Örök nyugalomra helyezték Sabjanics Miklós esperest, badacsonytomaji plébánost

Hazai – 2021. február 28., vasárnap | 13:59

Sabjanics Miklós kerületi esperes, badacsonytomaji plébános életének 52., áldozópapságának 29. évében, február 17-én szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének. Február 27-én, szombaton a sümegcsehi Szent Mihály főangyal-templomban Udvardy György érsek vezette a gyászszertartást. A gyászmisét a járványhelyzetre való tekintettel szűk körben tartották meg.

Udvardy György érsek a liturgia elején közvetlen szavakkal emlékezett meg Miklós atyáról, megköszönve papi szolgálatát, szenvedését és küzdelmét.

Isten titka az élet és a halál, és Isten titka, misztériuma a föltámadás. Ebben a misztériumban vagyunk most itt egyek, és megköszönjük Miklós testvérünk életét, készséges lelkületét, hogy örömmel szolgálta a rábízottakat – fogalmazott a főpásztor.

A saját, valamint az egyházmegye papsága nevében Szabó János gazdasági helynök – aki Sabjanics Miklóssal egy időben részesült az egyházi rend szentségében – búcsúzott.

Megrendültség jár át bennünket, hiszen azt látjuk a koporsóra írva: élt 52 évet – mondta a szentbeszédben Szabó János. – Átjár bennünket egyfajta indulat is, a tehetetlenség miatt, hogy minden lehetséges emberi erő és tudomány bevetése sem tudta őt megmenteni.

Valljuk meg őszintén, testvérek, sok-sok szívben ott van a talán nem egészen átgondolt „mártai keserűség”, a vád Isten felé: „Uram, ha itt lettél volna…” (Jn 11,21). Hol voltál? Hiszen annyit imádkoztunk, kérleltünk, könyörögtünk…

– folytatta a szónok. – Legyen az első gondolatunk a vádló kérdésre: Isten ott volt és Isten itt van velünk! Hallotta minden könyörgő szavunkat, imánkat és most is látja fájdalmunkat, könnyeinket, megindultságunkat. Hallja a hozzá szálló imát. Isten, a mi Atyánk nem veszi semmibe mindezt, és nem felejti el.

Ebben a keserves órában a Jóisten hozzáteszi: Ember, te se légy feledékeny, emlékezz vissza, amire tanítottalak szolgám, Miklós atya által is: „Én vagyok a te Urad, Istened! Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” A szolga nem lehet nagyobb uránál és a szolga nem ültetheti urát a „vádlottak padjára” – hangsúlyozta Szabó János. Hozzátette: élet és halál – ahogy érsek atya bevezetőjében elmondta – a létezés legnagyobb titkai, amelyek túlmutatnak e világon, melyeket a hit fénye nélkül meg se közelíthet az ember; a teljes valóságra nyitott szív azonban pontosan látja az igazságot.

Világba való jövetelünk, megérkezésünk és elmenetelünk is Isten kezében van, a legbiztosabb kézben.

Ő határozta meg, hogy mikor érkezünk a földre és hogy mikor kell elmennünk a földről. Mennünk kell, de nem a semmibe, hanem hozzá, a teljességbe. Hozzá, aki örökre akarja, hogy legyünk, hiszen ő hívott meg bennünket az örök életre.

És Miklós atyának az Úr ennél is többet adott: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára” (Jer 1,5). Ez lett a hivatása, amelyet készséges szívvel fogadott el – fogalmazott a szónok.

„Mindenki nevében, aki valaha téged tisztelt, elfogadott és szeretett, szeretnék hálát adni a Jóistennek érted. Szeretném megköszönni a Jóistennek, hogy szinte mindig életre kelthető jókedvvel és tapintatos humorral áldott meg. Nem volt olyan találkozás, hogy ne derültünk volna hatalmasokat spontán jövő vicceiden vagy régi emlékeken – idézte fel a helynök. – Főként azt szeretnénk megköszönni a Jóistennek, hogy kegyelme a szó szoros értelmében mindvégig veled volt. Megköszönjük a Jóistennek azt a nagy irgalmat, hogy mindvégig segített téged, a diakónusszenteléskor elhangzó gyönyörű püspöki felhívás megtartásában: »Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél! Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd is!« Ez minden pap hitelességének a kulcsa.”

A homília végén Szabó János emlékeztetett: méltó, hogy végső szavunk imádság legyen. E földi szemmel nézve keserves napon azt kívánjuk, és azért imádkozunk, hogy teljesedjenek be rajtad a Jelenések könyvének szavai: „A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon” (Jel 3,21). „Ha szabad ezt mondani: irigykedve gondolunk rád!

Te már látod azt, amit mi látni vágyunk. Hallod azt, amit mi hallani szeretnénk, és élvezed az örökké létezés kimeríthetetlen boldogságát. Jézusnak, az örök főpapnak, a pásztorok pásztorának közelségét.”

A temetési szertartáson Budai Zoltán kenyeri plébános emlékezett meg Miklós atyáról, jó barátjáról. Több személyes történetet, élményt is megosztott a gyászolókkal, és rámutatott: Miklós atya több olyan értéket is megfogalmazott élete során, amely irányadó lehet számunkra, ha komolyan vesszük kötelességeinket. Felidézte, hogy bárki fordulhatott hozzá bármilyen gondjával bármikor. „A drága idődet, a figyelmes szeretetedet, a megértő szívedet mindenkinek szívesen odaadtad. A te vidámságodból vigaszt merítve tudjuk elfogadni ezt a megrendítő égi rendelkezést” – fogalmazott.

A gyászszertartás végén Kiss József, a herendi egyházközség elnöke búcsúzott a herendi plébánia nevében, ahol Miklós atya huszonhárom évig szolgált. Majd Zentai István kántor a badacsonytomaji plébánia hívő közössége nevében emlékezett meg az elhunyt plébánosról.

Sabjanics Miklós földi maradványait a sümegcsehi temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria