Márfi Gyula érsek hálát adott püspöksége harminc évéért

Hazai – 2025. december 2., kedd | 14:47

Advent első vasárnapján, november 30-án délben Márfi Gyula emeritus veszprémi érsek hálaadó szentmisét mutatott be a szombathelyi székesegyházban, megemlékezve harminc évvel ezelőtti püspökké szenteléséről. Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke méltatta szentbeszédében a jubilánst.

Márfi Gyula a szentmise elején külön köszöntötte az egyházi, világi vezetőket, valamint a szívének oly kedves híveket. Visszaemlékezett a harminc évvel ezelőtti kinevezésére, az elmúlt évek történéseire. Isten iránti köszönetét fejezte ki három évtized püspöki szolgálatáért és az életében megtapasztalt számtalan kegyelemért. Ugyanakkor alázattal szólt a bocsánatkérés szükségességéről is: „Még egy püspök sem mentes minden mulasztástól” – fogalmazott.

Márfi Gyula beszéde ITT meghallgatható.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, utalva arra, hogy az emeritus veszprémi érsek mennyire szereti a verseket, három adventi költeményt idézett fel szentbeszédében, és ezekre építette elmélkedését.

„Advent arra hív, hogy álljunk meg. Nézz fel az égre, nyisd ki a szívedet az ég felé, és másképpen indulj tovább. A pap, a püspök, az érsek is ennek a titoknak a szolgája – fogalmazott Székely János. – A pap a legfontosabbat teszi, hordozza azt a titkot, amely az emberi életet valóban emberhez méltóvá teszi. Hordozza azt a fényt, amely mutatja, hogy nem a semmiből a semmibe tart az emberi élet. A létünknek van oka. Addig ember az ember, amíg vannak ünnepei.”

A szombathelyi megyéspüspök hálát adott Márfi Gyula életéért, derűjéért, a szegények iránti szeretetéért, kiemelve, hogy az érsekből mindig derű árad, jó érzés a közelében lenni. Az öröm Isten tulajdonsága. Isten boldog, az emberi világ sebzett. Sehol máshol nincs annyi öröm a bibliában, mint Jézus születése körül. „Érsek atya karácsonyi ember, öröm vele találkozni” – fogalmazott a főpásztor. 

Jászol és kereszt. Isten stílusának a két leghatalmasabb szimbóluma: a jászol alázata, a kereszt önfeláldozása. Isten titka, szíve tárul fel – fogalmazott Székely János. – A kegyelem hatalmas folyója, amely elindul Betlehemben, kiárad a keresztre. A pap ettől a titoktól megérintett ember. A papban van valami a gyermek derűs egyszerűségéből és az idős ember bölcs derűjéből is. A pap mintha átugraná az élet középső szakaszát, Isten szeretetétől betöltött ember, puszta lényével hirdeti, hogy Isten valóság, mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk.

Székely János püspök szentbeszéde ITT visszahallgatható.

Márfi Gyula 1943. december 17-én született Pördeföldén. 1967. június 18-án szentelték pappá Szombathelyen. Teológiai doktorátust szerzett, majd 1976 és 1978 között ösztöndíjasként Párizsban folytatott ökumenikus teológiai tanulmányokat, amelyek későbbi szolgálatát különösen nyitottá és széles látókörűvé tették.

1995. december 2-án szentelték püspökké, egri segédpüspökként.

1996. augusztus 14-én nevezte ki őt a Szentatya veszprémi érsekké, beiktatására 1997. szeptember 5-én került sor.

Püspöki jelmondata – „Caritas nunquam excidit” („A szeretet soha el nem múlik”) – egész szolgálatának alapvető lelki üzenete lett.

Közel 22 éven keresztül állt a Veszprémi Főegyházmegye élén, amely időszakot a folyamatos pásztori jelenlét, az egyházi élet megerősítése és a közösségek iránti felelős gondoskodás jellemezte. Korábban is sokat tett a papnevelésért: püspöki titkárként és irodaigazgatóként is a teológiai képzés támogatása állt munkájának középpontjában. Érsekként különösen fontosnak tartotta a papi és szerzetesi hivatások erősítését, a lelkipásztori szolgálat kísérését és a teológiai utánpótlás gondozását.

Márfi Gyula érsek mindig hangsúlyt helyezett a lelkipásztori közelségre, a szeretetteljes jelenlétre. Szavai, humora, emberközeli magatartása sokak számára jelentett erőt és bátorítást. Szívügye volt az igehirdetés, a szentségek ünneplése, a hitoktatás és az egyházmegye közösségeinek támogatása. Ökumenikus nyitottságát külföldi tanulmányai formálták. Széles látóköre és teológiai érzékenysége révén az egyház társadalmi és kulturális kihívásaira is figyelmesen reagált.

„A szeretet soha el nem múlik” – jelmondata életének vezérfonala volt. Szolgálatában sokan fedezték fel a derű, az emberség, a hivatás iránti elkötelezettség és a felelősségteljes pásztori lelkület példáját.

Márfi Gyula 2017-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült, életművének és egyházmegyei szolgálatának elismeréseként.

A szentmise végén az emeritus érsek meghatottan mondott köszönetet mindazoknak, akik imádságukkal, szeretetükkel és jelenlétükkel kísérték szolgálatának jubileumát. Márfi Gyula érsek több mint két évtizedes szolgálatával stabilitást, lelki gazdagságot és közösségformáló erőt adott a Veszprémi Főegyházmegyének.

Udvardy György jelenlegi veszprémi érsek, a Veszprémi Főegyházmegye papsága, és a hívek közössége is szeretettel és imádsággal mond köszönetet Márfi Gyula emeritus érseknek a szolgálatáért, és hálával emlékezik életére, kérve rá a Mindenható bőséges áldását.

A szentmise záróáldása előtt Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek kifejezte háláját mindazoknak, akik ezen a szentmisén jelen voltak, és vele ünnepeltek.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria