Felszentelték a nyíregyházi görögkatolikus papnevelő intézet megújult kápolnáját

A járvány miatt szűk körben, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspökök, a szeminárium elöljárói, a kispapok, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szabó Tünde államtitkár, Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Kovács Ferenc polgármester részvételével ünnepelték az 1981-ben épült kápolna újraszentelését.

A három és fél évig tartó munkálatok eredményeként nem csupán megújult a szemináriumi kápolna, hanem Magyarországon egyedülálló, világviszonylatban is kiemelkedő szépségű templom született, melynek csodálatos faragványai és freskói között az ember szinte átlényegül.

A szertartás könyörgésekkel kezdődött, amit az oltár szentelése követett. A bizánci rítusú oltár teljesen körüljárható, s mivel az ünnepekhez igazodó színű liturgikus takaró borítja, viszonylag dísztelen. A vörös márványból készült, négy lábon álló oltár kocka alakú, ami a tökéletlen földi formák tökéletességre törekvését jelképezi. Ahogy az oltár, a templomhajó is szögletes, melyre ráborul a tökéletes forma, vagyis a gömb: az eget, Istent jelképező kupola.

Az oltárszentelés a templom életének első és leglényegesebb mozzanata, amit egy gyermek kereszteléséhez hasonlíthatunk. Ahogy a keresztelendő gyermeket, az oltárt is szenteltvízzel és müróval (megszentelt olajjal) mossák, majd minden szögletére keresztet rajzolnak, végül pedig új ruhába öltöztetik.

Az utolsó vacsora asztalát, Isten földi uralkodásának trónusát, egyúttal Krisztus önfeláldozásának helyét jelképező oltár megszentelése fehér ruhába öltöztetéssel, majd liturgikus takaróval fedéssel, végül a Szentségház és a gyertyák elhelyezésével zárult. A három püspök ezután illatos tömjénnel, szenteltvízzel és müróval szentelte meg a kápolna falait.

A szertartás körmenettel folytatódott, melynek során a szeminárium emeleti kápolnájából áthozták Szent István diakónus, Szent Lőrinc fődiakónus vértanú és Szent Jusztinosz vértanú ereklyéit, melyeket az új oltárba falaztak. Innen folytatódott az ünnepi Szent Liturgia.

Szentbeszédében Orosz Atanáz püspök az evangéliumra utalva az imádságról azt mondta: a szentelés után használati utasítást is kaptunk e csodálatos kápolnához. Az evangéliumban Krisztus olyan imádkozó farizeusokról szól, akik magamutogató módon imádkoznak. „Aki itt az emberek tetszését keresi, az nem igazán figyel Istenre, akivel párbeszédet keresett. Ez a ház az Isten háza, erre is vonatkozik, hogy ne tegyétek színházzá, az egymás előtti szereplés terévé!

A lelkiélet célja Isten akaratának teljesítése. Ezért kell szüntelenül imádkoznunk. S ennek megvan a csöndes, a szobánkba, cellánkba rendelt része: amikor kifejeződhetnek érzéseink, felszínre jöhetnek benső érzéseink: »menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozzál Atyádhoz, aki a rejtekben is jelen van! És Atyád, aki látja azt, ami titokban történik, nyilvánosan megjutalmaz«. Itt elsősorban a közös imádság helye van.”

A miskolci megyéspüspök a kápolna szépségéről így fogalmazott: „Dicsőséged templomában állva azt gondoljuk, a mennyben vagyunk… – imádkozzuk reggelenként. Mert itt Isten és a szentek társaságában valóban a mennyországban érezhetjük magunkat. Micsoda társaság! A Szentháromságban egy Isten, aztán Isten anyja, Szűz Mária, az apostolok és próféták, szent életű atyák és papok, püspökök. Körülvesznek bennünket az üdvösségtörténet nagy eseményei, Krisztus Urunk életének, halálának és feltámadásának szent titkai. A hittudós Szent Gergellyel sóhajtunk fel: „Mindezeknek egyetlen lényegük az, hogy engem tökéletességre vezessenek, újjáteremtsenek, és visszavezessenek az Ádám eredeti állapotára.” Az eredeti épségre és szépségre és a papi életszentségre, amelyről holnapotok, jövőtök szól – szólt a kispapokhoz a püspök.

A kápolna kialakítása és festése olyan élményben részesítheti a szentáldozáshoz járulót, amit máshol talán nem élhet át. A Szent Eucharisztiát magunkhoz véve fejünk és tekintetünk fölfelé szegeződik, s a fölöttünk látható, fényárban úszó csilláron át a kupolát pillantjuk meg, melyen az oldalablakokon átsütő napsugarak mögött a Mindenek Ura tekint le ránk. Mindeközben bensőnkig hatnak az áldoztatás szavai: „Részesíttetik az Úristennek, s a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak drága, legszentebb, legtisztább testében és vérében, bűneink bocsánatára és az örök életre.”

Dobos András, a szeminárium rektora úgy foglmazott: A pompa nem a falaknak, nem a tégláknak, nem is a kimagasló művészi teljesítménynek szól. Az Egyház a templomszentelésben mindig magát ünnepli. Nem a társadalomban betöltött pozícióját, hanem azt, hogy Krisztus nem szégyell bennünket, gyarló és bűnös embereket testének, tagjainak tekinteni, amikor összejövünk az imádságban, a Szent Liturgiában. „A szeminárium egész közössége nevében köszönöm mindazok munkáját, akik lehetővé tették, hogy ezt a méltóságot átérezzük ebben a templomban. A nevüket nem sorolom föl, de azok föl vannak írva a mennyek országában, és minden Szent Liturgiában megemlékezünk róluk.”

A szentelés után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntötte a kispapokat és méltatta a kápolna szépségét.

A magyar kormány támogatásával (EGYH-KCP-16-P-0113) megújult kápolna freskóit Makláry Zsolt és Makláry Teréz, az ikonosztáz ikonjait Seres Tamás festette; annak gyönyörű állványzatát és a kápolna összes famunkálatát Sarkadi Sándor asztalosmester készítette.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír