Őrzői akarunk lenni egymásnak – Imádság a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság emléknapján

1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka az SS-ek Auschwitz-Birkenauban meggyilkolták az ott még életben lévő közel háromezer romát és szintit, köztük megannyi gyermeket. Ugyanezen a napon, 2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel agyonlőtték a benn alvó 45 éves asszonyt és maradandó sérüléseket okoztak 13 éves lányának. A kilenc merényletből álló sorozat több áldozatának családtagjai, így a kislétai Balog Mária rokonai minden évben ott ülnek a templom első padsoraiban, barátaivá váltak a Sant’Egidio közösség tagjainak, akik nem akarják, hogy elfeledjük az ártatlan áldozatokat, akiknek az életét oktalan gyűlölet oltotta ki.

Barátaikká váltak a tatárszentgyörgyi Csorba család tagjainak is, akik idén egészségügyi okból nem tudtak jönni, de az előző években mindig ott ültek az emlékezők között. „2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét súlyosan megsebesítették” – mélyen megrendítő történetek, amelyek 2008–2009-ben történtek Magyarországon, ártatlan alvó emberek ellen, az említett településeken kívül Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradony-Tamásipusztán, Tarnabodon, Nagycsécsen, Alsózsolcán, Tiszalökön.

Az imádságot Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette. Imádsággal szolgált Fabiny Tamás evangélikus püspök; Bak Ádám anglikán lelkész; Balogh Róbert református lelkész, egyházának cigánypasztorációs felelőse; Fórizs Zsolt baptista lelkész; Radvánszki Péter, a Páva utcai zsidó hitközség rabbija. Michels Antal plébános mellett, aki vendéglátóként rendszeresen helyet ad az imádságnak, ott volt Dúl Géza is, aki több mint két évtizeden át foglalkozott elkötelezetten a romák pasztorációjával.

Az imádságon jelen volt Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse köszöntőjében korunkat Káin korához hasonlította, Ukrajna, Gáza, Szudán, Kongó és megannyi egyéb hadszíntérrel. Olyan kor, amelyben a „háborút rehabilitálták, a béke eszményét gúnyosan megmosolyogják. A dzsungel törvénye, az erősebb joga érvényesül a gyengébbel szemben”. És nem csak a gyilkosok Káin követői, hanem

mi is hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem vehetjük magunkra a világ összes baját, mentse meg mindenki saját magát.

„Nyolcvanegy év telt el a Zigeunerlager felszámolása és tizenhét Kisléta óta. Nem kellene most már továbblépni? Elfeledni mindezt? Ám Isten ezt mondja Káinnak: »Testvéred vére hozzám kiált a földről!« Isten nem akar továbblépni. A zsoltáros így énekel: »…megemlékezett róluk, aki számonkéri a vért, nem feledte el a szegények szavát.« (Zsolt 9,13) Isten nem felejt.

Az áldozatok hozzátartozói nem felejtenek. Mi sem felejthetünk. Az Örökkévaló, nem pedig Káin gyermekei akarunk lenni.

Ebben az imádságban el akarjuk mondani az Úrnak és egymásnak: őrzői akarunk lenni egymásnak.”

Az áldozatok nevének, történetének megrendítő felolvasását és a gyertyagyújtást  követően Mohos Gábor püspök homíliájában kiemelte, mennyi szörnyűség történik ma is a világban, amelyek miatt szavainkkal, tetteinkkel példát szeretnénk adni arra, hogy szebbé lehet formálni a világot. A felolvasott evangéliumi részhez kapcsolódva – amelyben Péter a megbocsátásról faggatja Jézust – elmondta: Isten mindenki iránt egyformán irgalmas, mint a példabeszédben a király, akinek a szíve megesik a szolgán, és elengedi adósságát. Mi, emberek, bár megtapasztaljuk Isten bocsánatát, emberi kapcsolatainkban mégsem tudjuk könnyen megvalósítani.

Jézus mégis a megbocsátásra hív, ami az egyetlen dolog, ami emberibbé tudja tenni a világot.

Nem azt jelenti, hogy felmentjük a másikat az alól, amit elkövetett – a püspök többször utalt beszédében a legmélyebb fájdalmakra –, hiszen azt csak Isten tudja megtenni; hanem azt, hogy belül szabaddá tudunk válni a bosszútól, a gyűlölettől.

A világban az erőszak mindig újabb erőszakot szül. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a legszűkebb környezetünkben kell gyakorolni a megbocsátást, kis lépésekben.

Tudunk-e új esélyt adni egy kapcsolatnak, hogy az újjáépülhessen? – tette fel a kérdést. Nem könnyű út ez, de mélyen emberi, és hasonlóvá formál Istenhez, aki meg akar ajándékozni a lélek szabadságával és a szív tisztaságával. Homíliája végén azt kívánta a püspök, hogy meg tudjuk tenni ezt a kis lépést az életünkben.

Az elmélkedést követően a társegyházak képviselői könyörögtek az Úrhoz az áldozatokért és egy békés, erőszaktól mentes világért. Fabiny Tamás az imádságos lapon szereplő képen elmélkedve továbbfűzte az irgalmas szamaritánus történetét: a Jeruzsálemből Jerikóba vezető út lehet a Budapestről Auschwitzba, a Kislétáról Tatárszentgyörgyre vezető út; utak, amelyeken elkerüljük a bajbajutottakat. Egy elbeszélést idézett fel, amelyben az irgalmas szamaritánus megáll mindenki mellett és bekötözi mindenki sebét, és a 2333. eset után elindul a rablótanya felé, mert arra gondol, jobb szamaritánus lehetne, ha a tettesekkel, az okokkal is foglalkozna. Kérte az Urat azokért, akik felelős döntéseket hozhatnak, hogy tegyenek meg mindent a bűn tobzódása ellen, az igazság érvényesüléséért.

Radvánszki Péter rabbi hangsúlyozta, hogy nem kívülállóként van jelen, hanem a roma kultúrával és közösséggel közeli kapcsolatban lévőként. „Talán kevesen tudják, hogy ma Tisa beáv van (a Szentély pusztulásának napja – a szerk.), a zsidó hagyomány legszomorúbb, leggyászosabb napja. Megrázó az a tény, hogy a kislétai gyilkosság, a pharrajimos és a Tisa beáv egy napra esik. Eszembe jut egy összefüggés. Amikor ártatlan alvó embereket, gyerekeket, nőket, férfiakat ölnek, az a Szentély lerombolása. Hiszen mi lenne szentebb, mint egy ember élete, lelke? Amikor a Szentélyt siratjuk, valójában az emberi gonoszság áldozataira emlékezünk. Akik így kiáltanak fel az ekkor felolvasott Jeremiás siralmai szerint: »árvák lettünk. Igát hordozunk nyakunkon, üldöznek bennünket, már a végünket járjuk és nincsen nyugalmunk…«”

A Miatyánk elimádkozása és a békeölelés után a lelkészek áldással bocsátották el a kiengesztelődésért imádkozó gyülekezetet.

Az imádságot a Sant’Egidio közösség és az abból kinőtt Fiatalok a békéért mozgalom tagjaiból álló kórus énekei kísérték.

A kislétaiak utazását a Boldog Ceferino Intézet támogatta. 

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír