Elhunyt Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő

Szöllősi Zoltán 1945-ben született Jánoshalmán, Bácska északi részén. A tormáspusztai elemi iskola elvégzése után a kecskeméti piaristáknál folytatta tanulmányait – ott kezdett verset írni, s figyelt fel költeményeire Jelenits István piarista szerzetes, irodalomtudós.

Húszévesen került Budapestre, 1969-ben már versei jelentek meg. 1971-ben úgy döntött, hogy visszatér oda, ahol felnőtt és iskolába járt. Minthogy a tormáspusztai iskola már nem létezett, feleségével egy másik közeli tanyára, Abapusztára költöztek, s az ottani iskolában kezdtek tanítani. 1974-ben jelent meg első verseskötete, Csontkorall címmel, Kormos István szerkesztésében.

1975-ben visszatért Budapestre, a pesti belvárosba, ahol haláláig élt. Bár a jelentős irodalmi folyóiratokban mindvégig publikáló költő volt, sokszor került az irodalom hivatalos struktúráin kívülre, s tartotta el a családját fizikai munkából.

Harmadik kötete, az Égitető megjelenése után, 1983-ban a Vigilia katolikus folyóirat főszerkesztő-helyettesének kérték fel – itt jelent meg jó évtizeddel korábban írt Homoklidérc szociográfiája.

Kilenc kötete jelent meg: a Csontkorall (1974), a Vacsora jégen (1978), az Égitető (1983), a Ballada Boldogasszonyhoz (1988), a Nyolcvan gyertya (kazáni tatár népköltészet, 1994), a Megyek haza (1998), a Nem látlak benneteket (2000) az Angyal lépked föld fele (2004) és Fölöttem a tenger (2014) című, az összegyűjtött verseket, a teljes költői életművet tartalmazó kötet.

Egyik önéletrajzában a Nyírségbe való visszatéréshez hasonló fontosságúnak mondta találkozását a kazáni népdalokkal. A kazáni tatárok földjén élő rokon népekkel Julianus barát egykor még magyarul beszélt, népdalaik fordítása Szöllősi Zoltánnak a népköltészethez való visszatalálását jelentette. Ezekből a népdalfordításokból válogatta a Nyolcvan gyertya című kötetet.

Költészetét Ratkó József-díjjal, Arany János-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal ismerték el; műfordítói munkájáért Kölcsey-díjat kapott. 2014-ben, Balkány alapításának 800. évfordulóján a település díszpolgárává választották. 2015-ben Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a hetvenéves költőt.

Költészete „úgy sajátosan magyar, keresztény és az ezredforduló költészete, hogy irodalmunk főáramába illeszkedő nemzeti és történelmi felelősségvállalása, hagyománytisztelete mellett a legkevésbé sem provinciális vagy anakronisztikus, konkrétságában is mindig egyetemes érvényű, úgy, ahogyan Isten is tetten érhető a legkisebb teremtményében” – szerepel Dukai István Lenni egyidőben című, Szöllősi Zoltán költészetéről írt tanulmánykötetében.

A huszadik századi történelem viharain túl személyes tragédiák is megpróbálták: két fiát veszítette el; második felesége 2006-ban hunyt el.

A közelmútban megjelent Elhullajtott versek-et már súlyos betegen küldte a Hitel irodalmi és társadalmi folyóiratnak. Szöllősi Zoltán 2018. március 6-án volt hetvenhárom éves.

                                                           Magamban

                                                Elsírtam, amit bírtam,
                                                versemet gépbe írtam:
                                                hangokkal teli égbolt –
                                                csillaghoz ért az ujjam.
                                                Így volt, Istenem, így volt,
                                                bánatom nékem szép volt.

                                                Utamat, amit jártam,
                                                idő volt, itt a mában –
                                                tükrök, vizek hebegtek,
                                                arcom tisztán ne lássam.
                                                Higgyen, ki balga, szentnek:
                                                ezüstlök és kerengek.

                                                Ezredvégi tavasz van,
                                                szemeddel fényes Napban
                                                mosolyogsz rám egeddel -
                                                veled vagyok, magamban:
                                                öklömmel teli zsebbel,
                                                kölyök, aki csak lebzsel.

Forrás: MTI; Szöllősi Zoltán költő – Facebook

Fotó: Szöllősi Zoltán költő – Facebook

Magyar Kurír