Máriabesnyőn táboroztak a Váci Egyházmegye hitoktatói

Hazai – 2022. augusztus 8., hétfő | 10:41

A Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága szervezésében idén 33 hitoktató vett részt július 25. és 28. között a kateketikai nyári táborban Máriabesnyőn. A tábor célja kettős volt: a személyes töltekezés és egymás megismerése mellett szakmai fórumot és továbbképzési lehetőséget is kínált a hitoktatóknak. A tábor egy kétmodulos képzési program első eleme.

A Váci Egyházmegye katekétái nyári táborának a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház adott otthont. A hitoktatási igazgatóság munkatársai mellett idén meghívást kaptak az EKIF hitoktatói és az egyházmegyei lelkészség ifjúságpasztorációs munkatársai közül is néhányan annak érdekében, hogy az azonos szakterületen és részben azonos földrajzi területen, de más-más intézményi keretek között dolgozó munkatársak megismerjék egymást és elinduljon közöttük a párbeszéd.

Az első napot önismereti blokk nyitotta, majd a konfliktuskezelés volt a téma, amelyet a hitoktatók életében előforduló szituációkon keresztül dolgoztak fel. A második napon a társadalmi témák felé nyitottak, mint a gender és a társadalmi különbségek. A témák feldolgozását itt is helyzetgyakorlatok követték. A tábor szerves részét alkotta a zarándoknap: közös oltárépítést követően került sor a szabadtéri szentmisére.

A zárónapon szakmai fórumon tehették fel kérdéseiket a katekéta munkatársak. Egymás kérdéseiből kölcsönösen épültek és tanultak. Előkerült az Y és Z generáció, valamint a magatartásproblémás gyerekek kezelésének kérdése, valamint az a téma is, hogy vajon a hitoktatónak csak a gyerekkel vagy esetleg a szülővel is kell-e foglalkoznia. Több oldalról közelítették meg az együttműködési lehetőséget az egyházmegyei katolikus iskolák, az ifjúsági lelkészség és a hitoktatók felől, megerősítve azt, hogy a katekéta feladata elsősorban az, hogy istenkapcsolatra vezesse a gyereket. Munkája akkor lesz értékes, ha a hitet nem tantárgyi ismeretként, hanem élettapasztalatként tudja átadni. Ehhez fontos, hogy önismeretre, kommunikációra, reflexióra is rá tudja vezetni a rábízott gyerekeket; mindehhez a tábori program is több konkrét módszertani segítséget tudott adni.

A záróértékelésben leginkább a meghallgatást, befogadást és a közösség megtapasztalását említették a hitoktatók mint meghatározó élményt a négy nap alatt. Építette, felszabadította őket a sok beszélgetés, a feladatok, és lelkesítette őket az az egyházkép, amely célként megfogalmazódott bennük és amely jobban figyelembe tudja venni a mai társadalmi valóságot, miközben mer arra reflektálni. 

A résztvevők jövő nyáron a második modulra jelentkezhetnek, amelynek fő témája a kísérés lesz. Emellett folytatódnak az évközi továbbképzési alkalmak, szakmai napok és lelki töltekezésre is lesz lehetőségük.

A program összeállításában és az egyházmegye kétmodulos továbbképzésének programjának kidolgozásában és megvalósításában Tornay Gábor hitoktatási igazgató, Balogh László atya hitoktatási referens, mentálhigiénés lelkigondozó, Jakobszen-Tátrai Zsófia mentálhigiénés családterápiás szakember, Tóth András görögkatolikus pap, mentálhigiénés lelkigondozó, családterapeuta szupervízor munkacsoportot alkotva működtek közre.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria