Nagy változáson ment át az ukrán hívek pasztorációja Magyarországon

Hazai – 2022. május 9., hétfő | 16:57

A 11 éve hazánkban szolgáló ukrán görögkatolikus papot, Gáborij Damjant kérdeztük az itteni ukrán közösség múltjáról és jelenéről. A háború elől menekülők érkezésével sokszorosára nőtt a budapesti egyházközség létszáma, a vasárnapi iskolába járó gyerekek száma; több vidéki városban is igénylik az ukrán hívek a liturgiákat, a lelkipásztori gondoskodást.

Gáborij Damjan (Дам’ян Габорій; gyakran Haborij, a latin betűs átírás nehézségei miatt) görögkatolikus lelkipásztor Lengyelországban tanult teológiát, újságírást és tömegkommunikációt, itt végezte a doktori képzést is, majd hazatért Ukrajnába. Tizenegy éve végzi a Magyarországon tartózkodó ukránok pasztorációját.

„Öt éven keresztül Kijevből havonta egyszer látogattam Magyarországra. 2016 óta a családommal Budapesten élek. Ezért az egyházi szolgálatomat három szakaszra oszthatom.

Az első szakaszban a szolgálatom inkább formalitás volt; a látogatásaim egyházi és állami ünnepekhez kapcsolódtak. Az ukrán hívek közössége folyamatosan hozzászokott az ukrán szertartású vallásos élethez, ezáltal a lelkigondozás egyre nagyobb teret kapott; havonta egyszer imádkozni nem volt elegendő. Így a gyülekezet az ukrán és magyar püspökökhöz fordult, hogy segítsenek nekik gondoskodni az ukrán anyaegyház lelkipásztorairól.”

Nyíregyházán például 2015-ben volt az első ukrán görögkatolikus liturgia, ezt követően Damjan atya évente egyszer tett lelkipásztori látogatást a helyi híveknél. 2020 szeptemberétől itt egy máriapócsi bazilita szerzetes, Andrij Belekanics atya szolgálja őket.

A Váci utcai Szent Mihály-templom előtt, a háború első heteiben; agapéval várják a liturgián részt vevő híveket.

A második szakasz 2016-ban kezdődött az ukrán görögkatolikus hívek számára, amikor Szvjatoszlav Sevcsuk kijevi nagyérsek és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita megállapodásával, a magyar kormány közreműködésével megkezdődött Gáborij Damjan atya állandó magyarországi szolgálata. Ekkor még csak egyetlen aktív ukrán görögkatolikus közösség működött Budapesten, amely azóta sokat fejlődött, különböző plébániai közösségek, szombati iskola és óvoda, valamint katolikus cserkészcsapat jött létre.

A budapesti egyházközség példakép lett más városok ukrán közösségei számára”

– idézi fel a görögkatolikus pap.

Az elmúlt években háromszorosára nőtt az ukrán közösség Magyarországon, mivel egyre többen érkeztek dolgozni, és az ukrán görögkatolikus egyház gondozása alá kívántak kerülni, anyanyelvükön szerettek volna imádkozni – folytatódott a történet. „Ez már kihívássá vált egyházunk számára, mivel megnövekedett a lelkigondozásra vágyók száma.”

Tavaly az ukrán egyházközség azzal a kéréssel fordult Sevcsuk érsekhez, a magyar püspökökhöz és a magyar kormányhoz, hogy engedélyezzék egy budapesti templom, iskola és óvoda építését. Ezerötszáz aláírást gyűjtöttek össze, és a kérést Magyarország Ukrán Országos Önkormányzata, a magyarországi ukrán közéleti szervezetek is támogatták.

„2021 szeptemberében Szvjatoszlav Sevcsuk kijevi nagyérsek hivatalos megbeszélést tartott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Kocsis Fülöp metropolitával, és a kormány ígéretet tett arra, hogy telket biztosít, és támogatja egy új templom építését az ukránok számára, ezzel a reménnyel élünk” – mondta Damjan atya.

A lelkipásztor a jelenlegi helyzet kapcsán hozzátette: „Magyarországi szolgálatom harmadik szakasza az ukrajnai háborúhoz kötődik. A háború nagy változásokat hozott, mivel a hivatalos adatok szerint mintegy félmillió újonnan érkezett ukrán tartózkodik Magyarországon, így a lelki gondozási igény is növekszik.

Budapesti plébániánk híveinek száma megháromszorozódott.

Vasárnap már két istentiszteletet tartunk, az egyházi iskola mintegy háromszáz új gyereket fogadott be. Az óvoda eddig csak szombaton működött, de mára már mindennap, ide ötven gyermek jár.

Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök ukrán nyelven tartotta a liturgiát április 3-án Budapesten, a belvárosi Szent Mihály-templomban.

A múlt hónapban elkezdtem a lelkipásztori szolgálatot Debrecenben és Miskolcon – folytatja a beszámolót Damjan atya. – Április 24-én, húsvétvasárnap Veszprémben, Győrben is szolgáltunk. Két lelkipásztor segít nekem: Andrij atya, aki Nyíregyházán szolgál, és Mikhail (Mihail Sztanko OSBM – a szerk.), ő Budapesten segít nekem. Magyarország különböző pontjairól fordulnak hozzánk ukránok azzal a kéréssel, hogy menjünk hozzájuk, és imádkozzunk együtt, ez is egy kihívás számunkra, mivel nincs elegendő atya.”

Debrecenben március 27. volt az a történelmi dátum, amikor először ünnepelhettek ukrán nyelvű liturgiát a hívek, a Szent Péter és Szent Pál főapostolok tiszteletére szentelt görögkatolikus templomban.

Mintegy kétezer-ötszáz ukrán görögkatolikus vett részt a húsvéti liturgiákon szerte hazánkban; Budapesten mindkét húsvétvasárnapi istentiszteleten megtelt a templom. Húsvéti Szent Liturgiát vezetett Gáborij Damjan Miskolcon, a Búza téri székesegyházban Orosz Atanáz megyéspüspök jelenlétében; ezen a kijevi sportiskolának a városban menedéket élvező növendékei is részt vettek. Nyíregyházán és Debrecenben Andrij atyával ünnepelték a hívek a húsvétot, utóbbi helyszínen, az Attila téri Istenszülő oltalma főszékesegyházban Kocsis Fülöp metropolita is részt vett a szertartáson.

A Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Alapítvány megbeszélése Sándor Erzsébettel, a nemzetiségi ombudsman helyettesével

Az ukrán gyerekek anyanyelvi oktatásának kérdése is érinti a budapesti görögkatolikus egyházközség életét. „Magyarországon sajnos nincs ukrán általános iskola. Az újonnan érkezett gyerekeknek nincs lehetőségük itt ukrán iskolában tanulni, jó lenne legalább pár ilyen iskola,

a tananyag viszont ukrán és magyar nyelvű kellene hogy legyen. Ez segítené a gyerekek beilleszkedését a magyar társadalomba. Sokat dolgozunk most ezen, hogy ilyen iskolákat hozzunk létre”

– számol be Damjan atya az aktuális feladatokról.

Mivel Magyarországon nincs ukrán templom, Budapest egyik belvárosi római katolikus templomát, a Szent Mihály-templomot használja az ukrán Istenszülő Közbenjárása egyházközség. „Őszintén köszönjük a magyar görög- és római katolikus püspököknek, hogy megnyitották templomaikat az ukránok előtt, valamint a magyar kormánynak, hogy segítettek a lelkipásztori munka megvalósításában. Reméljük, hogy a közeljövőben elkezdjük építeni templomunkat, mert az ukránok számára ez nagyon fontos.

Rendkívül hálásak vagyunk minden magyar embernek – nagyon szolidárisak, segítőkészek az ukránokhoz. Ukrajnában van egy mondás: »Bajban ismerszik meg az igaz barát.«

Fontos, hogy jó kapcsolat legyen népeink között, mert csak így tudja mindenki más országban otthon érezni magát” – zárta Gáborij Damjan a beszámolót.

Szerző: Verestói Nárcisz

Fotó: UGCC.ua; UGCChu.com; Ukrán Görögkatolikus Egyházközség; Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Anyák napja.Debreceni húsvét, Kocsis Fülöp metroplitával.Debrecen, Szent Péter és Pál-templomSevcsuk érsek látogatása hazánkban; Gáborij Damjan a jobb szélen.Szocska Ábel püspök és Gáborij Damjan atya.Gáborij Damjan parókus.Május 9. Az emlékezés és megbékélés napja Budapesten.2022. február 27. Ökumenikus, vallásközi ima Ukrajna békéjéért a Szent Egyed közösség szervezésében Budapesten.Budapest, Váci utca.Az alapítvány megbeszélése Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettessel, március 11-én.Szent Mihály-templom, Budapest.