Közéleti beszélgetéssorozatot indít a Máltai Szeretetszolgálat – Az első téma Ferenc pápa politikája

Hazai – 2021. szeptember 6., hétfő | 12:55

Máltai Párbeszéd címmel beszélgetéssorozatot indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régióközpontja. Az estek során közéleti témákat dolgoznak fel a résztvevők, több oldalról vizsgálva őket. A rendezvénysorozat célja, hogy teret adjon a társadalmi kérdésekről szóló nyílt párbeszédnek.

Az első alkalommal Ferenc pápa politikájáról beszélget többek között valláskutató, politológus és újságíró szeptember 7-én a Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri központjában.

A Máltai Párbeszéd című aktuális, sokakat érintő közéleti témákat feldolgozó pódiumbeszélgetés-sorozat alkalmain szakértő vendégek különböző nézőpontokból mondják el véleményüket. A találkozások teret adnak egymás gondolatainak, álláspontjának megismerésére, még ha ezek olykor szögesen el is térnek egymástól. A szervezők hisznek abban, hogy az értő, konstruktív párbeszéd közelebb hoz, építi és előreviszi életünket.

Az első beszélgetés témája: Ferenc pápa „politikája”. Már az is érdekes kérdés, hogy miért került idézőjelbe a politika szó. Politizál egy pápa? Tabukat döntöget? Popikon? Milliók kedvence, ugyanakkor sokan fordulnak el tőle. Többek között ezekről beszélget Máté-Tóth András (Szegedi Tudományegyetem, a vallástudományi tanszék oktatója), Pogátsa Zoltán (közgazdász, politológus) és Kuzmányi István (állandó diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője). A beszélgetést Élő Anita újságíró vezeti.

Időpont: 2021. szeptember 7., kedd, 17.00–18.30

Helyszín: Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti központja (bejárat: 1011 Fő utca 41. felől)

A szeretetszolgálat Batthány téri épületében megrendezett események védettségi igazolvánnyal látogathatók, az emeleten működő bentlakásos idősotthon miatt a közösségi területeken maszk viselése kötelező.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria