Pázmányos diplomaátadó a Szent István-bazilikában

Hazai – 2023. február 27., hétfő | 11:50

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara február 25-én délelőtt a budapesti Szent István-bazilikában tartotta diplomaátadó ünnepségét, amelyen 108 alap- és mesterképzést végzett hallgató vehette át oklevelét.

Megtisztelő lehetőség és felemelő élmény volt a Pázmány BTK számára, hogy a keresztféléves diplomaátadó ünnepséget a magyar katolikus élet központjában, a Szent István-bazilikában tarthatta. Szombaton délelőtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) 108 alap- és mesterképzést végzett hallgatója foglalta el az első padsorokat a bazilikában. A hálaadással és a békéért szóló imádsággal egybekötött ünnepségen címzetes egyetemi kinevezéseket is átadott az intézmény vezetése. A diplomaátadón a kétszáz hozzátartozó mellett részt vett Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, Hegyi László egyházi felsőoktatási és szakképzési intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, valamint Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke is.

A PPKE rektora, Kuminetz Géza a diplomásokat köszöntve elsőként a hála érzéséről beszélt. „Megszolgálhatatlan az, amit [az egyetemi évek alatt] kaptunk, ám mégis valamiképp meg kell hálálnunk, értékessé tett-lett lényünket nemes egyéni és nemzeti céljaink szolgálatába kell állítanunk.” Mint kifejtette, az értelmiségi ember közvetítői küldetése négyféle elhivatottságban gyökerezik: van benne valami a misztikusból, a prófétából, a papból és az írástudóból is. Szavai szerint azért fontos ez a fajta közvetítői küldetés, mert egy társadalom életének minőségét főként a vallási és világi vezetőinek és értelmiségének minősége adja. „Ha nincsenek igazi misztikusok, akiknek óriási vallási élménye felrázza embertársaikat, a vallásosság és a kultúra ellaposodik.

Ha nem égnek köztünk a prófétai szavak, a vallásosság és a civilizáció külsőségek megtartásává, szórakoztatóiparrá fajul.

Ha a papság nem az emberek vallási tevékenységét mozdítja elő, ha a tudomány szentélyének lángját nem az igazság szeretetével szítják, akkor bizony az ember méltósága lesz torzóvá. Ha pedig az írástudók az eredeti misztikus élmény virágpompáját száraz virággá változtatják, a vallás és a tudomány elveszíti vonzó, mozgó, életet kibontakoztató erejét” – fogalmazott az egyetemi vezető.

A rektor a béke fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, kitartóan kell keresni a békéhez vezető utat. „Még egy igazságtalannak tekinthető béke is elviselhetőbb körülményeket biztosít, mint egy igazságosnak mondott háború.” Úgy folytatta: az emberiség mintha képtelen lenne tanulni e tekintetben. „Valahogy mindig sikerült rávenni az embereket arra, hogy manipuláció, gyűlöletkeltés révén elpusztítandó ellenséget lássanak mindazokban a csoportokban, akik nem az ő csoportjuknak a tagjai.”

Ez ellen egyetlen ellenszer létezik: egy erkölcsi kódex megalkotása, amelyre Szent-Györgyi Albert hívta fel a figyelmet.

Ám ez a kódex kétezer éve létezik már, mégpedig a Krisztus által deklarált isten- és emberszeretet, az általa megerősített tízparancsolat.

Ennek a kódexnek a kötelező mivoltára kell embertársainkat megtanítani, és akkor egy jobb világ virrad ránk – zárta beszédét Kuminetz Géza.

Hankó Balázs államtitkár az értékközpontúságnak a tudományban való középpontba helyezéséről, ennek fontosságáról beszélt. Mint mondta, a felsőoktatás most zajló modellváltása többek között ezt a célt is szolgálja. Hozzátette: 2030-ra a kormány el szeretné érni, hogy a világ legjobb száz egyeteme között legyen legalább egy magyar, illetve az Európai Unió első száz egyetemébe is bekerülhessen egy hazai felsőoktatási intézmény, valamint az innováció élvonalába tartozzanak a magyar egyetemek. Kiemelte, ma az országban 30 ezer hallgató tanul egyházi fenntartású felsőoktatási intézményekben, közülük minden 4. pázmányos diák.

Birher Nándor, a BTK dékánja beszédében kiemelte, hogy milyen kivételes lehetőség a diplomát szerzők számára a bazilikában átvenni a képesítést igazoló oklevelet. „A bazilika a hazai kereszténység központja, ahol az országalapító Szent István jobbját is őrzik. Ezen a helyen a most végzett bölcsészeink és társadalomtudósaink közvetlenül kapcsolódnak bele hazánk szép, nehéz és áldott történelmébe.” A dékán is kitért a hála, a köszönet fontosságára: „Legyenek nagyon hálásak azoknak, akik idáig segítették önöket. A szüleiknek, nagyszüleiknek, a mestereiknek és tanáraiknak. Mindig legyenek ők ott az Önök lelkében.”

A beszédek után következett a címzetes egyetemi kinevezések hivatalos és ünnepélyes átadása. Címzetes egyetemi tanári címében részesült Barna János anatómia professzor, a Pszichológia Intézet oktatója. Címzetes egyetemi docens címben részesült a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet három oktatója, Gáspár Ágnes protokollszakértő, Schanda Tamás politológus és Szilágyi Zsolt Kelet-Ázsia-kutató. Az ünnepségen Homor Lajos a PPKE legmagasabb rangú elismerését, a Pázmány Emlékérmet vehette át szeretettel és önzetlenséggel végzett oktatói munkájáért. Az ő nevéhez fűződik az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola integrálása a Pázmány Péter Katolikus Egyetembe.

A ceremónia után a friss diplomásokról a bazilika főlépcsőjén készült közös fénykép.

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria