Lakásotthonokat szentelt Szocska Ábel püspök Baktalórántházán – KÉPRIPORT

Hazai – 2023. január 24., kedd | 19:03

A házszentelések időszakában Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény által működtetett lakásotthonokba is évről évre ellátogat, hogy megáldja az épületeket, az ott nevelkedő gyerekeket és a munkatársakat – derül ki a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján január 23-án megjelent képes számolóból.

Ez az év eleji találkozás meghatározó mind a gyermekek, mind a felnőttek és a főpásztor számára is.

A Baktalórántházán működő III. számú szakmai egységben elsőként a központi irodában végzete el a házszentelést Szocska Ábel püspök, ahol az imádság után a munkatársakkal beszélgetett a helyi viszonyokról, a változásokról, lehetőségekről, közbiztonságról és a helyi hatósággal való együttműködésről.

Ezen az estén Somosiné Szilágyi Gyöngyi intézményvezető és helyettese, Soltész Erzsébet, a szakmai egység vezetői, Hegyes Tibor Pálné és Nagyné Loránt Andrea, valamint a lakásotthonok lelkivezetője, Orosz Zoltán atya volt a megyéspüspök kísérője.

A baktalórántházai lakásotthonok két éve kerültek át a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába; azóta egyfajta szemléletváltás zajlik az intézményegységben. Erre sarkallják a munkatársakat és gyermekeket is, igyekezve megadni emellé a megfelelő tárgyi környezetet. Talán ennek is köszönhető, hogy a droghasználat az utóbbi időszakban háttérbe szorult a lakásotthonos gyermekek körében. Csavargás, engedély nélküli távoltartózkodás azonban még előfordul.

A központban biztosított a terápia, a pszichológusi ellátás, a kapcsolattartó helyiség. „Ha már egy gyermeknek tudunk segíteni, már megérte” – hangzott el a házszentelés utáni nyitott beszélgetés során. Ezeket a gyermekeket sokszor a szeretetéhség teszi másoknak kiszolgáltatottá. Hogy mennyire vágynak a szeretetre, mutatja a lakásotthonokban tett főpásztori látogatás is: kölcsönös meghívások hangzanak el a gyermekek és a főpásztor részéről.

Ünneplőbe öltöztek, mert „a püspök atya jött el hozzánk”, és a látogatás végén: „ne menjen még!” marasztalással és sokszor ismétlődő ölelésekkel válnak el a vendégektől, nemcsak Szocska Ábel megyéspüspöktől, de a vezetőség tagjaitól (igazgató, lelki vezető, szakmai vezető) is, akik gyakori vendégek a házakban.

A 2022-es év statisztikai adatainak összegzéséből kiderült, hogy tavaly több mint 900 gyermek – köztük 145 csecsemő – elhelyezésére kerestek gondozási helyet az intézményben (nevelőszülőt és lakásotthont). Ez a szám duplája az azt megelőző év gyermekelhelyezési jelzéseinek. Az ok, ami miatt az eljárás megindul, sokféle lehet: a fűtés hiánya, a tankötelezettség elmulasztása, a veszélyeztetés, elhanyagolás, szexuális abúzus stb., és csak nagyon kevés esetben az árvaság.

A több mint 900 gyermekből közel 200 a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és nevelőszülői hálózatában talált menedéket.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria