Erdő Péter megáldotta a pestszentlőrinci főplébánia közösségi házát

A meghívottak – mintegy húsz helyszínen – templomok, valamint főegyházmegyei központi épületek felújításánál, új közösségi terek és óvodák építésénél végzik lelkiismeretesen a munkájukat.

A pestszentlőrinci Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia már régóta szeretett volna a temploma közelében egy épületet, mely otthont adhat a helyi közösségi programok számára. A tervek elkészülte után az építkezés 2021 júniusában kezdődött meg a plébániához tartozó ingatlan beépítetlen területén.

Mivel a közösségi ház hamarosan elkészül, Erdő Péter bíboros a munkások védőszentjének napját választotta a ház megáldására. A főpásztor köszönetet mondott a jelenlévőknek munkájukért, majd kiemelte, hogy a mai világban is nagy szükség van Munkás Szent József pártfogására. Különösen fontos azonban, hogy az ember ne csupán dolgozzon, hanem tevékenységén ott legyen Isten áldása is.

A Mária Szeplőtelen Szíve-templomban Harmai Gábor plébános is köszönetet mondott „minden építésznek, építőmunkásnak, hogy Szent József társai voltak, és munkájukkal szebbé tették a főegyházmegyét”. Továbbá ígéretet tett a közössége nevében, hogy az új közösségi házat élettel töltik meg, és lehetőség szerint az egész kerület is hasznát tudja majd venni.

A pestszentlőrinci közösség Munkás Szent József ünnepén az új épület megáldása előtt szentmisén vett részt, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt.

A főpásztor homíliájában aláhúzta: a munka egész életünket átfogó, értelmet, értéket adó hivatás. A munka révén ugyanis az ember elhelyezi magát a világmindenségben. Megtalálja a saját szerepét, ha Isten akarata szerint végzi a feladatát. A munka nem öncél. Nem az egyetlen tevékenység az ember életében, bár fényt vet a szórakozásunkra, értékessé, széppé teszi a pihenést is. Mégis vannak olyan idők, amikor meg kell állnia a dolgozó embernek, és teljesen az ünneplésre, a pihenésre kell figyelnie. Ezért is olyan fontos a vasárnap és az ünnepek megszentelése.

Erdő Péter örömét fejezte ki, hogy megépült a közösségi ház, és hozzátette, tudja, hogy van még rajta teendő, de azt is tudja, hogy „ez a közösség hosszú évek óta tervez, harcol, álmodozik azért, hogy a liturgián kívüli találkozásnak, oktatásnak, ünneplésnek, közösségi életnek méltó színhelye legyen. Ezt most közös összefogással sikerült megvalósítani. Köszönet érte mindazoknak, akik anyagi támogatássukkal, munkájukkal, imáikkal, lelkesedésükkel hozzájárultak a terv sikeréhez.”

Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját teljes egészében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a názáreti zsinagógában tanít. A helybeliek pedig megbotránkoznak rajta, mert ismerik őt. Az ács fiának nevezik. Nem tudják elképzelni, hogy az ő körükből igazi próféta származik. Pedig Isten a mindennapok világában is jelen van, sőt otthon van a mindennapok világában. Nekünk pedig az élet minden helyzetében, így a munkában is, vele kell találkoznunk.

Szent Józsefben az Egyház méltán tiszteli a hit emberét. A Szent Család gondviselőjét, Mária jegyesét, Jézus nevelőapját. De tiszteljük benne a munka emberét is, aki szentül volt kétkezi munkás.

2. A munka – a Biblia szerint – ahogyan az ószövetségi olvasmányban is hallottuk, nem büntetés, nem teher, hanem hivatás. A Teremtés könyvében az ősszülők paradicsomból való kiűzetésének elbeszélésében felmerül az a mondat, hogy „arcod verítékével keresd a kenyeredet” (Ter 3,19). Ez a kijelentés büntetésként hangzik el. Ám itt a büntetés nem maga a munka, hanem annak sokszor kínos, gyötrelmes és eredménytelen végzése. Majd „tövist és bojtorjánt fog teremni neked a föld” (Ter 3,18) – olvassuk. Az eredménytelen mezőgazdasági munka kínja ez. Ugyanitt, a Teremtés könyvében olvashatunk arról is, hogy Isten küldetésként adja a munkát az első emberpárnak és utódainak. Hallottuk az imént: „szaporodjatok, sokasodjatok, hajtsátok uralmatok alá a földet” (Ter 1,22).

Erről a hivatásunkról mondja a II. Vatikáni Zsinat: az ember mindig törekedett arra, hogy munkájával és tehetségével minél gazdagabban bontakoztassa ki életét (vö. Gaudium et Spes 33a). „Azok a férfiak és nők, akik a maguk és családjuk fenntartásában fáradoznak, és munkájukat úgy végzik, hogy a társadalomnak is hasznára vannak, meg lehetnek győződve arról, hogy tevékenységükkel a Teremtő művét fejlesztik tovább, embertestvéreik javát szolgálják, és személyesen segítik megvalósulni az Isteni Gondviselés tervét a történelemben” (Uo. 34b).

A munka tehát egész életünket átfogó, értelmet, értéket adó hivatás. Értéket ad, nemcsak azért, mert a termék árát megnöveli, ha feldolgozzák; az életünknek ad értéket, mert a munka az emberi személynek a tevékenysége. A munka révén ugyanis az ember elhelyezi magát a világmindenségben. Megtalálja a saját szerepét, ha Isten akarata szerint végzi a feladatát. Nem olyan értelemben szabadít meg a munka az értelmetlenségtől, hogy közben arra gondolunk, mennyit kereshetünk vele. Ez is igaz, ez is lehet egy jogos célja az emberi munkának. De másról is szó van! Manapság rengeteg embert kínoz a kérdés: mi az életem értelme? Minek van értelme itt körülöttem? Egyáltalán, mihez kezdjek magammal? Minek van értéke? Minden elmúlik. Aki a válaszra sem váró, puszta tépelődés helyett dolgozni kezd, az a munkában valószínűleg fel fogja fedezni, hogy mi az érték és mi az értelme az ember életének.

3. Felmerül tehát a kérdés: milyen akkor az Isten szándéka szerinti munka? Először is azt mondhatjuk az ilyen munkáról, hogy méltósága van.

„A munka függetlenül kisebb vagy nagyobb tárgyi értékétől, a személy lényegi kifejeződése… a személy cselekedete. A materialista vagy gazdaságközpontú gondolkodás bármely formája, amely megkísérli a munkást puszta termelőeszközzé, kizárólag anyagi értékkel bíró, egyszerű munkaerővé lefokozni, végül okvetlenül tagadni fogja a munka lényegi természetét is, és megfosztja azt nemesebb és mélyebben emberi céljától” (Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma, 271).

A munka méltósága pedig hatással van a munka és a tulajdon viszonyára is. Ma mindez különösen fontos, hiszen újra – valljuk meg őszintén – kapitalista világban élünk. Erről is tanít bennünket az Egyház: A magántulajdonhoz való jog nem adhat alapot a munkának és mások fejlődésének akadályozására. A tulajdon ugyanis a javak egyetemes rendeltetésének, és így az emberi közösség iránti felelősségnek a mértékéhez igazodik. A magántulajdonnak a munka szolgálatában kell állnia, nem pedig fordítva. Érvényes ez a termelőeszközökre, a pénzügyi és technikai eszközökre, de a szellemi javakra is. A munka világában alapvető érték a szolidaritás. Ezt az elvet éppúgy kell követni nemzetközi viszonylatban, mint az egyes országokon belül (vö. uo. 282 és 367).

4. De a munka sem öncél. Nem az egyetlen tevékenység az ember életében, bár fényt vet a szórakozásunkra, értékessé, széppé teszi a pihenést is. Mégis vannak olyan idők, amikor meg kell állnia a dolgozó embernek és teljesen az ünneplésre, a pihenésre kell figyelnie. Ezért is olyan fontos ma a vasárnap és az ünnepek megszentelése.

5. Nagy öröm, hogy a mai napon megáldhatom ennek a plébániának a közösségi házát. Tudom, hogy van még rajta teendő, de azt is tudom, hogy ez a közösség hosszú évek óta tervez, harcol, álmodozik azért, hogy a liturgián kívüli találkozásnak, oktatásnak, ünneplésnek, közösségi életnek méltó színhelye legyen. Ezt most közös összefogással sikerült megvalósítani. Köszönet érte mindazoknak, akik anyagi támogatássukkal, munkájukkal, imáikkal, lelkesedésükkel hozzájárultak a terv sikeréhez.

A mostani szentmise egyben az építők miséje is. Imádkozunk mindazokért, akik ezt a házat és az egyházmegyénkben létesült vagy megújult sok templomot és más épületet hozzáértő munkájukkal létrehozták vagy megújították. Gazdagabb lett fáradozásuk nyomán egyházmegyénk, erősödtek településeink, otthont kapott hitünk és közösségi életünk. Jutalmazza meg őket a Mindenható minden alkotó tevékenységükért, legyen velük személyes és családi életükben, adjon nekik örömet kezük munkájában!

Szent József, a dolgozó emberek példaképe és az Egyház védőszentje, könyörögj értünk! Ámen.

Szerző: Zsuffa Tünde

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír