Először találkoztak a Szeged-Csanádi Egyházmegye ministránsai

Hazai – 2018. október 9., kedd | 9:01

Először rendezett egyházmegyei ministránstalálkozót a Szeged-Csanádi Egyházmegye október 6-án. „Az Úr házában van elültetve, Istenének csarnokában bont virágot” mottóval szervezett rendezvénynek, melyre százharmincegy fiatal érkezett, a szegedi dóm és a Szent Gellért Szeminárium adott otthont.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A találkozó szentmisével kezdődött, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatott be. Ezt követően a ministránsok a liturgikus színek szerinti csoportokba osztva hallgathattak meg öt tematikus előadást.

Illyés Zsolt újkígyósi plébános előadásában kiemelte: nagyon fontos az Istenbe vetett hit, az alap, amire lehet építeni, de ez csak akkor lehetséges, ha boldogok vagyunk. Mindenkinek meg kell találnia azt a hivatást, ami boldoggá teszi.

Wertheim Mátyás OFM a szerzetesség és sport kapcsolatáról tartott előadást. Szent Ferenccel kapcsolatban arról kérdezte a fiatalokat, vajon miért választhatta ezt az életet. Közel vagyunk Jézushoz, de Szent Ferenc még közelebb volt hozzá, hiszen ajándékul kapta Jézus sebeit, nem pedig büntetésül – emelte ki az előadó.

Sipos Patrik a liturgiáról beszélt a ministránsoknak. Rámutatott: a ministránsok szolgálatot teljesítő katolikus hívők, akik nincsenek benne az egyházi rendben, mint a papság és a diakónusok. Szó esett a ministránsok feladatairól, és arról, hogy hogyan is kell hozzákezdeni a ministráláshoz.

A hódmezővásárhelyi domonkos nővérek közül Marianna nővér és Diána nővér a papi és szerzetesi hivatásról, tanulmányaikról, a megszólításról, a döntésről, a fogadalomról és a rendi életről beszélt.

Kondé Lajos pasztorális helynök a szegedi dómról tartott előadást. Részletesen bemutatta, hogyan néz ki a fogadalmi templom, és hogy az eredeti építési tervet miért kellett elvetni. Előadását az 1879-es árvíztől kezdte. Ismertette, hogy Európa harmadik legnagyobb orgonája is itt található, valamint mesélt a Szent Gellért-harangról is.

Az előadások után a résztvevőket az altemplomban látták vendégül. Az ebédet totó követte; a helyes választ adók között egy pólót sorsoltak ki a találkozó logójával. A különféle településekről érkező fiatalok színek szerinti csapatfelosztásban indultak a délutáni játékfoglalkozásra.

A délutáni foglalkozások után Serfőző Levente ifjúsági referens éneklésre invitálta a ministránsokat az altemplomba, majd személyes gondolataival zárta a találkozót.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria