Megkezdődött a tanítás az új veresegyházi katolikus gimnáziumban

Hazai – 2017. szeptember 7., csütörtök | 17:12

Megkezdődött a tanítás az újonnan létrehozott Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban. Augusztus 31-én került sor a tanévnyitó szentmisére, amit Molnár Zsolt plébános mutatott be a Szentlélek-templomban – tájékoztatott Petneházy András.

Az új katolikus gimnázium épületének elkészültéig az intézmény ideiglenesen a régi városházán kapott helyet. Az évnyitón részt vett Csáki Tibor, a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke, Fukk Lóránt református lelkész és Pásztor Béla polgármester is.

A plébános bevezető szavaiban Szent Pál Tesszalonikaiaknak írt első levelét idézte példaként, és a hit erejét hangsúlyozta. Egyben hálát adott a katolikus gimnázium létrejöttéért. Homíliájában párhuzamot vont a napi evangéliumi rész és a gimnázium küldetése között: „Jézus arra hív meg bennünket, hogy virrasszunk... legyünk figyelmesek, vegyük észre, ha különböző dolgokkal akar megajándékozni minket. Amikor egy új gimnáziumban kezdődik egy új tanév, akkor különösen figyelnünk kell erre.” Hozzátette, hogy egy iskola életében nemcsak a tanulás, hanem az új emberi kapcsolatok és a közösség is fontos.


A szentmise után Pásztor Béla polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az új katolikus gimnázium létrejöttéhez. Beszédében kiemelte Beer Miklós megyéspüspök és a plébános támogatását. Az iskola indulásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Városunk minőségi változásokhoz érkezett.”

Csáki Tibor EKIF-elnök arra figyelmeztetett beszédében, „a legfontosabb az, hogy mi történik az iskolában”. A három kőfaragóról szóló tanmeséből a harmadik kőfaragó magatartását tartotta követendőnek, aki a kődarabban meglátta egy leendő katedrális részét, és azt vallotta, hogy a faragás során minden mozdulatnak jelentősége van. „Fontos, hogy újra katedrálisokat építsünk” – tette hozzá.

A tanévnyitó végén Nagy Éva, az intézmény igazgatója megköszönte a bizalmat, majd felelevenítette a gimnázium létrejöttéhez vezető út néhány jelentős állomását. Kiemelte a működési engedély tavaly októberi kézhezvételét, valamint az idén májusban elkezdődött átalakítási munkálatokat, melyeknek köszönhetően a régi városháza épületében szeptemberben elkezdődhetett a tanítás. Elmondta, a szóbeli felvételi során összesen kétszázhúsz diákot hallgattak meg. „Most hatvanhárman ültök itt” – fordult az felvételt nyert tanulókhoz. Az igazgató beszédében kitért arra is, hogy a Váci Egyházmegye kiemelt programjai közé tartozik a családi életre való nevelés is. A jelenlévőket arra kérte, imádkozzanak az új iskola tanáraiért és diákjaiért.

Fotó: Veresegyházi Katolikus Gimnázium Facebook-oldala; Petneházy András

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria