Életmentő diagnosztikai műszert adományoztak a történelmi egyházak a Debreceni Mentőszolgálatnak

Hazai – 2022. május 31., kedd | 16:58

A január 16–23. között zajló ökumenikus imahét során Debrecenben gyűjtött perselyadományt a Debreceni Mentőállomásnak ajánlották fel, hogy abból életmentő készülékkel bővíthessék eszköztárukat. Az összegyűlt 1,9 millió forint adományból egy Vscan Air UH prehospitális diagnosztikus eszközt szereztek be, amelynek átadása sajtótájékoztató keretében történt május 30-án a Debreceni Mentőállomáson.

Az eseményen a történelmi egyházak képviseletében jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke; az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) képviseletében pedig Korcsmáros Ferenc regionális igazgató, Szatmári Zoltán regionális igazgatóhelyettes, Petrik Tamás vezető mentőtiszt, Ménes Dávid állomásvezető mentőtiszt, valamint a mentőállomás munkatársai.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita örömét fejezte ki, hogy végre eljött az adományátadás ideje, így püspöktársaival közvetíthetik a több száz keresztény hívő ember kisebb-nagyobb adományát, jó szándékát, imádságát.

Fekete Károly püspök kollégáknak szólította a mentőszolgálat munkatársait, akik partnerek a gyógyításban, hiszen a bajba jutott embernek lelke és teste is van, és a kettőt együtt kell kezelni. Jézus Krisztus a gyógyító, akinek az erejére szükség van, hogy az ember egész valója meggyógyuljon. Ő mindig figyelt a testre is – fogalmazott a püspök, majd utalt az Újszövetségben található gyógyítási történetekre, amelyekben láthatjuk, hogy Jézus először nem prédikálni kezdett az embereknek, hanem a testet gyógyította.

Palánki Ferenc megyéspüspök ahhoz kapcsolódva, hogy a mentősök bajtársaknak szólítják egymást, rámutatott: ők tulajdonképpen a mi társaink is, amikor bajba kerülünk. És valóban kollégák is, hiszen az a hivatásuk, hogy az életet szolgálják. Mi is ott szeretnénk lenni az emberek mellett segítségünkkel, ha bajban vannak, és amikor örülnek, mi is velük együtt örülünk – fogalmazott Palánki Ferenc püspök, majd tiszteletét fejezte ki a mentőszolgálat felé, és megköszönte munkájukat.

Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója az idén 50. születésnapját ünneplő Debreceni Mentőállomás életében történelmi pillanatnak nevezte a készülék adományozását, amely óriási lépést jelent a hazai mentőtörténetben is.

A debreceni adományozóknak köszönhetően Magyarországon először kerül rohamkocsira ilyen készülék, amely innovatív megoldást jelent a diagnosztikai betegellátásban. Egy ilyen készülékre hosszú éveket kellett volna várniuk.

A Vscan Air UH eszközt a 21. század fonendoszkópjának is nevezik, hiszen felülírja a több száz éve alkalmazott fonendoszkóppal történő hallgatózást, illetve a mellkasröntgent is.

A köszöntők után a püspökök megáldották a készüléket, majd azt a rohamkocsiban elhelyezve az érdeklődők vizsgálat közben is megtekinthették működését.

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria