Újraalapításának 265. évfordulóját ünnepelte az abaligeti plébánia

Hazai – 2022. július 13., szerda | 17:32

Jeles évfordulót ünnepelt a Pécsi járásban található Abaliget község katolikus közössége július 10-én: 265 évvel ezelőtt, 1757-ben alapították újra plébániájukat. Az ünnep alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mátyás Imre plébános koncelebrálásával, a település Bűnbánó Szent Mária Magdolna-templomában.

Az ünnepi szentmisén jelen volt Ivády Gábor Vilmos abaligeti polgármester; Füziné Kajdy Zita, Orfű, Kiss Ferenc, Husztót, valamint Novák Péter, Kovácsszénája polgármestere, továbbá Abaliget hívő közössége.

Hóbár Csaba plébániai munkatárs köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékezésében méltatta Klimó György néhai pécsi püspök főpásztori szolgálatát, aki munkássága idején mintegy hetven templomot építtetett vagy újíttatott fel, és tizenhat plébániát alapított, illetve alapított újra, köztük az abaligetit 1757-ben.

Az abaligeti templomhoz tartozó plébánia élete az egyházközség életének történéseit feljegyző Historia Domus tanúsága szerint folyamatos újrakezdés – mondta Hóbár Csaba. – Az első világháború után minden szempontból virágzó plébániát hozott létre Tihanyi János plébános. A látványos fejlődést a második világháború, majd a kommunizmus törte meg. A rendszerváltás időszaka pedig újszerű kihívások elé állította a közösséget.

Ma azokra is emlékezünk, akiknek áldozatából és szeretetéből megmaradt ez a közösség, akik jelet hagytak maguk után, akik hűséggel helytálltak a legnehezebb időkben is, akik a romokon, romokból is építkezni akartak. Ma azt is ünnepeljük, hogy mindig volt valaki, aki építeni akart ebben a közösségben – hangzott el az ünnepi köszöntőben.

Felföldi László püspök az irgalmas szamaritánus történetéről szóló evangéliumi szakaszhoz (Lk 10,25–37) kapcsolódóan világunk zűrzavaros mindennapjaira irányította a figyelmet.

Mindaz, ami most Európában történik, hazánkat, Európát és az itt élőket is kifosztja, tönkreteszi – emelte ki a főpásztor. – A Magyarország közelében dúló háború számunkra elképzelhetetlen nyomorúságot okoz. Családjaink is megszenvedik a mai helyzetet, amely az Egyházat is tépázza. Fel kell ismernünk és vállalnunk saját feladatunkat, küldetésünket, mellyel a rászorulókat szolgálhatjuk, mégpedig azzal a nagylelkűséggel, ami az irgalmas szamaritánust is jellemezte: „Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked” (Lk 10,35).

Az irgalmas szamaritánus nemcsak az egyes ember, hanem a közösségek számára is iránymutató kell, hogy legyen. Össze kell fognunk a helyi közösségekben, építkeznünk kell, ha szükséges, újra és újra, ahogy itt, az abaligeti egyházközségben is teszik, mert az összefogáson múlik fennmaradásunk és létünk ebben a zavarodott világban – figyelmeztetett Felföldi László.

*

Az abaligeti plébánia a Pécsi Egyházmegye legkisebb önálló plébániája, melyet 2018-tól oldallagosan lát el a magyarszéki plébános. Abaligeten kívül Husztót, Kovácsszénája és Orfű – öt kis kápolnával – tartozik hozzá.

Korabeli írásos nyelvemlékek már 1332-ben említik Abaliget Mária Magdolna-templomát, amely a török időszakot követően elpusztult. A település ma is fennálló római katolikus templomának alapjait 1778-ban rakták le, 1796-ra késő barokk stílusban épült meg, és szintén Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria