Ezek a kenyerek egyszerűségükben is gazdag szimbólumok. A hívek hazaviszik őket otthonaikba, vagy továbbadják azoknak, akiknek különösen nagy szükségük van a gondoskodó figyelemre: időseknek, betegeknek, egyedülállóknak, rászoruló családoknak, és számos helyen hajléktalan embertársainknak is. A megszentelt kenyér mindenfelé nyújtott darabja annak jele, hogy a szeretet cselekedetei hitünk lényegéhez tartoznak, és hogy a cselekvő, önzetlen szeretet nyelvét minden ember megérti.
A kenyér a Szentírásban a gondoskodó isteni szeretet jelképe. A Karitász szolgálatában Szent Erzsébet kenyere ehhez kapcsolódva válik az irgalom hétköznapi jelévé: olyan ajándékká, amely egyszerre lelki és gyakorlati segítség. A kenyerekhez kapcsolódó adományokból a Karitász önkéntesei karácsonyi csomagokat állítanak össze nehéz helyzetű családoknak, magányos időseknek és betegeknek, hogy az ünnep fényébe remény és emberség költözhessen. Ezzel a kezdeményezés egyszerre figyelemfelhívás és konkrét segítségnyújtás: láthatóvá teszi az Egyház szeretetszolgálatát.
Szent Erzsébet élete a segítő szeretet „közös nyelve” volt. Tetteiben nem a kiváltság számított, hanem az irgalmas odafordulás; nem a szavak ereje, hanem a szolgáló szeretet egyszerűsége. XIV. Leó pápa tanítása szerint a szegények iránti kitüntetett szeretet képes megújítani a társadalmat és magát az Egyházat is. Erzsébet példája ma is erre hív: látni a szükséget szenvedőt, lehajolni hozzá, emberi méltóságát megerősíteni. Szent Erzsébet kenyere mindezt csendesen, de erőteljesen üzeni: ahol szeretetből adnak, ott Krisztus szeretete válik láthatóvá.
A megáldott kenyér útja egészen a templom csendjétől a rászorulók otthonáig azt hirdeti, hogy senki sincs egyedül. A kenyér kézbe adása kifejezi azt is, hogy a szeretet nem elmélet, hanem feladat: apró, de jelentős mozdulatokban megélhető küldetés. Szent Erzsébet kenyere így emlékeztet bennünket, hogy a világ irgalommal újul meg. A Karitász védőszentjének példáját követve a kenyér arra hív, hogy mi magunk is a szeretet eszközei legyünk, mert ez az a kenyér, amely minél inkább osztjuk, annál inkább megsokasodik.
Forrás: Katolikus Karitász – Caritas Hungarica
Fotó: Lambert Attila (archív)
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
