Szakmai napon vettek részt Budapesten a cikluskövetést oktatók

Hazai – 2021. november 19., péntek | 15:10

A Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében rendezték meg a cikluskövetést oktatók országos találkozóját és szakmai napját november 13-án Budapesten, a Párbeszéd Házában. A rendezvényen közel hetven fő vett részt: a Magyarországon elérhető természetes családtervezési módszerek oktatói és a nőket, párokat segítő orvosok.

A délelőtti program rövid bemutatkozással kezdődött, melynek során a természetes családtervezés módszereinek (Billings, Creighton, FEMM Health és Sensiplan) egy-egy képviselője számolt be az adott metódus magyarországi megjelenéséről és tevékenységéről.

Elsőként a lassan három évtizedes múltra visszatekintő Magyarországi Billings Központ alapítását és működését ismertették. A módszer célja az autentikus Billings Ovulációs Módszer terjesztése a fiatalok, a nők, a házaspárok és a velük foglalkozó szakemberek körében. Hangsúlyozták a módszer egyetemességét, vagyis azt, hogy legfontosabb erényeinek, az egyszerűségének, a megbízhatóságának és a természetességének köszönhetően világszerte elterjedt, és minden nő megtanulhatja.

A „billingses” közösséget húsz fő képviselte az országos találkozón. Az oktatók és oktatójelöltek az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek: Pécsről, Keszthelyről, Székesfehérvárról, Miskolcról, Debrecenből, Egyekről, Pócspetriből, Nyíregyházáról.

A továbbiakban szakmai előadások hangzottak el a három módszer képviselőinek tolmácsolásában a nő reproduktív életszakaszának különböző időszakairól. A szoptatás, a változókor és a csökkent fogamzóképesség tipikus ciklustáblázatait elemezték közösen a résztvevők.

Délután a jó kommunikációról beszélgettek egy médiaszakember által vezetett interaktív foglalkozáson, majd kérdezz-felelek blokk következett, amelyben feltehették kérdéseiket az endokrinológus és nőgyógyász szakorvosoknak.

Felmérések szerint Magyarországon a nőknek körülbelül 3 százaléka alkalmaz valamilyen cikluskövetéses módszert, ami azt jelenti, hogy csak ennyien vannak tisztában azzal, hogy mi történik a testükben, hogy mikor termékenyek és mikor terméketlenek. Pedig ahogy Evelyn Billings fogalmazott:

„Ez egy olyan ismeret, amelyről minden nőnek tudnia kell.”

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Lukács Krisztina igazgató, Magyarországi Billings Központ, Nyíregyháza

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria