Kánonjogi emlékkonferenciát szervezett a Pécsi Püspöki Bíróság

A Magtár Látogatóközpontban megtartott esemény előadásaiban a keresztény pedagógia kánonjogi alapelvei, a katolikus házasságjog rendszere és a papság tudományos továbbképzése került fókuszba. 

Egy tartalmas papi élet beérett termése Sipos István (1875–1949) emlékezete és irodalmi hagyatéka. Egyháztörténelem- és egyházjogtanár volt, és tudósként is becsületet szerzett tollával nevének, egyházmegyéjének és hazájának egyaránt.

Nyomtatásban – számos esetben több kiadásban is – megjelent műveit tankönyvként Pécsett, Budapesten, Rómában, valamint Európa nagyobb egyetemeinek hittudományi karán is használták és használják ma is. Isten dicsőségére és Egyháza javára kifejtett lankadatlan munkássága világhírre emelte a lelkipásztor nevét és maradandóvá tette élete alkotásait.

Több kötetnyi munkája láttán egy szorgalmas élet bontakozik ki előttünk. De Sipos István munkássága valójában jóval több volt, mint cikkek, tanulmányok és könyvek írása.

A visszaemlékezések szerint Sipos István rendkívül szelíd, szerény, szeretetreméltó ember volt. Mély, papi lelkisége, mintaszerű, példaadó élete a tiszta élet neves veretét viselte magán. Lelke mélyén mindig finom érzésű poéta maradt, akinek a meg nem írt költeményei felszívódtak egyéniségébe és ott valami kedves, kiáradó harmóniát teremtettek és sugároztak.

Azért, hogy Sipos István valóban gazdag öröksége ne merüljön feledésbe, emlékét és személyét előadásokon idézik fel a konferencia keretében, hogy szellemiekben is gazdagítsa a résztvevőket – fogalmazott Hegedüs János, a szervező Pécsi Püspöki Bíróság nevében.

A Pécsi Egyházmegye bírósági helynöke méltatta Sipos István római katolikus pap, tudós, teológus, egyházjogász, akadémikus, költő és író munkásságát és gazdag örökségét, melyet a papnevelés, a hitoktatás, a kánonjog, az egyháztörténelem és teológia tudományos művelésében, irodalmi tevékenységének gazdagságában hagyott hátra maga után.

Vannak az Egyházban tudósok, akik nem keresztények és vannak keresztények, akik nem tudósok. Ritka, amikor valakinek az életében a keresztény ember, a szolgálatban élő és a tudós ember mivolta ilyen egységben legyen, mint Sipos István életében – ezeket a gondolatokat már Felföldi László pécsi megyéspüspök mondta köszöntőjében.

A főpásztor hozzátette: Sipos István életét ez az egység azért jellemezte, mert

valóságosan jelen volt ott, ahova a szolgálata hívta, és valóságosan szerette azokat, akiket Isten rábízott.

Engem nem a jogtudós, hanem az ember nyűgözött le. Az ő személyisége azért kiemelkedő, mert tudományossága mögött jelen volt keresztényi és emberi mivolta, mint két stabil pont – emelte ki a püspök.

Sipos István 6 évig volt prefektus, 10 éven át lelkiigazgató, 36 éven át tanár, 12 évig szemináriumi rektor és hittudományi igazgató, de tudományos munkája mellett mindvégig megőrizte papi alapküldetését, amely a hit átadása és az evangélium hirdetése. Folyamatos kapcsolatban volt a hitoktatókkal és a gyerekekkel. Szemléltető módszerek állandó fejlesztője és tanítója volt, mert tudta azt, hogy bármennyi tudás lehet a fejünkben, ha azt a gyerekek nyelvére nem tudjuk lefordítani, annak nem lesz értelme és üzenete.

Munkásságának mindent felülmúló üzenete, hogy nem az jellemez minket, amit mondunk, leírunk vagy amit mások gondolnak rólunk, hanem akik valójában vagyunk azzal, hogy tudunk a szolgálatban bátor és határozott, világos életvezetéssel helytállni – fogalmazott Felföldi László püspök, méltatva lelkipásztor elődje szellemi örökségét.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír