Fekete-fehérben: Kiállítás nyílt Kádár László egykori egri érsek fotóiból

Hazai – 2018. március 12., hétfő | 11:18

Kádár László korábbi egri érsek fényképeiből nyílt kiállítás az Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban március 8-án. A tárlatot a főpásztor érseki beiktatásának 40. évfordulója alkalmából rendezték meg.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az ünnepélyes megnyitón Ternyák Csaba érsek méltatta elődje munkásságát, és örömét fejezte ki, hogy az Egri Főegyházmegye méltó módon emlékezik meg Kádár Lászlóról. A főpásztor köszönetet mondott azoknak, akik segítették a kiállítás létrejöttét.

Urbán Márta, az Egri Főegyházmegyei Levéltár munkatársa elmondta, kollégáival a beiktatás 40. évfordulója közeledtével levéltári kutatásokba kezdtek, ekkor találtak rá a Kádár László által készített fekete-fehér fotókra, amelyeket eredeti állapotukban tártak a nagyközönség elé.

Kádár László a kiállított portrékat és a Bükkben készült természetfotókat felsőtárkányi és bélapátfalvi kápláni évei alatt, 1959 és 1965 között készítette. A kiállítás április 30-áig tekinthető meg az Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban.

Kádár László 1927-ben született Egerben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte a ciszterci gimnáziumban. Érettségi után felvételét kérte a ciszterci rendbe, ahol a Gábor nevet kapta. Ünnepélyes fogadalmat 1950. február 16-án tett, pappá még ebben az évben szentelte Badalik Bertalan veszprémi püspök.

A szerzetesrendek feloszlatása után az egri főegyházmegyében szolgált. 1960-ban Bélapátfalván, 1965-től Egerben, a Nagyboldogasszony-plébánián volt káplán. 1966-tól Egerben érseki jegyző és másodtitkár lett. 1968 és 1970 között Párizsban tanult.

Kádár Lászlót 1972-ben nevezték ki veszprémi segédpüspökké. 1974-ben veszprémi apostoli kormányzó, 1975-ben pedig megyéspüspök lett. Az egri érseki széket 1978-ban foglalta el. 1986-ban hunyt el.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria