A találkozó szentmisével kezdődött, melyet Veres András megyéspüspök mutatott be a győri hittudományi főiskola kápolnájában.
Homíliájában a főpásztor Borromeo Szent Károly liturgikus emléknapja kapcsán a szent példáját állította az önkéntesek elé.
Különleges hivatás a karitászönkénteseké, akik szeretetet visznek el azokhoz, akik súlyos hiányt szenvednek anyagiakban és lelkiekben. Elsősorban hozzájuk, a szemérmes szegényekhez van a Karitásznak hivatása, hogy Krisztus szeretetéből táplálkozó küldetését beteljesíthesse – hangsúlyozta szentbeszédében Veres András püspök.
A szentmise után Lőrincz Attila győri karitászigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Lőrincz Pál bencés szerzetespap, a Pannonhalmi Egyházmegyei Karitász igazgatója tartott előadást, Karitászlelkiségünk alapjai és szárnyai címmel.
XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű enciklikáját elemezve szólt a karitászlelkiség lényegéről, különös hangsúlyt fektetve a közösségépítés fontosságára, illetve a terhek és örömök közös megosztására.
Ezt követően a résztvevők kisebb csoportokban beszéltek helyi karitászcsoportjuk életéről és az előadásban elhangzottakról.
Varjasné Virág Erzsébet nyári karitászképzésről szóló tanúságtevő élménybeszámolóját követően bemutatkoztak az idei Caritas Hungarica díjas karitászönkéntesek, Csapóné Obendorfer Erika (Magyaróvár), Kránitz Péter (Magyaróvár) és Tóth János (Lébény); majd új kezdeményezésként karitászzászlót vehetett át az a négy karitászcsoport, melyek 2023-ban kiemelkedő munkát végeztek.
A találkozó a karitászfogadalom megújításával zárult.
Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász
Szöveg és fotó: Paksa Balázs/Győri Egyházmegyei Karitász
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria