekek melletti több évtizedes szolgálata elismeréseként; Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, a Kolozsvár-Kerékdombi Helyi Lelkészség plébánosa több évtizedes lelkipásztori szolgálata, a kommunista elnyomás idején Márton Áron püspök elvei mellett tanúsított kiállása, valamint az erdélyi katolikus sajtó újraszervezésében vállalt szerepe elismeréseként; Kladiva Imre, a Jászapáti Kisboldogasszony Plébánia plébániai kormányzója a helyi egyházközség vezetőjeként a jövő nemzedék értékrendjének megerősítése, valamint a jász hagyományok ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként; Salamon József, a Gyimesbükki Plébánia plébánosa a gyimesi magyarság identitásának és kultúrájának megőrzése érdekében végzett odaadó szolgálata elismeréseként; Schall Tamás helyettes esperes, a veszprémi Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa a plébánia megszervezésében vállalt szerepe, valamint a helyi és a kárpátaljai testvéregyházközség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként; Sebők Sándor, a Fóti Római Katolikus Egyházközség plébánosa a helyi családok és fiatalok erkölcsi-hitéleti nevelése, valamint a keresztény, nemzeti értékek megőrzése érdekében végzett több évtizedes lelkipásztori szolgálata elismeréseként.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült mások mellett Gabona Ferenc, a Don Bosco Családok Egyesületének alelnöke, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és alapító tagja a vajdasági magyar cserkészet alapjainak megteremtésében betöltött jelentős szerepe, közösségépítő tevékenysége elismeréseként; Török András, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Mária Út koordinátora, a Szövetségi Cserkésztanács volt elnöke a felvidéki magyar cserkészmozgalomban és a Közép-európai Mária Út szlovákiai szakaszának kiépítésében betöltött szerepe, valamint számos zarándoklat szervezésében végzett munkája elismeréseként.

* * *

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Babérkoszorú-díjakat adott át a Várkert Bazárban, március 12-én.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából, kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült mások mellett Magó Gábor Gyula nyugalmazott pedagógus, a Katolikus Diáksportért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének alapítója és tiszteletbeli elnöke és dr. Zachar Péter Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest belvárosi csoportjának elnöke.

Forrás: Kormány.hu

Fotó: Merényi Zita; Kormány.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria