Szeretetből alapított közösség - Harmincöt éves a Pannonia Sacra

Az ünnepi alkalomra az intézmény diákjai, pedagógusai, a tanulók családjai, valamint mindazok gyűltek össze, akik az elmúlt évtizedekben részesei voltak az iskola életének. A szentmise egyben méltó lezárása annak a jubileumi programsorozatnak is, amely a közösség három és fél évtizedes történetét, hagyományait és küldetését állította középpontba.

Martos Levente Balázs homíliájában a napi szentírási szakaszokból indult ki, amelyekben – mint mondta – két elhivatott tanító alakja áll előttünk: Pál apostolé és Jézusé. „Mind a kettőben tulajdonképpen egy-egy nagyon elkötelezett, mai szóval azt is mondanánk, elhivatott tanító szólalt meg” – fogalmazott a püspök.

Pál apostol az efezusi egyház elöljáróitól búcsúzik (ApCsel 20,28-38), azoktól, akikre rábízza a közösséget. Martos Levente Balázs emlékeztetett: Pál három évig „éjjel-nappal dolgozva” tanított Efezusban, és ezzel adott példát azoknak, akiknek tovább kellett vinniük mindazt, amit tőle kaptak. A napi evangéliumi szakaszban (Jn 17,11b-19) pedig

Jézus búcsúzik tanítványaitól, de nem közvetlenül hozzájuk beszél, hanem a mennyei Atyához fordul. „Nagyon fontosak neki a tanítványai. Róluk beszélget a mennyei Atyával” – mondta a püspök.

A homília központi gondolata Jézus mondata volt: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” Martos Levente Balázs szerint ezt kimondani „nagyon súlyos és nagyon szép”, mert azt jelenti: „ráteszem az egész életemet arra, hogy nekik jó legyen”. A püspök hangsúlyozta: Pál apostol és Jézus búcsúja abban is közös, hogy azok, akik hallgatják őket, hivatást kapnak. Az lesz a feladatuk, hogy továbbadják másoknak mindazt, amit tanítójuktól elsajátítottak.

Ezt gondolatot kapcsolta össze az intézmény jubileumával. A jubileum alkalmat ad arra is, hogy a közösség feltegye a kérdést: mitől iskola az iskola? „Mindaz, ami kőből, fából, papírból, netán szövetből van, cserélhető, leváltható” – mondta a püspök, és hozzátette:

a közösséget a figyelmesség, a tisztelet, az egymásra mosolygás, az egymás iránti szeretet tartja össze”.

Martos Levente Balázs úgy fogalmazott: „A hozzáadott értéket nem kilóban mérik.” Egy közösség értékét nem pusztán az együtt töltött órák száma, a módszerek vagy a teljesítmények adják, hanem az, hogy mennyire figyelnek egymásra a tagjai. „A mi szerető, vagy inkább szeretett közösségünk attól kapja az erejét, hogy valaki szeretetből alapította” – mondta.

A püspök arra is rámutatott, hogy visszatekintve az időnek különös értéke van. „Számokat össze lehet keverni. Sok mindenben lehet tévedni. De ha elkezdünk egy kicsit figyelni arra, hogy mi is történt velünk, és mi történt közöttünk, lassan színe, illata, értéke lesz az időnek.”

A harmincöt év így nem egyszerűen elmúlt, hanem megtelt: gyerekarcokkal, mosolyokkal, keresztvetésekkel, fohászokkal, közös munkával és hálával.

Homíliája végén Martos Levente Balázs közös imádságra hívta a jelenlévőket. Arra kérte őket, hogy a csendben gondolják végig, „van-e olyasmi, amit ma úgy igazán, szívből szeretnének megköszönni a Jóistennek”. Majd így zárta gondolatait: „Engedje az Úr, hogy ez a közösség őrizhesse legjobb és legszentebb hagyományait, továbbadhassa a tanári hivatás jó példáját, és növekedjen hitében.

Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Videó: Kardinális/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír