Huszonöt éves a győri Apor Vilmos-iskola

2018. november 15. , csütörtök | 12:35

1993. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a győri Apor Vilmos Iskolaközpont. Az iskola diákjai és pedagógusai püspöki szentmisével és kiállításmegnyitóval ünnepelték meg a 25. évfordulót november 11-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be. A szertartást követően megnyitották az intézmény tanulóinak alkotásaiból, valamint a 110 éve született Platthy György pécsi festőművész műveiből álló képzőművészeti kiállítást.

A szentmise kezdetén Benkovich Ferenc plébános, az iskola püspöki biztosa köszöntötte a megjelenteket. Beszédében röviden felidézte az intézmény történetét, valamint megköszönte számos segítőjük áldozatos munkáját, támogatását.

Homíliájában a főpásztor az özvegyasszony két fillérjéről szóló szentírási részből kiindulva kiemelte, hogy a legnagyobb öröm, ha azt adjuk, amire nekünk is szükségünk van, hiszen mindenkinek van valamilyen értéke, akár tudás, jellembeli sajátosság, vagy mosoly, ami másnak ajándékul szolgálhat.

A szentmisét követően Kiss Zoltán, az iskolaközpont igazgatója ünnepi beszédében köszönetet mondott a tanárok, szülők, diákok negyedszázados együttműködéséért, az elmúlt időszak igazgatóinak munkájáért, a fenntartó Győri Egyházmegye, az Apor Vilmos Alapítvány és a jó szándékú támogatók segítségéért. Külön is köszöntötte azokat a kollégákat, munkatársakat, akik az alapító tagok közül most is az intézményben dolgoznak. Negyedszázaddal ezelőtt ők voltak azok, akik bátran vállalták a kihívást, sokak számára az ismeretlen feladatot. Értékteremtő munkájuk jelentősen hozzájárult a 25 éves iskola arculatának kialakításához.

A Platthy György-kiállítást, valamint az intézmény művészeti iskolája tanulóinak munkáiból nyílt jubileumi tárlatot Madarász Hedvig, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés-igazgatási főosztályvezetője nyitotta meg. Győr város polgármestere nevében Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő adott át emléklapot az iskolában folyó nevelő-oktató munka elismeréseként. Az ünnepségen beszédet mondott Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Platthy Iván nyugalmazott államtitkár, valamint Balogh József egykori polgármester.

Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban gazdag kulturális programmal folytatódik a jubileumi ünnepségsorozat.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáert adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19. , kedd
szent-jozsef-es-mai-apak-interju-asztalosne-elekes-szende-pszichologussal
Szent József és a mai apák – Interjú Asztalosné Elekes Szende pszichológussal

Szent József Jézus életében betöltött szerepéről és az apák mai helyzetéről beszélgettünk Asztalosné Elekes Szende pszichológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával.

2019. március 19. , kedd
Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. március 19.

Mai evangélium – 2019. március 19.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,16.18–21.24a

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle