Összefogás a legszegényebbekért – A Pannonhalmi Főapátság egyházközségei Ménfőcsanakon találkoztak

Hazai – 2025. november 25., kedd | 15:49

A Szent Erzsébet-napi közös ünneplés hosszú évek óta meghatározó, mélyen lelket formáló közösségi élménye a Pannonhalmi Területi Főapátság plébániai közösségeinek. November 19-én a ménfőcsanaki egyházközség és Bartók Ferenc plébános vendégszeretetét élvezhették az egybegyűltek.

Az ünnep különleges ajándéka volt a hittanosok műsora, amely Szent Erzsébet megpróbáltatásokkal teli életét jelenítette meg. A mindössze 24 évesen elhunyt szent a szegények iránti rendíthetetlen szeretet és könyörületesség hőseként áll előttünk. Királyi származása ellenére kész volt minden áldozatra férjéért és három gyermekéért, és életével máig élő példát ad az önfeláldozásra és a szeretet radikalitására. A fiatalok előadása megrendítő módon mutatta be egyik legnagyobb szentünk életútját és hitvallását.

A szentmisét a ménfőcsanaki Szent Kereszt templomban Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát mutatta be az egyházmegye papjaival együtt, a diakónusok jelenlétében. A liturgiát a nagyszámú ministráns, akolitus és lektor, a gyönyörűen éneklő kórus szolgálata, valamint a hívek sokasága tette igazán ünnepivé.

A liturgián Binzberger Ákos OSB mondott homíliát, melyben kiemelte, hogy Szent Erzsébet életének gyümölcsei a mai napig hatnak: „Ennek a törékeny királylánynak a gyöngeségén keresztül Isten ereje mutatkozott meg.” A bencés szerzetes rámutatott, hogy az önfeláldozó élet mögött megannyi meg nem értés, belső küzdelem és gyász húzódott meg, Erzsébet mégis „fürkészte Isten szándékait, és elfogadta a szenvedést is. Egészen Jézust követte, akinek földi életében szintén jelen volt a szenvedés, az elutasítás”, de Isten országának örömhíre is kibontakozott.

Minden szent átélte ezt a csodálatos kettősséget: a szenvedést, amely kicsinnyé és alázatossá tette őket, ugyanakkor működött bennük a kegyelem, ezért hatalmas, örömteli lelki gazdagságot tudtak adni – mondta a szentmise szónoka. – A szenvedés által megújulunk. „Ha Krisztus-követők és szentek szeretnénk lenni, akkor nekünk is ezt az utat kell elfogadnunk Isten kezéből. Az egyik oldalon a törékenységet, kicsinységet, gyengeséget; a másik oldalon pedig azt, hogy ezen keresztül Isten termékenysége és gazdagsága bontakozik ki bennünk.”

Mindez nem öncélú, hanem ha Isten kezébe tesszük minden áldozatunkat, azt ő beépíti Krisztus művébe, az emberek üdvösségének javára – hangsúlyozta Binzberger Ákos OSB. Arra hívott mindenkit, hogy legyünk megértőbbek, nyitottabbak mások szenvedései iránt: „Tudd meghallgatni, nyitott szívvel megismerni a megosztott bánatot, hordozni szívedben, és így a magadét is talán másként látod.”

Szent Erzsébet élete is megerősít bennünket abban, hogy a szenvedésünk és szolgálataink gyümölcse összetartozik. „Ne higgyük azt, hogy valamit elhibáztunk, inkább bízzunk Isten kifürkészhetetlen titkában. Azé az Istené ez a titok, aki szeret bennünket – téged is személyesen –, és az ő szeretete mindannyiunk javára válik.”

A szertartás során az egyes plébániák képviselői átadták adományaikat a főapátnak, amelyeket a Katolikus Karitász országos központja közreműködésével Lőrincz Pál OSB egyházmegyei karitászigazgató juttat el a kárpátaljai rászorulók részére. Az összegyűlt támogatás (élelmiszer, tisztítószerek, könyvek, ruhák) közel 1 millió forint értékű, csaknem 1,2 tonna adományból állt, amelyhez további 100 ezer forint készpénzfelajánlás is társult.

Szöveg: Szalai Zsolt, Dinya Beáta

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria