Ifjúsági imaestre gyülekeztek szerdán öt órakor a fiatalok a Szent Miklós-székesegyházban. A megjelenteket Szabó Csaba Péter ifjúságpasztorációs referens atya köszöntötte. Az idei első találkozó újra a nagyböjt idejére esett, arra az estére, amikor az előre megszentelt áldozatok liturgiáját, a bizánci rítus különleges nagyböjti szertartását az évben először mutatják be.
Az imaest első fél óráját a szervezők így arra használták fel, hogy egy liturgikus bevezetőben elmondják a böjt, a böjti szertartás jelentőségét. Szabó Tamás pasztorális helynök atya a böjtre, mint a tudatosítás időszakára hivatkozott: lehetőségként tekinthetünk rá, melyben „tökéletesíthetjük azt a csodát, amit az Isten elképzelt rólunk.” Ugyanakkor a böjt, a nagyböjti szertartásunk egyfajta használati utasítás is: bár a böjt lemondás, de ahogyan az előszenteltek liturgiáján velünk van Krisztus az előre megszentelt Eucharisztiában, a lemondásaink, megtörtségünk és hiányaink közepette mégis ott van velünk az Isten.
A szentévben a remény zarándokaiként pedig azt tudatosíthatjuk, hogy úton vagyunk, hogy reményt kapunk, s hogy a legnagyobb ajándék a létünk maga.
Az előszenteltek liturgiáját Kocsis Dániel beosztott lelkész végezte, Szocska A. Ábel püspök a prédikációjában szólította meg a fiatalokat. Arról a közös emberi tapasztalatról gondolkodott, hogy életünk során sokszor sok mindenkiben csalódunk. Ferenc pápa a jubileumi szentév mottójául Szent Pál szavait jelölte meg: spes non confundit, azaz a remény nem csal meg.
A főpásztor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy bár csalatkozunk kortársainkban, embertársainkban, Krisztusban nem csalódunk. A remény nem csal meg; Krisztus nem csal meg. Így megérdemli, hogy áldozatot vállaljunk érte. Azzal, hogy szertartásokon veszünk részt, ezt köszönjük meg.
A liturgia után fáklyás zarándoklatra indultak – követve a zarándokkeresztet – a római katolikus Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházhoz és vissza, majd a görögkatolikus Szent Miklós-székesegyházban elvégezték az ájtatosságot.
Az elcsendesedést követően mindenki gyertyát gyújtott és hódolt a kereszt előtt.
A közösségi teremben elfogyasztott vacsoráról újult erővel érkeztek vissza a templomba a fiatalok, ahol Gémes Péter, a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium lelki igazgatója, ministránsreferens atya elmélkedett. Több bibliai és szépirodalmi történeten keresztül tanította a hallgatóságot, majd a reményről, az imaalkalom mottójáról kiscsoportokban beszélgettek az ifjúsági tanács tagjainak vezetésével.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria