Folytatódott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató környezetvédelmi programsorozata

Hazai – 2020. július 7., kedd | 12:01

Gereblyéket, ásókat, talicskákat mozgató szorgos kezek vették birtokba június 27–28-án a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által csak ÁGOTA® Falvának nevezett Tass-Alsószenttamás héthektáros területét. Mintegy négyszáz, lakásotthonban, illetve nevelőszülőknél nevelkedő gyermek és gondozóik tevékenykedtek a szervezet idei környezetvédelmi programsorozatában.

„Úgy osztottuk meg a feladatot, hogy a fiúk ássák ki a tarackgyökereket, mi pedig gyűjtjük, és a talicskával elhordjuk. Fontos az életemben a környezetvédelem, van egy kiskutyánk is az otthonban, vele is törődünk, jó ez a program is, bár nehéz a munka” – mesélte Antal Szimonetta. A fiatal lány a szegedi Dr. Foltán József Lakásotthon lakója, ahol sokat foglalkoznak környezetük szépítésével.

A hétvégén gyomláltak, a levágott, megszáradt füvet halomba gyűjtötték, és tarackgyökerektől mentesítették a terepet gyerekek és felnőttek együtt Tass-Alsószenttamáson, ahol árnyékot adó fákra is nagy szükség lesz. A terület a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának módszertani, élménypedagógiai, szabadidős, pasztorációs és lelkiségi központja is egyben. Az utóbbi években egyre több program valósul itt meg a fokozatosan gyarapodó gyermeklétszám miatt is. Terápiás és lelkiségi, valamint sport- és élménypedagógiai programok várják a szolgáltató által gondozott fiatalokat.

„Ez az esemény egyik fontos eleme a 2020-as környezetvédelmi programsorozatunknak. A Szeged-Csanádi Egyházmegye mint »zöld egyházmegye« szemléletmódjához és tevékenységéhez illeszkedik, amely egymással összefüggő, öt elemből áll” – tudtuk meg Kothencz Jánostól, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatójától. Céljuk, hogy környezettudatosabb magatartásra szocializálják a családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat, de a velük foglalkozó felnőtteket, nevelőszülőket és pedagógusokat is. „Szerintem gyermekeink környezettudatos magatartása nemcsak azon múlik, hogy ennek fontosságát hányszor szajkózzuk, hanem inkább azon, hogy miként szólítjuk meg szívükben az általuk elképzelt jövőt” – fejtette ki a főigazgató.

A Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett, családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok Molnár Krisztián agrármérnök, környezetvédő útmutatásai alapján dolgoztak. A tervek között szerepel tájjellegű fák, így a különböző nyár- és szilfajták ültetése. „Természetesen nemcsak itt, hanem a szolgáltató mind a nyolc megyéjében, az intézményrendszer valamennyi telephelyén megvalósul majd növények, cserjék és fák ültetése. Fontos, hogy ezeket ne csak elültetni tudják a gyermekek, hanem ápolni, gondozni is képesek legyenek” – mondta Szabóné Szivós Ildikó, az intézmény környezetvédelmi programjaiért is felelős általános főigazgató-helyettes.

A szegvári lakásotthonból három utógondozott fiú jött el a programra. A nagy melegben is jól viselték a fizikai munkát: gyomláltak, a gazt összeszedték és elhordták talicskával. Egyiküknek tanult szakmájához is közel áll a feladat, mert kertésznek készül.

A fiatalok testi épségére és a folyadékpótlásra folyamatosan egészségügyi szakszemélyzet figyelt. A programhoz szükséges eszközök, szerszámok megvásárlását cégek és magánszemélyek felajánlása tette lehetővé.

Forrás: Délmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria