Püspöki szentmise a ludányhalászi katolikus templom búcsúünnepén

Hazai – 2022. december 2., péntek | 11:45

November 27-én, advent első vasárnapján Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrált búcsú szentmisét Ludányhalásziban, a Szent András apostol templomban.

1889-ben a régi templom tűzvészben leégett; újjá kellett építeni. Ekkortól lett a ludányhalászi nagytemplom (ahogy a helyiek nevezik) védőszentje Szent András apostol, aki első az apostolok között.

Adventben – ahogy az elnevezés is mutatja: adventus Domini (Úrjövet) – várjuk azt a Valakit, aki karácsonykor különleges módon eljön majd az életünkbe. Jézus Krisztus eljövetelére várunk – emlékeztetett a búcsúi szentmise szentbeszédében Marton Zsolt püspök.

A keresztényeknél a várakozás nem tétlenséget jelent, virrasztással, imával megtisztíthatjuk az életünket, hogy be tudjuk fogadni a Messiást – hangsúlyozta a főpásztor. – Azt akarjuk, hogy az a Kisded, aki kétezer éve megszületett, szülessék újjá a szívünkben, az életünkben. Amint ez a Gyermek megváltoztatta sokak életét annak idején, azt akarjuk, hogy az azóta is élő Jézus változtassa meg a mi életünket is.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria