El kell döntenem: Krisztust akarom követni, vagy valaki mást? – Emlékezés Ervin Gáborra

A boldoggáavatási folyamat posztulátora Depaula Flavio, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye külügyi megbízottja, érseki tanácsos; teológiai cenzora Kránitz Mihály teológus, tanszékvezető egyetemi tanár.

Augusztus 29-én, pénteken kora délután a budapest-angyalföldi Huba utcai Kolping Katolikus Iskolában Ervin Gábor vértanú pap, a Salvator Intézet hittanára 1936–1943 című rendezvényen a tanári kar részére tartott előadást Kránitz Mihály, Depaula Flavio, valamint Kövesdy Tamás, a Városmajori Katolikus Egyesület (VÁKE) volt elnöke, Fischer János, Ervin Gábor keresztfia és Varga Péter András filozófustörténész.

A helyszínválasztást az indokolta, hogy a jelzett időpontban itt működött a Salvator Intézet (tanítóképző).

Kránitz Mihály kiemelte: a boldoggá avatási folyamat során minél szélesebb körben kell megismertetni Ervin Gábort, ennek fontos mozzanata ez a mai rendezvény is. A teológus professzor felidézte: iskolai osztályfőnöke, Makádi Margit is itt végzett, a Salvator Intézetben, tőle hallott először Ervin Gáborról, aki az ő hittanára volt. Huszonhat évvel ezelőtt történt ez, és „Margit néni” egy könyvet is ajándékozott neki, a Veni Sancte – Te Deum. Rövid szentbeszédek című, 1939-ben megjelent kötetet, amely az akkor huszonhét éves Ervin Gábor szentbeszédeit tartalmazza.

Ervin Gábor a budapesti piaristáknál érettségizett, kimagasló eredménnyel. Ezt követően öt évig tanult a Központi Papnevelő Intézetben és a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán.

Ervin Gábor kivételes tehetsége már szeminaristaként megmutatkozott: mint papnövendék a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának tagjaként szerzőként szerepel az 1931-ben kiadott jubileumi évkönyvben, amelybe Széchenyi István vallásosságáról írt mintegy húszoldalas tanulmányt. A Serédi Jusztinián bíborosnak ajánlott gyűjteményes kötet szerzői között a tizenkilenc éves Ervin Gábor mellett olyan ismert embereket találunk, mint Glattfelder Gyula csanádi püspök, Fetser Antal győri püspök, Ernszt Sándor népjóléti miniszter, a nagy liturgikus, Mihályfi Ákos, Schütz Antal, Sík Sándor, Tóth Tihamér teológiai tanár.

Ervin Gábort 1934 júniusában szentelték pappá. Első állomáshelye Szomor volt, ahol mindössze egy hónapig szolgált. Ezután Budaörsre került, itt két évig káplánkodott. A doktori disszertációját Budaörsön írta, Az emberi természet sebei és gyógyulásuk címmel, Schütz Antal piarista professzor irányítása alatt. Dolgozatát az „angyali doktor”-nak, vagyis Aquinói Szent Tamásnak ajánlotta. Példaképei Aquinói Szent Tamás, Réginald Garrigou-Lagrange francia neotomista teológus, Prohászka Ottokár és természetesen Schütz Antal voltak. A Salvator Intézet tanára 1936-ban lett, és hét évig tanított itt.   

A boldoggáavatási folyamat posztulátora, Depaula Flavio felidézte: rögtön igent mondott Erdő Péter bíboros, prímás felkérésére. Az ügymenetnek van egy egyházmegyei és egy római szakasza. Az előbbi szakaszban kineveznek egy bizottságot: ebben vannak, akik a történelemmel foglalkoznak, míg mások az erkölcsi kérdésekkel. Be tudják-e bizonyítani, hogy a boldoggá avatandó személy gyakorolta a három isteni erényt (hit, remény, szeretet) és a négy sarkalatos erényt (okosság, igazságosság, lelki erősség, mértékletesség)?

A posztulátor kezében tartotta Ervin Gábor Krisztusi nagykorúság – Bérmálkozóknak és megbérmáltaknak című könyvét. A felnőtt korúvá válás, amikor „nem emberek vagyunk, nem keresztények, hanem katolikusok vagyunk” – olvasható benne.

Ervin Gábor nemcsak világiakat említ a könyvében, hanem példaképnek tekintett szenteket is, Néri Szent Fülöpöt, Bosco Szent Jánost. Olyanokat, akik a pedagógiával, a neveléssel foglalkoztak. Ez nem véletlen, hiszen ő is tanár volt. „Van az »otthonunkban«, az iskolánkban egy szentünk, és őt kell felfedeznünk” – fogalmazott Depaula Flavio.

Ezért van a vizsgálóbizottság, hogy keressen (elhunyt, tehát akik írtak, megemlékeztek róla a múltban vagy élő) tanúkat, akik tanúságot tesznek Ervin Gábor életszentségéről. Egy bizonyítékunk már van: a könyvek, amiket írt. A bizottság által majdan összegyűjtött dokumentumokat elküldik a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumába. Itt kezdődik el az ügy második szakasza. Meghatározzák, hogy hitvalló volt, vagy vértanú. Ha hitvalló, szükség van egy közbenjárására történt csodára. Ha vértanú, akkor azt kell bizonyítani kell, a tanúságtételekkel, a történelemi tényekkel. Rómában mindent felülvizsgálnak, szót kap „az ördög ügyvédje”, akinek meg kell cáfolnia az egyes tételeket. Előfordulhat, hogy a bíborosok visszadobják az anyagot, és kiegészítéseket kérnek.

Ervin Gábor említett könyvéről a posztulátor kifejtette: Ervin Gábor arra akarja sarkallni a fiatalokat és bennünket is, hogy tanuljunk meg gondolkodni. A pedagógusoknak ez a feladatuk. A Krisztusi nagykorúság… erre tanít meg bennünket: nagykorú vagyok, gondolkodom, el kell döntenem, Krisztust akarom követni, vagy valaki mást? Ez a bérmálás lényege: kit akarok követni? Ervin Gábor válasza világos: Krisztus az egyetlen reményünk, az egyetlen út, akit követnünk kell.

Előadást tartott Kövesdy Tamás, a Városmajori Katolikus Egyesület (VÁKE) volt elnöke is. Az Ervin Gábor-megemlékezések főszervezője elmondta: városmajoriként a nyolcvanas évek végén szembesült azzal, hogy milyen szörnyűségek történtek ott 1944–45-ben, a nyilas rémuralom idején. Szomorú, de a Városmajort sokan még ma is ezekkel a borzalmakkal azonosítják. Kövesdy Tamás azon tűnődött, mi lehet az Úristen vigasza ebben a tragikus történetben. 2012 után látta Ervin Gábor emléktábláját, egyre jobban foglalkoztatta ez az ügy. 2024 őszén, közeledve a nyolcvanadik évfordulóhoz, felötlött benne, hogy megemlékezést kellene szervezni. A VÁKE jelenlegi elnökével, Semsey Gáborral elkezdtek ezen gondolkozni.

Kövesdy Tamás úgy érzi, hogy a Szentlélek vezette minden lépésüket, így ismerkedhettek meg a korszak kutatójával, Csonka Laura történésszel és az Ervin Gábor életét és munkásságát jól ismerő Kránitz Mihállyal. Ennek köszönhetően jöhetett létre a megemlékezés-sorozat, majd a keresztút a vértanúhalált halt pap filozófus elmélkedéseivel. A csúcspont pedig Erdő Péter bíboros, prímás bejelentése, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megkezdi Ervin Gábor boldoggá avatásának eljárását.

Kövesdy Tamás végül Ervin Gábort idézte: „A keresztény reménye nem földi remény. A keresztény azért remél, mert Krisztust érzi és találja küzdő lelkében. Akármit tehetnek vele, olyan rémségeket, amelyeket leírni és elmondani nem lehet, mert a szégyen és a borzadás megnémítanak, a keresztény remény akkor is megmarad. És nem is tudna állhatatos maradni a hitvalló, a vértanú, ha egy emberfeletti hatalom nem élne benne, ha nem erősítené a lelkében lakozó Krisztus. A keresztény remény csodát művel.”

Jelen volt a megemlékezésen Ervin Gábor 84 éves keresztfia, Fischer János is. Kifejezte háláját a Magyar Katolikus Egyháznak és mindazoknak, akik tesznek azért, hogy vértanúhalált halt keresztapját minél többen megismerjék. Reméli, hogy megtörténik a boldoggá avatás, mert nem merülhetnek feledésbe azok az értékek, melyeket Ervin Gábor képviselt.

A rendezvény záró előadását Varga Péter András filozófustörténész tartotta. Péter első leveléből idézett: „Hanem mint ahogyan szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek, bármilyen körülmények között” (1,15–16). Hozzátette: ez a meghívás keresztény hitünk alapját is kifejezi, mert mindenkinek szól.

Az előadó közelíteni szeretné hozzánk Ervin Gábort, ne csak távolról nézzük őt, beletörődve abba, hogy mi soha nem lehetünk olyan nagyok. Erdő Péter bíboros, prímás beszélt a kegyelem dialektikájáról, körforgásáról, a megelőző, segítő kegyelem és az érdemszerzés viszonyáról. Varga Péter András emlékeztetett rá: Ervin Gábor 1936-ban akarata ellenére került ide, a Salvator Intézetbe, majd akarata ellenére került el innen 1943-ban, „miközben az a nagy ember lett, aki”.

Már nagyon korán sokat írt, és talán könnyedén vetette papírra: „Ha tetteinket a szeretet vezeti, mindegy, hivatalnok, lakatos, vagy professzor vagyok-e”. Hamarosan azonban átérezhette a szavak súlyát. 1936 januárjában ugyanis megpályázott egy római állami ösztöndíjat, de elutasították a kérelmét. Augusztus végén tudatta főpásztorával, Serédi Jusztinián hercegprímással, hogy elvégezte a kötelező papi lelkigyakorlatot, „egyébként nem nyertem el az ösztöndíjat”. Ezt követően került ide, Angyalföldre hitoktatónak, a Salvator Intézetbe. Itt kezdett el igazán ragyogni, rengeteget írt, nagyon szerencsés szintézisét alkotta meg a lelkiségi és a pedagógiai, tudományos tartalomnak; modern stílusban alkotott.

Az előadó arra is emlékeztetett: Ervin Gábor az utolsó békebeli nyáron Angliában járt, és a lelkigondozója lehetett volna a magyar emigráns közösségnek, de hazajött, tudatos döntést hozva a magyar sorsközösség mellett, ami őt később a Duna-partra vezette. Mint írta: „Minden nagyrabecsülés fölött egész utamon bennem zsongott az itt élned, halnod kell dallama. Siettem haza.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír