A Székesfehérvár Maroshegy nevű városrészén működő több intézmény fellépői mellett a fogyatékkal élő fiatalok színes és tartalmas műsorral mutatkoztak be a közönségnek. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász által fenntartott Szent Kristóf Ház fiataljai fellépésükkel – táncukkal és verseikkel – vidám és megható pillanatokat szereztek a nézőknek. Előadásuk sokak szívét megérintette, többen könnyes szemmel tapsolták meg a fiatalokat.
A 17. alkalommal megrendezett Maroshegyi Böndörödő jókedvű forgatagában egy kiállítás is megtekinthető volt, ahol a Szent Kristóf Ház tehetséges gondozottjainak alkotásai kaptak helyet.
A bemutatott munkák nemcsak gyönyörködtették a látogatókat, hanem meg is lehetett azokat vásárolni, így bárki hazavihetett egy-egy különleges, egyedi alkotást.
A programhoz egy kirakodóvásár is kapcsolódott, ahol a kézművesek és árusok portékái mellet a Szent Kristóf Ház termékei is gazdagították a kínálatot. A standon párnák, karkötők, csalamádé, babzsák, kosarak és számtalan apróság csábította a látogatókat, így mindenki találhatott kedvére való kincseket.
Ez a nap nem csak a szüreti hangulat jegyében telt. Lehetőséget adott arra is, hogy a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének közössége bemutassa értékes munkáját, kreativitását és összetartását a szélesebb közönség számára.
A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász által fenntartott Szent Kristóf Ház fogyatékkal élő fiatalok számára igyekszik biztosítani a közösségi, társas kapcsolatok megélésének lehetőségét, az értelmes és hasznos munkavégzést, a különböző szabadidős programokat és természetesen az ezekhez illeszkedő fejlesztő foglalkozásokat.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Kerkay Zita (kiemelt fotó); székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





